A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.

Rogán Antal szerint Soros az elsők között kaphat távoltartási végzést

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tárcavezető elmondta, aki ilyen tevékenységet végez "legyen az a Helsinki Bizottság, vagy más", a "Stop Soros" törvénycsomag hatálya alá fog esni. A kormánynak az a dolga, hogy a nemzet biztonságára veszélyes szervezeteket figyelemmel kísérje – fejtette ki, majd egy lehetséges megoldásként említette: a magyar hatóságok az ügyészségnek fognak javaslatot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szervezetek tevékenysége ebbe a körbe tartozik-e.

Rogán Antal szólt arról is, a "Stop Soros" törvénycsomag parlamenti elfogadása után senkit nem fog meglepetésként érni, ha

Soros Györggyel szemben az elsők között vezetik be a távoltartási végzést, amennyiben nem hagyja abba a bevándorlás finanszírozását.

Emlékeztetett, a magyar emberek akarata teljesen egyértelmű, azt szeretnék, hogy minden körülmények között gátolják meg a brüsszeli bevándorláspolitika érvényesülését és a Soros-terv végrehajtását. Ennek kell megfelelnie a három részből álló "Stop Soros" csomagnak, amelyet a kormány most társadalmi vitára bocsátott, februárban pedig a parlament elé terjeszt – mondta.

A kabinetnek az a célja, hogy távol tartsa Magyarországtól azokat, akik a bevándorlás propagálásával, szervezésével foglalkoznak, akik megpróbálnak migránsokat behozni Magyarországra és akik őket finanszírozzák.

"Ezt elérni nem olyan egyszerű dolog" – mondta a miniszter, majd aláhúzta, három megoldást javasoltak.

Ezek közül az első, hogy vegyék nyilvántartásba azokat a szervezeteket, akik a bevándorlást szervezik, és "legyen vita arról, hogy kik azok, akik ezt csinálják, és ha nem vallják be, akkor a hatóságok kényszerítsék rá őket erre a bevallásra" – fejtette ki.

Rogán Antal szerint Soros az elsők között kaphat távoltartási végzést

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs / MTI

Hangsúlyozta:

a kormány javasolja, hogy adóztassák meg ezeknek a szervezeteknek a külföldi támogatását, hiszen az mégse jó dolog, hogyha a magyarok valamit nem akarnak, akkor külföldi pénzből megcsinálják azt.

"Ezeknek a szervezeteknek a többsége egy százaléknyi magyar adófizetői támogatást sem kap" – tette hozzá.

Rogán Antal tájékoztatása alapján a harmadik kezdeményezés lényege pedig, hogy a belügyminiszter döntésével távol lehessen tartani az országtól azokat az embereket, akik szervezik, vagy finanszírozzák a bevándorlást.

Jelezte, a kormány minden jobbító szándékú javaslatra nyitott, ugyanakkor a törvénycsomagnak csak a szigorítása képzelhető el, az enyhítése semmilyen körülmények között.

Az kiabál, akinek a háza ég.

Vagyis azok fognak összefogni, akik eddig is elsősorban a Soros-alapítvány támogatásával végezték a munkájukat – mondta Rogán Antal a törvénycsomaggal szembeni kritikákról szólva.

Hangsúlyozta, hogy hívják őket bárhogy, ezek a szervezetek egy célra szerveződtek, hogy "valamilyen formában valóra váltsák a Soros-tervet és az illegális bevándorlás útjából eltüntessék a magyar kormányt. Van akinek az dolga, hogy tüntetéseket szervezzen a kabinet ellen, mások hamis híreket terjesztenek Magyarországról – mondta, hozzátéve, ezen szervezeteknek közös célja, hogy megnyissa a kerítést és újraindítsa a lezárt balkáni migráns útvonalat.

Rogán Antal kitért arra is, nem csak az illegális bevándorlás finanszírozóit, hanem a segítőit is távol tartják Magyarországtól. "Ha Soros György pénzügyi tevékenysége veszélyt jelent, akkor azoké is, akik az ő pénzét erre a célra itt Magyarországon szétosztják" – fogalmazott.

A miniszter elmondta, a törvénycsomaggal kapcsolatban "nyugodtan kihúzható az antiszemitizmus vádja".

A magyar kormány nemhogy nem antiszemita, hanem segíti a hazai zsidó közösséget -

jelentette ki, majd ennek egyértelmű elismerésének nevezte, hogy Izrael miniszterelnöke tavaly 30 év után először járt hivatalos úton Magyarországon.

