A visszatelepedés eredményei is kétségesek. Annak ellenére, hogy a Brexit hatásaként valóban lehetett egy remigrációs szándék-hullám. Azonban a szándék megváltoztatásáért, az ottani szakember-gondok miatt, az angolok is igen sokat tettek. Miközben aligha valószínű, hogy az Orbán-kormány olyan nagyon szeretné a kiköltözött, velük nem is feltétlenül szimpatizáló százezrek megjelenését a hazai határokon belül.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/12/17/olvasoi-level-ket-generacio-hianyzik-lassan-magyarorszagrol/
Olvasói levél: Két generáció hiányzik lassan Magyarországról. Ekkor jöttem rá, hogy a Dublinba érkező budapesti repülő szinte csak elszakadt nagyszülőket hozott! Nagyszülőket, akik bőröndben, szatyrokban és hátizsákokban hozták a szaloncukrot, túró Rudit, csigatésztát,
gyulai kolbászt és a Pick szalámit és magukat, hogy családok lehessenek együtt a szeretet ünnepen! A leginkább egy nagyon idős, kendős néni hatott meg, akit tolószékkel gurítottak ki a váróba, ahol a dédunokája, egy 16 éves forma kislány dublini akcentussal beszélt angollal köszönte meg a segítő srácnak, hogy kihozta a repülőről a dédit! Az idős hogy egy ütött-kopott bőröndöt szorongatott és csak elképzelni tudtam, ahogy a kis nyugdíjából próbált ajándékot és elemózsiát venni, hogy megtöltse azt! Nemsokára feltűnt az én Édesanyám is a tömegben aki szinten állig felpakolva érkezik ilyenkor, hogy a magyarországi GDP 1%-át elhozza otthoni finomságok formájában. Ilyenkor lehet örülni Édesanyának és minden csemegének, de tegnap másra sem tudtam gondolni mint arra, hogy két generáció hiányzik lassan Magyarországról.
A gyerekek és az unokák, akik várják a rokonokat a dublini, stockholmi, londoni vagy frankfurti reptéren vagy bárhol máshol a világban. Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni. Bőröndökbe zárt fájdalommal, szétszakadt családokkal és keserédes
szaloncukorral együtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
GeoCravker
@advocat: olyan vagy. ez olyan dajcstompis volt.
államtitkári asszonyság
mackoka46
Honnan húzták elő ezt a buta tyúkot ? Száz évvel van lemaradva...
Lepényleső
A banda már régen a semmiben volna,ha nincs az eu. szelep,ami a feszültséget elvonta.
GeoCravker
@Lepényleső: Majdnem biztosan. Schengen kell Orbánnak, mint egy falat kenyér
glorianna
@mackoka46: Az a legijesztőbb, h ez a tyúk voltaképpen a magasfokú tanultság és intelligencia megtestesítője a vezérkarban.
www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/csalad-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/az-allamtitkar
mackoka46
@glorianna: Igen. Így igaz. Magas iskola, zéró tudás.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/12/17/olvasoi-level-ket-generacio-hianyzik-lassan-magyarorszagrol/
Olvasói levél: Két generáció hiányzik lassan Magyarországról. Ekkor jöttem rá, hogy a Dublinba érkező budapesti repülő szinte csak elszakadt nagyszülőket hozott! Nagyszülőket, akik bőröndben, szatyrokban és hátizsákokban hozták a szaloncukrot, túró Rudit, csigatésztát,
gyulai kolbászt és a Pick szalámit és magukat, hogy családok lehessenek együtt a szeretet ünnepen! A leginkább egy nagyon idős, kendős néni hatott meg, akit tolószékkel gurítottak ki a váróba, ahol a dédunokája, egy 16 éves forma kislány dublini akcentussal beszélt angollal köszönte meg a segítő srácnak, hogy kihozta a repülőről a dédit! Az idős hogy egy ütött-kopott bőröndöt szorongatott és csak elképzelni tudtam, ahogy a kis nyugdíjából próbált ajándékot és elemózsiát venni, hogy megtöltse azt! Nemsokára feltűnt az én Édesanyám is a tömegben aki szinten állig felpakolva érkezik ilyenkor, hogy a magyarországi GDP 1%-át elhozza otthoni finomságok formájában. Ilyenkor lehet örülni Édesanyának és minden csemegének, de tegnap másra sem tudtam gondolni mint arra, hogy két generáció hiányzik lassan Magyarországról.
