Kivonul a Fidesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának "Soros-tervvel" foglalkozó üléséről, ha azon megjelenik Szél Bernadett, az LMP képviselője – közölte Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a Pesti Srácok hírportálnak.

Németh Szilárd: a Fidesz kivonul a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, ha Szél Bernadett azon megjelenik

A cikk szerint a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott:

"Szél Bernadett, és más LMP-s politikusok a Soros-tervet támogatják, és nem a magyar emberek érdekeit képviselik. Szél Bernadett a Soros-birodalom alkalmazottja, fizetett alkalmazottja volt. Aki a Soros-birodalom érdekében hoz meg döntéseket, aki az egész pártot így irányítja, aki az egész LMP-t ennek a Soros-tervnek a megvalósításáért mozgatja, az nem vehet részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén. Ha így lesz, mi kivonulunk".

"Olyan zárt ülésen, ahol minősített adatok is elhangozhatnak, ahol fontos információkról tárgyalunk, ott nincs helye Szél Bernadettnek, Soros emberének" – mondta a kormánypárti politikus hozzátéve: a milliárdos úgy akarja végrehajtani tervét Európában, hogy az Orbán-kormányt leváltva a saját bábkormányának adná a kezébe a kormánybotot, egy olyan kabinetnek, amelynek Szél Bernadett is részese.

Németh Szilárd hangsúlyozta: Fidesz és a KDNP nem teszi lehetővé az LMP miniszterelnök-jelöltjének, hogy miközben a politikus Soros érdekeit szolgálja, fontos információkhoz jusson a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

endeavor
Németh Szilárd értelmiségi.
Magyarországon így néz ki egy értelmiségi 8 év fideszes kormányzás után.
Szeretnél még értelmiségi lenni Magyarországon?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Ó, a kivonulásokban nagy hagyománnyal rendelkezik a fidesz!
vukkocska
Jaj de jó. Legalább tiszta lesz a levegő. Én biztos nem tudnék egy helyiségben ülni ezzel a zsírdisznóval. Mi lenne, ha ő lenne az elnök? Hajánál fogva cibálná ki?
RonaGyuri
ügyes ezzel a trükkel próbálják elkerülni a lebukást! =))
namihami
És akkor a Rizsasziszi se lesz benn? Legalább tisztább lesz a környezet.
""Kis lépés a Fidesz részéről, de hatalmas lépés a helyi környezetszennyezés megakadályozása érdekében.""--bár ezt nem az Apolló űrhajósa mondta, de közel azonos léptékű kijelentés.
JAJMÁR
Ilyen indokkal vonuljanak ki a Parlamentből is. Mert a Szél Betti ott garantáltan megjelenik.
kereső
Nem akarnátok az országból is kivonulni,hogy ne rontsátok tovább a levegőt?
endeavor
Németh Szilárd értelmiségi.
Magyarországon így néz ki egy értelmiségi 8 év fideszes kormányzás után.
Szeretnél még értelmiségi lenni Magyarországon?
simmering73
Na végre! Legalább ki lehet szellőztetni a Parlamentet.
Lepényleső
Szilárdan hiszem,hogy igazuk is van;vonuljanak ki mindenhonnan,ahová a Szél beteszi lábát.
A bizottsági ülésre ha beteszi lábát,onnan,ha onnan kiteszi a lábát,akkor az országba lesz,akkor
meg onnan vonuljanak ki,mind.
nemkati
Ha rajtam múlna, hoznék egy olyan törvényt, hogy a választók által a Parlamentbe delegált képviselők, ha orvosi igazolás nélkül nem jelennek a parlamenti ülésen, bizottsági meghallgatáson, bizottsági ülésen, akkor súlyos büntetést kapjanak, a harmadik alkalommal pedig elveszítik képviselői mandátumukat.
papa.49
Rendben szarágyú, de AKKOR FIZETÉS SINCS ERRE AZ IDŐRE !!!
Pálinkafőző Rézüst
@endeavor: az qrva isten, hogy ez zsírért, libáért kapta a diplomát! Szégyen a diplomára, szégyen a diplomásokra, szégyen MINDENKIRE!
Peller Anikó
Gyüllésen bentmaradni nem kell félnetek jó lesz.

Ááá, legalább bettike bentmarad és 4/5-el (vagy 5/5-el?) hozhat mindenféle határozatot. Például azt, hogy ez zsírgömb soha többé ne tehesse be a szaros lábát a purparlamentbe.

