Elmondta, hogy a múlt héten egy boltban csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilvesztereste véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít. Az eset miatt felhívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), ahol azonban nem kecsegtették vizsgálattal, mondván, hogy a vásárlás óta sok idő eltelt, s a termék akár otthon is szennyeződhetett valamivel. Ezért aztán két kis dobozban mintát hozott szerkesztőségünkbe. A hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan – bár kissé kellemetlen szagot árasztott –, teljesen sötétben azonban kék fényt bocsátott ki, amelyet akár megnyugtatónak is nevezhetnénk, ha nem fogyasztásra szánt élelmiszerről lenne szó.

Forrás: elelmiszer.hu
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Lehet,hogy Pakson nevelték ezeket a csirkéket.Esetleg csernobili import? :)
Komolyra fordítva a szót,már tényleg minden sz@rt megetetnek velünk...
Rockxy
Aki nem tud a mezőgazdaságból, első kézből húst beszerezni csak ipari műanyaghúst, többet árt magának, mint gondolná. Akkor is ártalmas, ha nem világítós hús. Tele van antibiotikummal, és húspumpáló vegyszerekkel.
Egy csirke két hónap alatt természetes kajától nem éri el a vágósúlyt.
De most ez nagyon felemelő érzés, hogy az élelmiszeripar fényeffektusokkal kápráztatja el a vásárlóközönséget.
csipetke
@Rockxy: Sokáig tartottam csirkét,malacot,de amióta a róka elvitte az utolsó tyúkot is,zárt baromfiudvarból,felhagytam vele.A rókát bejelentettem az önkorinál,azóta sem történt semmi,Pesttől 20 km-re vagyunk,egy óvoda is van a szomszédban.Ez egy bátor kisváros:nem félnek a veszettségtől...
Grafix69
Nemsokára az lesz a cikk : Csirkemellként világít a messzi kékség az éhezőknek , azt lehet nem vizsgálják annyian.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.