Amikor a túlnyomó részt muszlim származású migránsok ellen védekezünk, akkor valójában pont a magyarországi zsidó közösségnek a védelme érdekében tesszük a legnagyobb lépést

- tette hozzá.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy

Brüsszel várhatóan nem fog örülni a "Stop Soros" törvénycsomagnak, mert az szembemegy a hivatalos bevándorláspolitikájával.

Brüsszel egyik legnagyobb problémája ugyanis az, hogyan ossza szét azokat, akik törvénytelenül érkeztek Európába, sőt akár szervezett módon is folytassák a betelepítést. A magyar kormány ezt a végletekig ellenzi, és szerencsére ebben vannak támogatói, elsősorban a visegrádi országok – mondta.

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ne félj tonyo a Soros György TÁVOL TARTJA MAGÁT TŐLETEK TETVEK !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ne félj tonyo a Soros György TÁVOL TARTJA MAGÁT TŐLETEK TETVEK !!!
wagabund
..."Rogán Antal szerint Soros az elsők között kaphat távoltartási végzést"...

mint írtam, mi a sokadikak leszünk azon nemzetek sorában, akik kitiltják/távoltartják/körözik..
papa.49
@wagabund: Erőlködnek de ennek is csak beszarás lesz a vége !!!
csipetke
Miért jó ezeknek,ha ennyiszer kiröhögtetik magukat?Már olyan sokszor bebizonyosodott,hogy Soros ellen nem szól semmi?Még Pintér is beismerte.Ez már a cirkuszok cirkusza...De Orbán még bohócnak is sz@r...
kereső
"Ma az a tét, hogy a globalizáció legyőzi-e a nemzetállamot, ugyanis az országgyűlési választás közeledtével az ellenzékből lett ellenségek újra szervezkednek, és..."-mondta ezt Csizmadia László, mert most. ma még Rogán Antal nem mondhatja ki.Szintet léptek!
fergeteg
Idióta hígagyú nemzetáruló balliberális senkiket büntetni fogjuk Áprilisban.
endeavor
rogán antal az elsők között kaphat letöltendő börtönbüntetést - és senkit nem fog ez meglepetésként érni
tudode
Ezeknek a répáknak, ha mással nem is EGY KÉZCSÓKKAL, v egy ötös pacsival MEG KELLENE KÖSZÖNNIÜK a civileknek, azoknak, akik azálamtól veszi át az EMBERHEZ MÉLTÓ feladatot, amelyet "ők" képtelenek ellátni, mert a "disznóóltól"/szittyótól, máshoz alig értenek!
.
Sziasztok HÁLÁTLAN, ACSARGÓ RÖFIK, akik a Szittyó kocsmában cseperedtek!
.
----- Pálinkát és rétest kapott Orbán Rogánéktól
www.youtube.com/watch?v=_cVDARAyV2c
..
Emlékezzenek arra, amikor FUTNIUK KELL, mert őket is "elérheti" az ÜLDÖZÉSI MÁNIÁJUK!
iluminati
Komolyan közröhely amit ezek művelnek...Egyáltalán beszélnek még egymással???
Az is lehet, hogy Sándor már sejt valamit és ki akar belőle maradni...
quadrocopter
Na, 'itt az idő" hogy valami tényt is meséljetek arról a nemzetbizonytalansági kockázatról, mert eddig csak ugattok, csaholtok, vicsorogtok, de idegen sehol a környéken!
desiro
te kis dülledt szemű f@sz, titeket kellene távol tartani az országtól és a pénztől.
desiro
tónyóka beszélj a kötvény bizniszről és a befogadott 1300 menekültről, amit le hazudtatok az égről.
cikicakk55
@endeavor: ma 1858
Bár csak ott tartanánk már. Ebből a bagázsból elég lenne csak egyetlen egyet elkapni,még azt is elmondja amit csak terveztek,de nem csináltak meg.saját életük,szabadságuk enyhítéséért,mert ki zárt,hogy büntetlenséget találjanak ki neki ha mindent elmond,de legyen mínusz 10 év a 80-ból. Igazán nagylelkű vagyok.
peterkelemen
A Rogán-Habony adócsaló off-shore cégeken keresztül ezidáig több, mint 20 000 nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldit telepítettek be az Unióba. Rogán szemrebbenés nélkül hazudozik és pofátlanul vastag a bőre. Nem baj, majd levágjuk.
cikicakk55
