A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a "Soros-tervvel" foglalkozna. 

Mindezt a bizottság fideszes alelnöke mondta a hétfői sajtótájékoztatóján. 

LMP-s politikusok összevissza hazudoztak a nemzeti konzultáció alatt, mindvégig a Soros-tervet támogatták, folyamatos fúrásban voltak. 

- tette hozzá Németh Szilárd. 

Az alelnök szerint aki a "Soros-tervet" támogatja, aki a "Soros-birodalom" érdekében hoz meg döntéseket, az nem vehet részt a "Soros-terv" megakadályozásáról szóló nemzetbiztonsági bizottsági ülésen. Felemlegette, hogy Szél olyan, migránsokkal foglalkozó szervezetnél dolgozott, amelyet Soros György fizet, "tehát Soros fizette Szél Bernadettet is".

Kitiltották Szél Bernadettet a Nemzetbiztonsági bizottság üléseiről

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Lehet Más a Politika (LMP) nagygyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2017. december 16-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Németh Szilárdot megkérdezték, milyen alapon lehet kitiltani Szélt a Nemzetbiztonsági bizottsági ülésekről, mire azt mondta:

nincs kitiltva senki, de azon az ülésen, amelyen a Soros-terv téma lesz, az LMP-s tag nem vehet részt, mert egészen mást képvisel, mint a magyar érdek. 

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@fergeteg: ma, 16:59; Rendeletekkel is lehet kormányozni. Erre már rákosi elvtárs is rájött.
Ez már a kommunizmus, vagy lesz ennél még rosszabb is?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Hét ez nagyon érdekes megközelítése a dolgoknak. A barcikai rém épp arről regölt, hogy a civil szervezetetók ne pofázzanak, mert őket senki sem választotta meg, erre a megválasztott képviselő meg ne pofázzon, mert nem tetszik a fizimiskája, mert Soros.
Eladott Ország
Hogy is van ez? Elég "nyilvánvaló" tényeket felmutatni és máris egy választott parlamenti képviselő eltiltható jogától és kötelezettségétől? Valahogy ez a sötét középkor legpenetránsabb korszakára az inkvizíció ügyködésére emlékeztet. Anno a komcsi elődei a fidióta hordának, sőt még a nyilasok és nácik is törekedtek a látszat fenntartására. Legalább vették a fáradtságot, hogy kirakatperben, jogi eljárásnak álcázott koncepciós perben működjenek. A fidióta állatoknak elég, hogy vannak nyilvánvaló tények, amiket egy rezsidisznó hazudik a világba. Hm. Mi lesz, ha a rezsidisznó a fidióta vezírre talál nyilvánvaló sorosbérenci adatot. Mondjuk a vezírt Soros pénzelte, a pártját Soros pénzelte. Nyilvánvaló tények alapján a vezír Soros kottájából játszik és Sorost szolgálja ki, mint miniszterügynök.
SystemError
@durbincs: Te meg Habony gecis-szaros nadrágját mosod miután kinyaltad belőle az utolsó cseppet is!
SystemError
Azt hiszem eljött az a pont, hogy ezt már nem a politika fogja megoldani..
nezelodo
Jujuj! Még megérem a második Rajk pert is, csak azt "Szél pernek" fogják hívni! Az vigasztal, hogy Rajk újratemetését sem élte meg a hatalomban az akkori zsarnok, és van esély, hogy a kis "szellőcskéből" vihar lesz és elsöpri ezt a bomlott elméjűt.
Eladott Ország
@fergeteg: ma, 16:59; Rendeletekkel is lehet kormányozni. Erre már rákosi elvtárs is rájött.
Ez már a kommunizmus, vagy lesz ennél még rosszabb is?
Eladott Ország
Teljesen világos minden? Akkor nem kell elmagyarázni. Szél Bernadett tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak. Szél Bernadett nem ért egyet a Fidesszel a gennyesre csócsált, kényszeres, hazug Soros-agymenésben, tehát Szél Bernadett nem a magyar érdeket képviseli. Mert a magyar érdeket kizárólag Németh Szilárd képviseli. Vagyis Németh Szilárd saját hatáskörben megtiltja Szél Bernadettnek, hogy elvégezze azt a munkát, amiért közpénzből javadalmazás jár neki. Nincs kitiltva, de nem mehet be, mert Németh Szilárd így döntött. Hogy ő a magyar érdek. Jól van akkor. Nagy az Isten állatkertje!
papa.49
Nadekijafaszomezanémetszilárd ???
Ezt most rögtön meg kell támadni a bíróságon, se az elnöknek, se az alelnöknek NINCS ILYEN JOGKÖRE !!!
Apropó hol az elnök az mszp, fütyi ő már is felülírhatja a rizsabunkó döntését !!!
justhpeter
Ugyan már ! Nemzetbiztonsági bizottság Németh Szilárddal ! Marhára biztonságban érzem magam egy Soros-fingon kihízott analfabéta védelmében. Úgy kellene az egészet kizavarni onnan elnököstől az utolsó tagig. Ha itt bármi lenne ez a "bizottság" szaladna elől a menekülők élén.
SystemError
@papa.49: Nyilván azonnal viszakozna, viszont a kommunikációs üzenet átment az embereknek. "Szél=Soros és törvények felett állunk, szúrd ki nyugodtan a migráns-simogató kerekét, megteheted"

