Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Harrach Péter: minden társadalmi réteg helyzete javult
Fotó: Facebook/Harrach Péter

A kormánypárti politikus kiemelte: a szegénység kockázata csökkent, és egy nemzetközi felmérés szerint a magyarok 84 százaléka optimistán tekint 2018-ra. Ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben van Magyarország mint Franciaország, Olaszország vagy Belgium – jegyezte meg.

Harrach Péter kifejtette: a minimálbér emelésével a legrászorultabb társadalmi rétegeken kívántak segíteni. Ennek összege idén már 138 ezer forint, a garantált bérminimumé pedig 180 ezer 500 forint. Jelezte: egyre kevesebben dolgoznak minimálbérért, számos vállalatnál erőteljes béremelés valósult meg, s 2016-ban a nettó jövedelem 4,2 százalékkal nőtt.

Kiemelte az adókedvezményeket is, köztük a két gyermek után járó havi 35 ezer forintot, valamint az áfacsökkentéseket, amely szintén az egész társadalom számára kedvező.

A szegénységből való kilábalás egyik legfontosabb eszközeként jelölte meg a foglalkoztatás bővítését, 2017 szeptembere és novembere között 3,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ez 178 ezer embert jelent. Nem is olyan rég ez a szám még több százezer volt – mutatott rá a frakcióvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a foglalkoztatási ráta 68,8 százalék, azaz 4 millió 450 ezren dolgoznak jelenleg Magyarországon. Ez szintén jelentős javulás – értékelt.

Kitért a munkahelyvédelmi akcióra, ami havonta 900 ezer munkavállalót érint, s megemlítette a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrejöttét. Eddig 76 ilyen szövetkezet alakult több ezer taggal – mondta.

Harrach Péter jelentős lépésként értékelte az eladósodott családok és a devizahitelesek megsegítése érdekében hozott intézkedéseket. E téren még van tennivaló, erre a választások után mindenképpen sor fog kerülni – jelezte.

Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő a külhoni magyarságot érintő kormányzati intézkedéseket részletezte. Rámutatott: 2010-ben komoly szemléletváltás történt a nemzetpolitikában, és immár az alaptörvény is rögzíti: felelősséget viselnek a határokon kívül rekedt nemzettársakért.

Kitért az egyszerűsített honosításra, amelynek köszönhetően 2017 decemberében az egymillimodik új magyar állampolgárt köszönthették, valamint a Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-programra, amelyek célja, hogy a külhoni magyar közösségek kulturális életét felpezsdítsék. Megemlítette a Márton Áron, Szent László és Mátyás király köré szervezett emlékéveket, s hangsúlyozta: a külügyi tárca részéről jóval bátrabb fellépés volt tapasztalható többek között az ukrán oktatási törvény, és a marosvásárhelyi iskola ügyében.

Rámutatott: 2018. január 1-jétől a külhoni területekre is kiterjesztették az anyasági támogatást és a babakötvényt. Felhívta a figyelmet a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre, amelynek célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Körösztényszarszájú harah! Főleg a ti társadalmi rétegetek helyzete javult nagy mértékben.nektek aztán nincs okotok panaszra.!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Azért lássátok be, van ennek a kdnp dolognak jó oldala is.
...
(Ha eltűnik a fideSS, eltűnik a kdnp is)
Perwool
@justhpeter: Te ismersz valakit aki ezekre szavazott? Családostul sincsenek többen 200-nál.
Az egyetlen párt, akinek az összes tagja bent van a parlamentbe.
quadrocopter
A tiétek javult a legtöbbet, igaz, vén demens, old pártitkár elvtárs?
lusta
Ennél a tolvaj bandánál tudjuk hogy megy. A sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk oszlopos tagja, Dancsó József parlamenti képviselő még 2012-ben egy bizottsági ülésen azt mondta, hogy "a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív".
Eladott Ország
"Harrach Péter: minden társadalmi réteg helyzete javult." A tied biztos. Munka nélkül!
Fradigege
Az én társadalmi helyzetem önerőből és nem ingyenélésből javult. Peti bácsi. Peti bácsi ingyenkoszton él. Falu napokon pózol. És zabál. A prostinak mindenhol, mindig jó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.