A gyerekek és az unokák, akik várják a rokonokat a dublini, stockholmi, londoni vagy frankfurti reptéren vagy bárhol máshol a világban. Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni. Bőröndökbe zárt fájdalommal, szétszakadt családokkal és keserédes
szaloncukorral együtt.
Nessy
Az egyetemi diploma nem pótolja nem pótolja az érzelmi intelligenciát, az együtt érzést, az igazmondást.
GeoCravker
@Eladott Ország: endresy.blogspot.hu/2013/09/ismet-tarsadalom-szocialis-abortuszarol.html
4 éves írás...
"A szociális abortusz fogalmát általában a családok anyagi vészhelyzetével kapcsolatban szokták emlegetni. Ezt az értelmezést, amikor az anya kilátástalan életkörülményei látszanak indokolni a terhesség megszakítását, természetesen, nem áll sem módomban, sem szándékomban átértelmezni. Ugyanakkor kiterjesztése, különösen a hazai viszonyok között indokolt lehet a társadalmi szintű változások leírására."

"Ahogy tehát a nehéz gazdasági helyzetbe került nő kénytelen szociális okokból abortuszt kezdeményezni a következő generációk rovására, társadalmi szinten hasonló helyzet játszódik le a diákság körében. Ami természetesen talán még nem indokolná az említett fogalom teljes körűen kiszélesített értelmezését. Azonban sajnos a globális foglalkoztatáspolitika pontosan ugyanebbe az irányba hat, és nem csak a diákság rétegében. Ha ugyanis eltekintünk a statisztikai kozmetikumoktól, akkor a legutóbbi adatok is a tömeges elvándorlásról, illetve az elvándorlási szándékok széleskörű, társadalmi katasztrófát előrevetítő, terjedéséről szólnak."
GeoCravker
@glorianna: Ismertem én több diplomás szemétládát és vérbunkót is...
Eladott Ország
@advocat: ma, 15:59 Az illiberális Kati, többek között a liberális Párizsban 2000–2001 Ösztöndíj az Institut d’Études Politiques de Paris (Scinces-Po) Nemzetközi Kapcsolatok szakán, 1992 Arcadia Junior High School, Los Angeles-ben tanult.
Nessy
@Eladott Ország: nem igazán látszik rajta, vagy csak jól leplezi!
mackoka46
@Nessy: Aki ilyen kormányt kiszolgál, annak gerince sincs.
mackoka46
Nem lennék meglepve ha kiderülne, hogy úgy feküdte ki a diplomákat...
GeoCravker
@mackoka46: Már hogy ne lenne gerince. Le van adva a ruhatárba. Aztán egy kormányváltás után kiveszi szépen, és elmeséli, hogy ő belülről bomlasztott. Havi fizuért.
Mint a partizánná avanzsált keretlegények annak idején.
GeoCravker
@mackoka46: Amúgy nem kifeküdte a diplomákat. Zaklatták. Hallgasd csak meg. Tíz év múlva
justhpeter
@GeoCravker: Nem lepne meg, ha Novákról kiderülne, hogy keresztény is. Bizony az baj lenne, mert elég szégyen az neki, hogy a rengeteg tanulásával csak a fideSS alelnöki posztjáig és a G-kormány államtitkári posztjáig jutott. Szerintem, figyelembe véve a nyelvek tudását, tisztességes munkával többre is juthatott volna.
F_Viktor
@Eladott Ország: Írod:
"Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni."

Nem osztom ezt a véleményt!
Nem ez a nemzeti tragédia.
Gondolj az 50-es, 60-as évekre... Vidékről a gyerek "felkerül" Budapestre az egyetemre...
A pályaudvarokon hasonló kép fogadott volna. Mentek a szülők, a nagyszülők látogatni az ifjú titánokat a nagyvárosba, vitték kosárba, dobozba a hazait.