Vagy ezt nem lehet? Na mindegy, akkor valami más nemzetbiztonságot érintő kérdést, pl a bán leváltását. De bettike ha erről is a gy leváltása jutna eszedbe akkor elveszíted a kegyemet, ám.
namihami
@endeavor: Kifelejtettél egy nagyon fontos szót.
Magyarországon így néz ki egy --FIDESZES-- értelmiségi 8 év fideszes kormányzás után.
Egyébként fideszes és ILYEN értelmiségi valóban nem szeretnék és remélem nem is leszek.
nemkati
@Peller Anikó: Pont az a gond, hogy ha a bizottság határozatképtelen, akkor határozat sincs.
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Fa iskolai, vagy tánc iskolai DIPLOMÁJA van ennek az együgyű baromnak ???
Pálinkafőző Rézüst
@papa.49: Fa testápolóval tudnék vele seftelni...Négyszemközt természetesen... :)))
egyvandor
Ki az aki ezeket ezek után is komolyan tudja venni? Meddig van még lefelé?
kereső
Azért azt nem gondoltam,hogy a fidesz legközelebbi "soros patás"-a egy nő lesz!
Qqberci
Sziszike, ha kivonulsz, emelkedni fog a tagok IQ-jának összege...
human
Még mielőtt bárki azt hinné összefosták magukat Bernadettől, szerintem ez pusztán kommunikációs trükk, a propaganda része. Kell valami amire rá tudják fogni miért szabotálják a bizottságot. Ha Bernadett nem lesz bent, akkor majd másra hivatkozva szabotálják.
mackoka46
Kivonultak már a jogállamból, a másik oldalra és képviselőikre vastagon sz@rnak,
kissé felnőttem
parlamentből is lehetne ám minnél előbb, fene válogatosak lettetek sziszi ti mondjátok meg ki mehet oda mire fel ez a lekezelés ,birkózásban van leléptetés ez másról szólna ha értenétek hozzá
Equus
még egy mártír reb schiffer pártjából? Érdekes a forgatókönyv...
nezelodo
Hájfejükém, erre a hátralévő kis időre már vissza sem kell jönnötök. Tisztasági csomag legyen nálatok, kaja nem kell, mert nem szeretjük a dagadt expolitikusokat.
Nessy
@kissé felnőttem: A parlamentből naponta háromszor vonultak ki meg be 2006 ősze után!
Persze a fizetésüket felvették. Délutánonként meg a Kossuth téren szónokoltak, kordont bontottak. Akkor még nem volt ilyen szigorú házmestere a parlamentnek, hogy megrótta volna őket, meg pénz bírságot sem kaptak!
tudode
Volt már ilyen is, amikor az "ovisok" kivonultak az ülésteremből:
.
---- Ha felszólal Gyurcsány, kivonul a Fidesz
24.hu/belfold/2006/10/09/ha_felszolal_gyurcsany_kivonul/
.
Nem ér! Ilyet már játszottak! Új "hülegyerek" koreográfia nincs??? Eljátszottak "minden" cinkelt kártyát???, de azért még DOBÁSUK azé még van!!!
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: ,,aháhát,, / bögyös Maca/
papa.49
@human: Szép kompánia akár fel is sorakozhatnak a kivégzéshez !!!
endeavor
Ahogy kivonul Németh Szilárd, az a kivonulás netovábbja.
Vonuljál Németh Szilárd ki.
Leválós igekötős ige.
endeavor
Vonuljál - Németh Szilárd, te anyaszomorító, mini despota, akire az anyja is csak üvöltve tud ránézni, és éjjelente felsír, amikor rólad álmodik, aki egy hétig birkózott, de olyan szarul, hogy az énektanár tanácsolta el, azzal, hogy ami nem megy ne erőltesd, erre ő, mármint a Németh, aki Szilárd zsírszalonnát sütött ki, a sok tepertő reményében, hogy belefojtsa a bánatát a sok zsírba, mert a sok zsír, ha perceg, az jó - ki.

Ez egy bővített leválós igekötős ige modul volt - amolyan német(h)es módra.
csipetke
Széll Bernadettel jobban jár a bizottság,okosabb,és Sziszihez képest,aki maga a vizuális környezetszennyezés,Széll még nézhető is...
iluminati
@human: Áááááá!!! igy értem miért félnek annyira Soros-tól...Soros nem erre tanította őket, amit ma csinálnak...ezért félnek annyira... ez akár lehet kapaszkodója az ellenzéknek...mint kampány fogás...
iluminati
@papa.49: Rettegnek a nevelő apától...Remélem oda csap nekik...
dr. prédikátor
Hát így elnézve ezt a geci rizsarezsit az agya helyett van benne vagy két köbméter híg szaRRRRRR
Zeta
Veszít ezzel valaki?
Szilárd a biztos pont eltűnik.
Na és.
iluminati
@durbincs: Én még csak nem is a soros akadémiára jártam..." Szegények iskolája"?
Nem vagyok behódolós fajta nem tartozom senkihez...
Ezért segnyaló sem vagyok...és nem is leszek soha...
iluminati
@durbincs: Keresitek azokat akik soroshoz tartozik? Én nem a te embered vagyok...
Hamár itt tartunk durbincs...Ha szükségem volna segítségre hamarabb kapnák sorostól mint a te "apádtól" parkocka.hu/a-mediaban-akarok-dolgozni/palyaalkalmassagi/attachment/pelyaalkalmassagi/
Fradigege
nemzetbiztonsági bizottság
Annyira hiteltelen kabaré. Ez valami komoly dolog. A hájfejű a dedó netovábbja. Nagyon gagyi ez az egész. Bohóckodás.
kukac50
Olyan aki nem hiszi el a Fidesz hazugságait az nem vehet részt a bizottsági ülésen!