Én várom a napot, hogy megszűnjön "papíron is" a demokrácia. Majd meglátjuk, hogy akkor is nagy szájuk lesz, amikor már őket sem védi..:) Mert itthon már csak ők tudnak a demokráciába burkolózva rombolni azt...
Béla333
Remélem ez nem tántorítja el Szél Bernadettet, hogy megpróbáljon az ülésre bemenni!
Remélem azért nem verik meg!
Clavigo
@Béla333: Persze,,hogy nem gond..Majd a legközelebbi tusványosi bulin egyeztet a Csüngőhasú Dakotával...oszt jó napot.
Béla333
@Clavigo: 18.04
Mi van hülye DK-s!
Nem bírod megemészteni, hogy van aki nem a szekszárdi borospincékben titkos találkozón jön össze a Fideszesekkel, hanem egy nyíltszini vitán vitatkozik velük?
Az ne zavarjon, hogy a cikk másról szól, terelj csak mocskolj, hazudozz!
Elvégre DK-s vagy vagy mi a fene?!
cs.n.
Ilyen nincs, ez hülyeség. Nem mehet be, mert a Fidesz szerint ez meg az van. Akkor ennyi erővel Molnár Zsolt elnök is mondhatná Némethről, hogy nem mehet be, mert az MSZP szerint ez meg az van.
kereső
Nem találom sehol/nem látom sehol a bizottság elnökének /Molnár Zsolt mszp/,Németh Szilárd nyilatkozatával kapcsolatban.Németh Szilárd,meg mit játszik itt,mint egy óvodás?Jó,hogy azt nem tette hozzá,...beeee!,én ilyet is mondhatok.Amugy túltolta: a parlament hozza létre az állandó,és eseti bizottságokat.Németh Szilárd beeeeeeee!
peterkelemen
Innentől kezdve ez már nyílt diktatúra. Inntől fogva BÁRKIRE ráfogják, hogy Soros-bérenc és annak annyi. Itt bizony ha tetszik a magyaroknak ha nem háború lesz: polgárháború.
Pálinkás Pál
@Béla333: Te hallottál ott valamilyen vitát??? Nézd meg gyorsan a videót posványosról...én ott csak bólogatást láttam ,nagy egyetértésben szídták soros gyurkát a kupaklala majommal!!!
namihami
Akkor minek egy elnök, ha a fideszes ALelnök döntheti el, hogy ki viselhet babaruhát?
Holnap már a takarítónéni vagy a portás is hozhat döntéseket, csak az a fontos, hogy fideszes legyen?
Ezekhez (is) képest a sárgaház maga volt a megtestesült logika és kiszámíthatóság.
namihami
@Shikari: Mert "" a mi kutyánk kölyke"". Ezért ""nem hagyjuk azt szélén"".
advocat
Jó ez nekünk! Minek nekünk parlament? Elnök és alaelnök urak majd eldöntik. Az ellenzék az meg micsoda? A kormányszóvivő (Soros diplomás) említette, hogy minek is vannak? Csak hátráltatják a kormányt.
papa.49
@kereső: Ne feledd a nevezett is a fütyiszből szakadt ki, sokszor érthetetlen a működése!!!
A számomra még érthetetlenebb miért pont ezt a fasz jelölte a mszp. erre a posztra !!!
kereső
@papa.49: csak!!Sok minden más is érthetetlen az mszp-nél már évek óta.Nem is próbálom már megérteni.
namihami
@Shikari: Ha a saját ""Szőke Ciklon""juk benn lehet a keretben, akkor Bernike (bár álmomban ne jöjjön elő) bőven befér a válogatottba.
nezelodo
@fergeteg: Hehe, az "antikommunista" Kövér fogja kitiltani! Na ez már aztán valódi kabaré lenne...
cs.n.
@kereső: Azóta már nyilatkozott Molnár:

"A hvg.hu megkereste a nemzetbiztonsági bizottság szocialista vezetőjét, Molnár Zsoltot, aki elmondta, hogy Szél a bizottság állandó tagja, "nem lehet elvenni a jogosítványait, kitiltani az ülésről".

