Az emelkedő nemzetközi kőolajárak miatt tartósan is 400 forint fölé emelkedhet a benzin és a gázolaj ára. A feszült geopolitikai helyzet miatt pedig még további drágulásra számítanak az elemzők.

Mezőkövesd azonban – Tállai András közbenjárása óta – továbbra is tartja a legolcsóbb dízelárat. A mindössze 352 forintos literenkénti ár 20 forinttal olcsóbb az átlagárnál – írja az atv.hu.

Brutális üzemanyag-áremelkedést jósolnak a szakértők Magyarországon

A nemzetközi piacon ugyanis már több mint 70 dollárba kerül egy hordó kőolaj – erre évek óta nem volt példa. A geopolitikai feszültségek miatt pedig a piac továbbra is pesszimista, így további drágulás várható.

A holtankoljak.hu vezetője az ATV Híradójának elmondta, ha Venezuelában komolyabb államcsőd vagy gazdasági probléma alakulna ki, akkor újra szembesülhetünk 100 dolláros hordónkénti olajárral. Szalayné Bujdos Eszter hozzátette, hogy ebbe még a szaudi-iráni helyzet is beleszólhat.

A százhalombattai finomító pedig 90 százalékban importálja a kőolajat, a drágulás tehát Magyarországot is érinti. Bár a végleges literenkénti üzemanyagár ennél lényegesen összetettebb.

Az egyik, és nagyon sokszor emlegetett tétel a jövedéki adó, ami több mint harmada az árnak. A másik az áfa, a harmadik a készletezési díj, a negyedik a nagykereskedelmi ár, és az ötödik a kiskereskedelmi ár. Csak ezeken felül vagy ezek mellett jelenik meg a nyersanyag, vagy a termelői ára az üzemanyagnak

- magyarázta Zách Dániel, a Totalcar rovatvezetője.

(atv.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Hideg volt az USA-ban.
A Fogyasztás megnőtt.
A Magyar adó rendszer meg olyan ,hogy ha 50 dollár alatt van hordónként emeli ha felette van akkor meg a piac emeli a benzinárat.
Tehát a csapdában vagy mint vásárló.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
orbanek ezt is jol "elinteztek". Akar dragul akar olcsobb lesz a koolaj a vilagpiacon, nalunk mindig dragul.
justhpeter
Nem véletlen. Orbán sose mond le a jövedéki adóról. Kivétel a pálinka.
szaboria1
@justhpeter: De abba meg beleszóltak így már adójegyet kell igényelni az otthoni főzéshez is.
szaboria1
Amennyiben 400.-ft főlé emelkedik a benzin ára akkor igazi drágulásra lehet számolni az élelmiszerek tekintetében.
papa.49
Miért kell riogatni, a piszkos kormány úgyis emel ha kell, ha nem !!!
simmering73
Ha a Mexikói-öbölben meghibásodik egy fúrótorony, az Magyarországon azonnal áremelkedésben jelenik meg. Venezuela nem jelentős tényező a világ olajkitermelésében. De itt már dörzsölik a kezüket a zavarosban halászók.
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/01/15/465olaj.jpg
magyarbakancs
Hideg volt az USA-ban.
A Fogyasztás megnőtt.
A Magyar adó rendszer meg olyan ,hogy ha 50 dollár alatt van hordónként emeli ha felette van akkor meg a piac emeli a benzinárat.
Tehát a csapdában vagy mint vásárló.
nezelodo
Egyszerű a megoldás egyetlen képviselőt kell indítani az ország összes választókörzetében, a tokás Tállait, és mindenütt egyforma alacsony lesz az üzemanyagok ára. Ráadásul a választást így 100 %-os eredménnyel nyeri a fidesz. Ez még attól is jobb eredmény lenne, mint amit a Hazafias Népfront produkált, az antikommunista Mikola hathatós közreműködésével, mert nekik rendszeresen csak 99,8 % szokott összejönni, akárhogy erőlködtek is.
kokopelli
@simmering73: ...de megtalálták a csavart ami kiesett Texas partjai előtt
Corpus Christi-nél a fúrótoronyból!...de ezt nem tudta még meg a szilárd
Szilárd a rezsiÁSZ...meg idő kell a sorosos-áremelések ellenőrzésére is!
Lackó50
Sajnos az adót nem tudják az ígéretük ellenére se csökkenteni, mert kell a pénz a Soros elleni küzdelemhez.
JAJMÁR
Kilóg minden nap, minden történésben a ló... nemcsak a lába, mégis szívják a vérünket. A tetvek!
Sámannus
Tesvírek a Szocik erre a rezsicsökkentésre varrjanak gombot. Meg a tojás árára.
volvós
Brutális 1 Ft-ot emelnek - minden nap - majd a 7-ik napon csőkkentik 2 ft-al
Hernádi elvtárs meg a Bahamákon nyaral és havi 5 milliót visz haza...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.