Orbán képtelen válaszolni a Pharaonal kapcsolatban feltett kérdésekre ezért javasolnám az illatékeseknek,hogy C típusú átvilágításon essen át még a választások előtt!
Olyan személyre szavazni nem érdemes aki nem esett át átvilágításon,
Orbán nem tudta megvédeni Magyarországot a migránsoktól,Elvesztette a szabadságharcot !
400 meg 500 meg 1300 migráns bejöhetett, miről beszél ezek után a Fidesz?
Stop Soros! Olyan törvényeket akarnak hozni amit Pintér Sándor már bejelentett,hogy nem igaz! Vagy kezdjenek eljárást azonnal Soros ellen nemzetközi elfogató parancsot és letartóztatást vagy a Fideszesek ellen hozzon eljárást rágalmazás hazudozás az emberek félrevezetése megtévesztése tárgyában! Az igazságszolgáltatásnak kutya kötelessége fellépni a hazug propaganda ellen!
A civilekkel meg az a baj,hogy enni adnak a migránsoknak!
Fidesz meg felvette a pénzt az uniótól rájuk, csak nem költötte rájuk!
Orbán a vejéről akarja elterelni a figyelmet ezért hazudoznak össze-vissza.
Azt azért jó tudni,hogy összesen 40 témában talált hibát az Olaf közbeszerzések nélküli pályázati elbírálások stb. Bűnösek azok a bizottsági tagok is akik nevüket adták az ilyen személyre szabott eljárás létrejöttéhez!
advocat
Ugyebár Németh "Rezsi" Szilárd közszereplő? Akkor nyugodtan leírhatom, hogy síkhülye? Azért az ellenzéket is a nép - egy része - választotta? Vagy már ez az egypártrendszer. Rákosi elvtárs, hogy irígyelné. Így jobban hangzik. Kifelé. Csak ott már jobban informáltak vannak. Tudják ki ez az ember. Erre, és semmi másra nem jó. De erre nagyon. (Most be leszek perelve?)
nezelodo
Oszt' mi van ha kivonulnak az egyik homokozójukból és elmennek a másikba Felcsutkára? Belepisilnek a homokvárba? Na bumm, nem változik semmi, már sokszor megtették.
kereső
Na és? Ha kivonul,ha nem? változtat a leányzó fekvésén,hogy az "ellenzék"demokratikusat játszik?És maga adja a közbeszéd tematizálását a fidesz szájába.Addig sincs szó európai ügyészségről.olafról,a vejkó huncutkodásairól a legfensőbb támogatásával, kósa l.anyukájának juttatott támogatásról-és kissé furcsa vagyonosádásól,a kötvényes betelepitésekről, a kinai vasutról, paksról, arról a törvénytervezetről amely alapján bárkit!,mondom bárki magyar embert távolságtarthatnak!( a tv.tervezet jelenlegi szövegezéséből ez derül ki), ha ráfogják,hogy nemzetbiztonsági érdekből történik a vegzálása.Soroljam még?
Yoda69
rezsigeci!
sinter elvtars is megmondta nincs soros-terv. Erted? Ha meg van akkor jelentsetek fel, es ne zagyvaljatok ossze minden faszsagot.
kokopelli
@advocat: nem kell leírnod,mert Csepelen kerülik a "Szilárd" nevet az újszülötteknél!
A Viktor is parkolópályára került...! ;-))
Gyuri Géderről
Szilárdka! Ne az ülésről vonuljatok ki, hanem az országból. Húzzatok el a román haverokhoz, és az ukrán kebelbarátokhoz. Menet közbe vigyétek magatokkal az általatok betelepített, román, ukrán migráncs nyuggereket. A vezért se hagyjátok itt.
quadrocopter
@endeavor: Arról csak a Rezsi Pacal tud, hogy értelmiségi lenne! Valamilyen kiegészítő továbbképzős kutya tanfolyamra járt. Az igaz, hogy egyetemi épületben volt a tanfolyam!

"Nos, a rezsibiztos életrajzából kiderül, ilyenben neki jó eséllyel nem volt része az életben.

Eszerint a most éppen a TASZ jogászait csuklóztató Németh a rendkívül túljelentkezéses és közismerten brutálkemény elitszaknak számító könyvtár-tanítói szakot végezte el a Budapesti Tanítóképző Főiskolán.
Ezután valóban "járt" a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) közoktatás vezetői szakára. Azonban ez csupán egy távképzésben elvégezhető két féléves képzés, amire most is bárki jelentkezhet, ha van félévenként 135 ezer forintja.

(Emellett Németh "részt vett" az ELTE környezetpedagógusi "szakképzésén" (sic!) is, igaz arról már nincs szó Németh Szilárd életrajzában, hogy eredménnyel zárultak-e a rezsibiztos eltés egyetemi tanulmányai.)"

(nyugatifeny.blog.hu/2017/01/13/milyen_egyetemre_jartal_te_rezsibunko_sajat_vegzettsegerol_is_kamuzik_nemeth_szilard)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.