Hiába kap több százmillió forintos állami támogatást az Antall József Tudásközpont, több dolgozó is csak januárban kapta meg a novemberi-decemberi bérét.

Több dolgozó is csak januárban kapta meg a tavaly novemberi és decemberi bérét az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpontnál (AJTK) – értesült a 24.hu.

Állami százmilliókat kap, de két hónapnyi bérrel csúszott az Antall József Tudásközpont

Antall Péter

Fotó: Facebook/Antall József Tudásközpont

A cikk szerint "a novemberi bért január 10-én, a decemberit január 15-én kapták meg az Antall József Tudásközpont munkatársai. Előbbihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, utóbbihoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztosított forrást, amit az érintett tárcák egyébiránt a Miniszterelnökségtől, a költségvetés tartalékából kaptak."

A lap megkereste az AJTK-t, ahonnan Antall Péter, Antall József néhai miniszterelnök fia úgy válaszolt január 16-án, hogy mindenki ki lett fizetve. Arra viszont már a válaszban nem tért ki, hogy miért is nem sikerült a béreket az eredeti időpontokban kifizetni.

Az AJTK-t működtető alapítvány 2016-tól évente 600 millió forintos állami támogatást kap, valamint 2017-től kezdve évi 500 milliós többlettámogatásról kell gondoskodnia a nemzetgazdasági miniszternek. Mindezek mellett 2018-ban 51,55, míg 2019-ben 25,775 millió forintos többlettámogatás jön még pluszban az AJTK-nak.

A lap úgy értesült a Tudásközpontban dolgozóktól, hogy Antall Péter személyesen járta ki az év végi pluszpénzeket (még 69,6 millió az EMMI-től és 25,6 millió a külügytől), hogy a bérek ki legyenek fizetve. A 24.hu a birtokába került és Antall Péter által írt január 10-ei emailből ezt idézte:

Végre megérkezett az összeg az EMMI-től. A mai napon elutalásra kerülnek a novemberi fizetések.

A lap kikérte az EMMI-vel és a külüggyel kötött szerződéseket a Tudásközponttól.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Ha diákmunkások lennének, most az állam fizetné ki... - mint Czeglédynél, törvény is van rá :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.