Utaztak a gőzössel 4-5-6 órákat.
Levélváltás hét közben egyszer, mert ugye a posta nem volt akkoriban sem szélvész gyorsaságú.

Most sokkal kedvezőbb a helyzet, mindenki zsebében ott a mobilnet, a szinte ingyenes roaming, Európa nagyobb városait 3 óra alatt fillérekből elérheti a nagyi, vagy a gyerek, az unoka.
advocat
Kedves, jó GeoCravter! Elnézést! Kormánynévsorban nem vagyok nagyon művelt! Ezt a cím alapján illet volna tudnom? Mea culpa! Mea culpa! Mea maxima culpa!
GeoCravker
@F_Viktor: Az '50-es '60-as években a tudás, a tanult fiatal az országban maradt. Azon lehet vitatkozni, hogy sokszor arra alkalmatlanokat is beiskolázott a PÁRT, de a generációk azért mégis az országot lökdösték előre.
Jelenleg a következményes generációvesztéssel azok távoznak, akiknek a tudására itthon is szükség lenne.
Mert lassan kiírhatjuk az országra: "Csak a zacc maradhat".
F_Viktor
@GeoCravker: Én az "elszakadt szülőkre", nagyszülőkre reagáltam, hogy ez ma már nem lehet probléma.
GeoCravker
@advocat: nem megbántani akartalak. Lemaradt a szmájli a végéről. Elnézést én kérek.
GeoCravker
@F_Viktor: Érteni véltem. Csak továbbgondoltam...
F_Viktor
@GeoCravker: Továbbgondolva már tragédia a kivándorolt 1,5 millió magyar.
S ha orbán kilépteti az országot az EU-ból, akkor ez a szám nagyon, nagyon nőni fog.
GeoCravker
@F_Viktor: Az biztos, mert az összes kivándorolt rokonsága a kilépés előtti öt percben szintén távozni fog. Meg az is, aki most még hezitálgat kicsit.
quadrocopter
A hazug mese, az "alternatív tények" beadagolása, a kifestés a lételemük és az igazi lényegük! Pont ez a ribi ne hazudna? Ugyan már...
glorianna
@GeoCravker: Persze. Csakhogy szerencsére nem mindegyik kapaszkodott államtitkárságig és pártalelnökségig.
Eladott Ország
@F_Viktor: tegnap, 20:57 Azért az EU-ból való kilépés nem lesz zajmentes, a csúti cigánynak az nem fog menni.
Eladott Ország
@F_Viktor: tegnap, 17:35; Egy nemzet tragédiája a szétszakadt családok.
papa.49
Az Unióból kilépés lesz az ország történetében a II. Trianon, csak most nem területeket csatolnak el,, hanem az emberek hagyják itt az országot, a végeredmény meg sokkal rosszabb lesz !!!
Grafix69
@papa.49: Amíg valaki nem élt más nyugati országban , életvitel szerűen , hanem csak a hazájában Magyarországon , addig nem tudja elképzelni azt mekkora emberi , szociális , anyagi , és legfőképpen élni hagyásbeli különbségek vannak. Addig csak azt gondolják , ja mesélnek mindent ott sem lehet jobb . Amikor viszont valaki megtapasztalta minden hátrányával , és minden előnyével együtt egy más ország morálját , berendezkedését , na akkor csodálkozik el mi folyik Magyarországon . Érdekes módon akik Magyarországon a politika kegyeltjei és nyalnak egész nap a pénzért , na azok már otthon is azt az életvitelt élik amit nyugaton egy villanyszerelő , persze ők még azon is túl tesznek. Aki teheti és észreveszi az élethez való jogok másságát és nem akar egy kiszolgáltatott rabszolga lenni az nem marad ott . Lehet erre azt mondani ,hogy aki elment az egy áruló , de kérdem én aki otthon emberek millióit teszi szegénnyé , aki embereket oszt meg a saját hazájában , akik pénzért és anyagi javakért más országok által befizetett pénzeket a maguk javára használnak , akik életükben semmilyen munkát nem csináltak és a munka törvényét meghozzák azok mik ? Én nem akarok egy olyan rendszer kiszolgálója lenni aki megakar fosztani minden létező jövedelmemtől annak érdekében , hogy magának kastélyokat vegyen munka nélkül .
papa.49
@Grafix69: Nézd nekem is az Anyai rokonságom jó része kint él Amerikában, meg néhányan itt Európában, tudom nagy marha vagyok hogy nem mentem már régen ki én is ... Ebben benne volt az is hogy mikor mentem volna akkor nem tudtam menni, mikor meg mehettem volna már / '90 után/ igazán nem érdekelt a dolog, most meg már késő van erre...
