A tavalyi év végén nyilvánította kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé a Mátrát és a Bükköt a kormány, ennek része lehet a kékestetői libegő.

Elérhető közelségbe került, hogy megépüljön a libegő a Kékesre, miután az idén elkészül a térség turisztikai fejlesztési terve – számolt be az M1 aktuális csatorna kedd délutáni Híradójában.

Négy évszakos libegőt akarnak Mátraháza és Kékestető közé

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/T.mate.t.

Horváth László (Fidesz) országgyűlési képviselő emlékeztetett: az óév végén kormányzati döntés született arról, hogy kiemelt turisztika fejlesztési térséggé váljon a Mátra és a Bükk.

A kormánypárti politikus a csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: "egy félévszázados álom valósulhat meg". Elmondta: egy négyévszakos libegő megvalósítását tervezik Mátraháza és Kékestető között, amely télen kiemelten a síelőket, szánkózókat, míg a többi évszakban a kerékpárosokat, kirándulókat, természetjárókat szolgálja.

A hirado.hu a képviselőre hivatkozva azt írta: a kormány a múlt év végén határozott arról, hogy az illetékes szervek a Kékestető turisztikai és sport célú fejlesztésére vonatkozó részletes terveket 2018 első felében terjesszék a kormány elé.

A portálon felidézték: több évtizede létező terv, hogy libegő épüljön a Kékesre.

A cikk szerint a fejlesztéshez kapcsolódóan szeretnék csökkenteni a környezeti terhelést, hiszen a libegőnek köszönhetően csökkenne a járműforgalom, Mátraházán bővítenék a parkolási lehetőségeket. Kékestető környékén is jelentős megújulásra lehet majd számítani, hiszen új közösségi és egyéb szolgáltató terek jöhetnek létre, mint például játszótér, kardiópálya. A népszerű tv-torony használaton kívüli üzemterületeinek is turisztikai funkciókat szánnak – írta a hirado.hu.

(MTI)

(Címlapi kép. wikipedia CC BY-SA 3.0/T.mate.t.)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Hogyhogy csak Mátraházáig megy? Felcsút már nem is kiemelt cél?...
Qqberci
Azért azt jó tudni, hogy az oktatás, az egészségügy, a közösségi közlekedés, az úthálózat már mind annyira jól áll, hogy már csak egy négyévszakos libegő hiányzik a teljes boldogsághoz...
interceptor
Teljesen egyértelmű, hogy a libegő a felcsúti állomásról indul, útba ejtve Mészáros Lőrincet. Így egy kicsit hosszabb lesz, de ha majd nem tetszik, megtoldják (k)Áder János horgásztaváig!
namihami
@interceptor: Azért a Vár-megállót ki ne felejtsd. A terasz már épül, ahol a ki-és beszállás lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.