propeller.hu/itthon/3327845-szel-nemeth-szilard-kitiltasi-otlete-csak-kampanyfogas
kereső
@cs.n.: köszönöm,na mégis!Akkor tényleg beeeebeeeeeeeeeeee!Németh Sziszinek.
papa.49
@cs.n.: Kösz a választ, el is mentettem ...
nezelodo
@Béla333: "Remélem azért nem verik meg!"
A fideszes párthagyományokat tekintve ez is benne van a pakliban. Vak komondor már talán nem jöhet szóba mert az nem mehet be, de valamelyik éles látó fidesz potentát vak vezető kutyája az még szóba jöhet. Szóval örüljön, ha neki nem törik el az állkapcsát, vagy fitos orrát.
Béla333
@nezelodo: 19.51
Hogy is van a mondás? Szemet szemért...
Ha elkezdik, nem tudom ki tudja majd megállítani?!
nezelodo
@Béla333: Vagy folytatják ahol abbahagyták, a TV székháznál...
csipetke
Ezzel a húzással Szél Bernadettet teszik szimpatikussá az emberek szemében,legalábbis én így látom.Aszongya Németh Sziszi,hogy Soros fizette Szél Bernadettet is.Aztán rajta kívül anno Orbánt,és a rablóbandája nagyrészét.Szegény Soros,ha akkoriban csak sejthette volna,hogy kiket szponzorál...
advocat
Sorosról annyit, hogy egyszer-egyszer a zsidó is tévedhet. De ekkorát?
papa.49
@advocat: Akkor nem csukott be szombaton )))))))))))))))))))
Perwool
Megszólalt az oszlopnyakú vad barom!Mindenkinek köze van Soroshoz, aki nem Fideszes.
Igaz bizonyítottan szinte csak a fél Fidesznek volt eddig köze Soroshoz, élükön a vajdával, de az nem számít.
A birkáknak semmi bajuk ezzel az intézkedéssel, tapsol...
Nem is értem, hogy miért nem volt jó ezeknek a Kádár rendszer. Gondolom Rákosi rokonszenvesebb.
rohács1926
Kitették,nagy dolog, had pihenjen; ha majd új alkotmány bírákat kell megválasztani, akkor visszahívják; akár még Tusványosról is.
Meg különben is "színház az élet".
Qqberci
Sziszike, most már tényleg be kellene mutatni azt a Soros-tervet!...
Lackó50
Lassan eljut a Fidesz arra a pontra, mikor kitiltja az összes ellenzékit a parlamentből is, mert itt nincs helye annak aki a Soros bácsitól kapja a fizetését. Kövér Lacika meg tesz róla, hogy az itt kapott fizetésüket meg büntibe visszafizessék. Hát ha szerencsétlenek élni akarnak, hát csak elfogadják a Soros által nyújtott fizetést. Egyáltalán, ha vannak választó polgárok, akik megválasztották Szél Bernadettet, hogy képviselje az érdekeiket, akkor ezt Németh Szilárd milyen jogon próbálja megakadályozni??? Miért biztos az, hogy ő mint a nagy magyar hazafi, mindenkinek az érdekeit tudja képviselni? Aki nem úgy gondolkozik, az már nem is magyar ember? Engem sajnos nem pénzel a Soros bácsi, de minél többet próbálják befeketíteni, lassan annál szimpatikusabb lesz.
.
rohács1926
Nézzük ez a hír kinek jó. Járjuk egy kicsit körbe.
Jó a fidesznek, mert erőt mutat bunkó módon, pont úgy ahogy a hívei elvárják.
Jó az LMP-nek, mert harciasságot mutat és a vele szembeni megtorlás miatt szimpátiát kelt maga iránt. Ez biztosan jó nekik, mert az ingadozó szavazók feléjük fordulnak. És ez a fideszt nem zavarja.
Kinek rossz ez; rossz a DK-nak és az MSZP-nek, mert az ingadozó szavazók tőlük fordulnak az LMP-hez. És ez megint csak jó a fidesznek. A kör itt bezárul. (Storm in a teacup.)
Eladott Ország
@rohács1926: Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatási ideje tizenkét év, megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. A kitiltás csak a fidesz primitív kicsinyességét és az örök hatalomhoz való ragaszkodását bizonyítja és azt, hogy csak a közpénzek ellopása érdekli, mintha nem lenne holnap.
Desischado
Nincs kitiltva, de nem mehet be. Mondá rezsi szilárd. Hogy is van ez? Mióta tilthatnak ki egy megválasztott képviselőt, aki ráadásul a bizottság tagja? Ezek már nem tudják mit csináljanak, annyira el vannak bízva maguktól! Mi lesz ha véletlenül veszítenek?
nezelodo
@Desischado: Alighanem látni fogunk még nagyobb furcsaságot is, ha újraválasztják őket. Különös dolgokat tud ám produkálni a különleges elme, ha elszabadul, a történelem ad példát rá bőven.
Pöpec
Így lop németh szilárd a fidesszel:
24.hu/belfold/2017/05/31/mar-45-milliardnal-tart-nemeth-szilard-sajat-csarnoka/
"...nem a szövetségé lesz az épület, hanem a Németh alapította alapítványé, amelynek élére ő nevezi ki a kurátort..."
Jozefina
Ha Szél tagja a bizottságnak, akkor nem leht kitiltani, bármekkora tahó is a szilárd!!!
rohács1926
@Eladott Ország: Itt a hír a fontos. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha Szél a következő ülésen is részt venne. Azon sem, ha nem.
Nessy
Provokál a fidesz minden vonalon, hátha valahol elszakad a cérna!
kiscsillag66
@Desischado: Rossz belegondolni! Ragaszkodnak a hatalmukhoz, rá kell ütni a kezükre, hogy engedjék el az asztalukat.
kiscsillag66
@Jozefina: Azon csodálkozom, hogy még nem csavarodtak be ettől a sok hülyeségtől, amit összehordanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.