Grafix69
@papa.49: Persze értem én ezt , nyilván nem is okolok senkit ezért . Mondjuk rengeteg életerős 25-35 éves ismerősöm van aki viszont kimehetne dolgozni , de egyfolytában csak nyekereg , meg azt mondja könnyű nekem mert én kint élek . Igen , de nekem is el kellett indulnom valamikor.
szép új világ
Ha már csak fidesznyikek maradnak az országban, akkor egymástól fognak lopni? Milyen lehet, mikor kupaklala elmegy disznót lopni az anyjának a mangalicaszerelőtől?
papa.49
@Grafix69: Tisztellek is érte, hogy volt bátorságod elindulni ... De minden embernek, más a habitusa, másként látja a világot, én mikor mehettem volna még szocialista országba se kaptam útlevelet, mikor meg már volt ,,világ útlevelem,, itt voltam 4 gyermekkel, egy felépített családi házzal, és jó keresettel, nyugodtan élhettünk, míg a rablóhorda nem került először hatalomra... Azt még túléltük, tudtunk menni külföldre nyaralni stb. de a 2010 utáni időben bedőlt minden, mivel és szolgáltattam, és a cégek kezdtek tönkremenni, egyre kisebb lett a kenyér !!! 2012. elértünk oda hogy taccsra kerültünk, akkor már nem lett volna miből változtatni, így maradtunk, egyrészt ez a másik akkor már 63 éves voltam, és ár nem volt bennem a régi tűz...Dióhéjban ennyi a történet ...
Grafix69
@szép új világ: A nemzeti szocialisták nem fogják hagyni , hogy az emberek elmenjenek az országból . Magyarország kilép az unióból 2021 ig . Ez teljesen bizonyos , utána már nem csak délen lesz kerítés ,hogy ne tudjanak bejönni a migránsok , nyugaton is kerítések lesznek , hogy ne tudjanak elmenni , mert akkor kiből élnek ezek. Csak keletre lesz szabad az út . Ezt csinálja a király , már 4 éve is biztos voltam benne , de még jőn a pénz a rothadó nyugatról , viszont eszük ágában sem lesz tartani ezt az uniós szerződést akkor mikor már aktív befizető lenne Magyarország.
Grafix69
@papa.49: Teljesen érthető amit írsz , mindenkinek megvan a maga története az enyém is hasonló azzal a különbséggel , hogy fiatalabb vagyok , de én sem vagyok fiatalabb . Abból indultam ki akkoriba , ha nem akarok idősebb koromra éhen halni 50 év munka után akkor lépni kell . Jól döntöttem , nekem is hiányzik a magyar táj , a magyar városok , a magyar ízek , viszont a magyar mentalitás már nem nagyon hiányzik.
papa.49
@Grafix69: A mentalitás nem hiányzik látod ezt elhiszem, én is szenvedek attól mikor a képembe hazudnak a tévéből, vagy innen a netről !!!
Grafix69
@papa.49: Anyagi biztonság, nincs függőségi elvárás sem a munkaadó sem a munkavállalók közt. Nem turkálnak kis vezetők a magánéletembe , nem osztják az észt és nem zsarolnak meg ,hogy bezzeg neked bank hiteled van akkor túlórázzál . A boltban nem néznek le ha csak egy 50 centes szart veszek és nem ugrálnak körbe akkor sem ha több ezer euróért vásárolok. Ha kedvességből a szomszédomnak viszek valamit karácsonyra akkor másnap átjön 60 évesen és hoz egy kis bonbont vagy valamit. Amikor elhagyom a telefonom feltöltő pappírját mert kidobtam a szemétbe , a boltban elhiszik és nem mondják ,hogy hazudok azonnal adnak egy másikat ingyen .Amikor a boltban nekimegyek véletlenül egy idős 80 éves asszonynak akkor nem kezd el kiabálni hanem még ő kér bocsánatot . Amikor veszek valamit de elnéztem , nem kell , még blokk nélkül is kicserélik . Emlékeznek rám a boltokban a postán , szinte mindenhol . Kedvesek ,türelmesek , és nem számít milyen autóm van vagy milyen ruhában vagyok .
