Február 10-én tartja meg az eredetileg decemberre tervezett kongresszusát az MSZP, ekkor dőlhet el hivatalosan, hogy ki is lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Ekkor dől el az országos lista, és hogy mely más pártokkal szövetkeznek.

Február 10-én tart kongresszust az MSZP – közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden az MTI-vel.

Februárban dől el hivatalosan, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Fotó: mszp.hu

Budai Bernadett elmondta, a kongresszus dönt a miniszterelnök-jelöltről, aki várhatóan Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, kormányfőjelöltje lesz.

Hozzátette: február 10-én határoznak a más pártokkal, például a Párbeszéddel és a civil szervezetekkel való választási megállapodásról is.

Közölte, február 10-én véglegesítik a párt országos listáját.

A szóvivő azt mondta, a kongresszus hagyja jóvá a párt Tegyünk igazságot! című választási programját.

Az MSZP eredetileg decemberben tartotta volna kongresszusát. December 2-án Molnár Gyula pártelnök azt mondta, kongresszusukat "átalakították" egy programbemutató választmányi üléssé, a kongresszust pedig majd akkor tartják meg, amikor ahhoz minden személyi feltétel adott lesz.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Na még az lesz a szép, ha nem Karácsony lesz a m.jelöltjük.
Peller Anikó
Mint ha ez lenne a legfontosabb dolog wazegácsok. Századrangú kérdés és ha nem sikerül mindenkivel, mondom MINDENKIVEL összefogni basszátok meg, akkor meg ezredrangú, mert mentek a levesbe, persze velünk együtt.

MINDENKIVEL.
vladimir putin
Február 28: A miniszterelnök-jelöltünk neve: Orbán Viktor. (MSZP)
cs.n.
Nem kell miniszterelnök-jelöltet nevezni, úgy görcsölnek ezzel, mintha kötelező lenne. Egyszer már utánanéztem, semmilyen jogszabály nem írta elő soha, hogy kell miniszterelnök-jelölt a választás előtt.
human
Az mszp-t ismerve én már azon sem csodálkoznék, ha a kongresszuson tudná meg Gergő, hogy mégsem őt jelölik :)
Jozefina
Ennél többet és konkrétabbat szeretnék hallani az összefogásról, a választási együttműködésről, a programokról, netán még egy árnyék krmányról is. Az embereknek lózungokkal nem lehet hitet adni és mozgósítani a választásra!!! Az országban szerte mindenütt az ellenzéknek kellene hallatnia a hangját és verni a tözet a diktatúra leváltása érdekében!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.