papa.49
@Grafix69: Mivel párszor jártunk kint a rokonoknál csak igazat tudok adni neked ... Olyan mintha a Lajta választó vonal lenne az emberi társadalom, és Kelet. Európa között... Itthon csak vidéken tapasztalhatsz hasonlót, Pesten már régen nem, elkurvult a társadalom ...
Grafix69
@papa.49: Ezeket én megéltem , de megéltem azt is mikor még tüzelőm sem volt , nem volt egy vasam sem , és a szomszédom adott , ne fázzunk . Nem volt magyar , és nem panaszkodtam , egyszerűen csak gondolta , szintén 80 éves ember volt.
papa.49
@Grafix69: Szerintem ez a normális, de itthon nem tapasztalsz már ilyet ..
Grafix69
@papa.49: Talán valami sokkal érdekesebbet is mondhatok neked ,és másoknak is. Amikor eltöltesz itt 5 évet akkor felveheted az itteni állampolgárságot . Amikor megkapod elhívnak egy konzulátusra és átadják az ország hivatalos nevedre kiállított útlevelet a következő szavakkal : Kérem vegye figyelembe törvényeinket , legyen hasznos tagja társadalmunknak és használja anyanyelvét és saját kultúráját mert nekünk fontos , hogy otthonosan érezze ön és családja magát ebben az országban aminek tagja lett . Érted ezt? Mindezt a nyelveden és angolul is elmondják .
papa.49
@Grafix69: Igen értem, vannak olyan országok ahol szívesen élnék, csak már késő.
Grafix69
@papa.49: Azért még valami érdekesség : A kint élő magyarok ugyan olyan irigyek a másikra mint Magyarországon , vagy talán még jobban . Érzékeltetve ez ilyen példa: Amikor kikerülsz és még csak lavírozol az élet sodrásával , na addig nagyon segítőkészek , segítenek beilleszkedni , a nyelvben is , az életben is. Amikor már megteremtődik a feltétele mindennek , hogy elkezdj élni és rendbe jössz anyagilag , emberileg , na utána már gáncsolnak . Amíg nincs autód addig ha gyalogolsz a munkahelyedre gyakran felvesznek , segítenek . Amikor már van kocsid meg mindened akkor ha gyalogolsz mert éppen a feleségednek kellett az autód , na akkor éppen ,hogy nem rántják rád a kormányt , nem hogy elvinnének . Nincsenek barátságok , haveri kapcsolatok vannak de igaz baráti kapcsolatok nincsenek . Örülnek ha valami nem sikerül neked és ha mégis akkor borzasztó irigyek mindenre .
F_Viktor
@Eladott Ország: Írod:
"Azért az EU-ból való kilépés nem lesz zajmentes, a csúti cigánynak az nem fog menni."

Én is így gondoltam, hogy nem lesz egyszerű dolga orbánnak a magyarokkal a kilépéssel kapcsolatban, de már úgy látom, kezd célba érnie Brüsszel ellenes mantrája, + nem véletlen beszél az ország saját lábon állásáról, valamint ez a honvédelmi intézkedési terv sem megnyugtató a jövőre nézve.

Természetesen a kilépésről nem lesz népszavazás, a nagyarányú választási győzelmét követően bejelenti, hogy ezzel a voksolással felhatalmazza saját magát (amit ő a népnek nevez), hogy döntsön a kilépésről.
F_Viktor
@Grafix69: Írod:
"Lehet erre azt mondani ,hogy aki elment az egy áruló..."

Kifejtetted mit tesz egy áruló kormány...
Én megemlíteném, hogy akkor minek lehet nevezni egy fosztogató diktátor szavazótáborát? Nos, ők az igazi hazaárulók! Nélkülük orbán kénytelen lenne európai módon, az EU szabályai szerint kormányozni! Ahogyan teszik Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban, de még Romániában is.
S akkor végre a Zemberek életszínvonalában is végre valami pozitív változás történne, mert egy igaz magyarnak ez lenne a fontos, ez lenne a célja!
Grafix69
@F_Viktor: Megcsinálja , kétség nem fér hozzá . Remélem akkor elkergetik.
Grafix69
@F_Viktor: Igen így van , sajnos nagyon sok külföldön élő megkapja ,hogy hazaáruló . Nem tudják miről beszélnek . Nekem is írták fórumon , hogy ne pofázzak mert én jól élek és a komcsik libsik plaa pla pla ...
Grafix69
Nemzeti szocialista , fasiszta ideológiával felfegyverzett , gyermekkorában elnyomott , pénz centrikus , hazug , gátlástalan , minden cinizmussal és pökhendiséggel felhatalmazott önimádó ember aki vezeti az országát amit sajátjának tekintett polgáraival akar kizsákmányolni a nemzeti szocialista bűnszervezet keresztény polgári leple alatt az önös és csatlósai érdekében.
F_Viktor
@Grafix69: Én teszek rá mit mondanak azok a mélymagyarok, akik hagyják magukat kirabolni, akiknek nem érdekük családjuk, országuk jóléte, jövője!
Grafix69
@F_Viktor: Értjük egymás , szerencsére sokan.
Grafix69
@GeoCravker: Nem tudsz ezzel mit kezdeni , idővel lebomlik a rendszer , hidd el ez sokáig már nem mehet.
Grafix69
@GeoCravker: Be vannak szarva az összes internetes fórumtól , nagyon zavarja éket a vélemény .csodálom ,hogy még ezt a Propellert nem vették meg.
GeoCravker
@papa.49: Rosszabb lesz Trianonnál.
Akkor az innovatív, magyarságukra büszke emberek tömege jött be a maradványországra. Pár év alatt áttervezték a teljes vasúthálózatot, a mezőgazdaságot, és minden mást.
Most, képletesen, azok hagyják el az országot, akik akkor idejöttek. Azok, akik felvirágoztathatnák az országot, mert nyelveket beszélnek, kilátásuk van a technológiák fejlődésére, és maguk is elég innovatívak (különben kint is éhen halnának)
GeoCravker
@Grafix69: Az authoriter rendszerek, birodalmak törvényszerűen lebomlanak idővel. Csak idő kérdése. Kérdés, hogy ki él még akkor, és hogyan.
Grafix69
@GeoCravker: Azt sajnálom ,hogy ilyen normálisan gondolkodó emberek mint te is , csak itt a neten tudnak érvényesülni .
papa.49
@Grafix69: Annyi időt soha nem töltöttem kint, hogy ezekre rájöjjek .
nevemnick
@Grafix69: 12:10 ,,csodálom ,hogy még ezt a Propellert nem vették meg" ez is nemsokára faros lesz mint az Ikarus 66, vagy mint az ATV.
wagabund
mondhat bárki bármit...Novák Katalint akarva-akaratlan hallottam a rádijóban...háttérrádióztam,
bevallom fogalmam sincs miről beszélt, de az feltűnt, hogy folyamatosan, akadás nélkül, pörgősen beszél, akár halandzsa is lehetett...a főcímet olvasva nem csodálkoznék, ha ő lenne Lázár utódja..ha másért nem is, akkor a kormányinfo miatt...ott mindenféle nyögdécselős újságírói kérdésre papír nélkül is azonnal kell tudni válaszolni úgy, hogy a szemrebbenés nélkül eladja a lehetetlent is. Eddig erre csak Lázár volt képes, de asszem Novák bátran a nyomába léphet.

(ha visszagondolunk diákéveink szóbeli vizsgáira...ha én így tudtam volna beszélni a nagy semmiről tíz percig, miközben a vizsgáztató rémült szemébe nézek)
wagabund
@Eladott Ország: 16.46...

rekviem egy országért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.