@Mirabilis: Ez így ebben a sorrendben meg is felelne az embereknek.napi 2 óra élő adás azért nem ártana.Már csak,hogy egy kis káröröm is vigasztaljon bennünket.érdekes,soha nem voltam híve annak,hogy ha valaki velem kiszúr,akkor Őt is érje valami kellemetlen.Lassan 8 éve minden este mikor lefekszem különböző forgatókönyvek peregnek le a szemem előtt,hogy melyik mocsok milyen büntetést is érdemelne meg.Mivel túl sokan vannak,nekem meg ehhez kevés a fantáziám,így körben járna a bünti. Igazán csóró vagyok,de abból a napi két szelet kenyérből felajánlanék egyet még egy karika parizert is adok hozzá,ha ez tényleg beteljesülne.
cikicakk55
Azt nem értem,hogy mernek ennyire nyíltan hazudni.Magyarországon az emberek 90%-a tudja,hogy a letelepedési kötvényekkel Habony és Tonyó közösen több lilliárd forintot bezsebeltek már.Az a 20.000 ember szinte mind körözött bűnöző,mert ha nem azok lennének,akkor sokkal olcsóbban is bejuthatnának az Európa Unióba. Tehát már az,hogy a sunyi megoldást választották bizonyíték arra,hogy vagy maffiások,vagy terroristák,vagy kábszer terjesztők,arany és képtolvajok,stb. A másik,hogy még mindig kötik az ebet a karóhoz,hogy ide ugyan egyetlen más vallású ember sem teheti be a lábát.Soha nem fognak bele egyezni a kvótába. Közben nyílt titok,hogy majd 1300 embert fogadtak be az országba,épp úgy ahogy a kvótásokat kéne.Azt nem értem ezt miért tették? A kvótásoknál minden egyes ember teljes ellátását fizetné az EU. Az kizárt,hogy a Fidesz csak úgy lemond több ezer Euróról.Itt valami nagyon nagy disznóság van kialakulóban. Ha hivatalosan bejelentenék,hogy befogadták a ránk kiszabott kvóta létszámot,az EU egyből hangnemet változtatna velünk szemben.Most ugyan is egy aljas,náci, diktatórikus állami vezetés van az országban amihez 9 millió gyáva ember igazodik.
Perwool
enne egy-két indiszkrét kérdésem. (Ha valamelyiket nem érted, kérjél meg valakit, akinek legalább 80 az IQ-ja, azaz duplája a tiédnek, hogy segítsen értelmezni!)
Régen beszélgettünk, úgyhogy először pár személyes kérdés.
Család hogy van? Egészséges mindenki? Gyerekek? Fejlődnek? Nem rád hasonlítanak? Na ez jó. Örülj neki!
Kecóval mi újság? Megszámoltad már azokat a nyüves szobákat? Jól megnézted? Tuti nincs több? Emeleten is voltál? Oké. Akkor legközelebb talán jobban sikerül az a tetű vagyonnyilatkozat. Amúgy mi a punciért nem szüntetitek már meg? Csak a baj van vele. A kitöltéséhez is hülyék vagytok, az úgysincs rajt, amiket a purdékra írattál, meg mindegy mekkora hülyeséget írsz bele, a kedves KDNP-s parlamenti bizottság úgyis rendben találja és simán elhiszi, hogy abból vettél új kocsit, hogy visszavitted az üres üvegeket.
Meló? Megy frankón? Mizu a tanyaprogrammal, az ötödik kerületben? Szaporodik-e már a disznók száma, vagy egyelőre csak te vagy? Állítólag hálából misét mondattak érted a tanyavilágban, mert annyival jobban élnek, mióta a kerületed felemelte azt a pár millát az ő felemelésükre.
Na ennyit a személyesekről, nézzük az aktuálisat! Mi van, ha az a köcsög menekült egy másik (tényleg) európai országba jut be és onnét menekül ide? Ez nem fordulhat elő? Mert ha igen, akkor az uniós határainkon is illene kerítést alkotni, nem? Aztán máris a ketrecben találtuk magunkat.Mi van a 20000 fizetős és a több, mint 1300 nem fizetős migránssal? Hol vannak? Tudtok róluk valamit, és mi van a pénzel, amit valószínűleg elloptatok, vagy teletömtétek az offshore cégeiteket.Mi van a Tiborc gyerekkel?Hol a többi Olaf jelentés? Meg van már, hogy kit tiltottak ki az USA-ból? Ügynök lista?Hol van a magánnyugdíj számla?
Gyuri Géderről
Választás után, először ti kapjátok a távolságtartási végzést.
A végzés értelmébe, távol lesz tartva a talpatok a földtől, úgy ötven centire.
Emlékezzetek, "köteles" Kövér javaslatára!
peterkelemen
@cikicakk55: Azt kérdezed, hogy miért mernek nyíltan hazudni??? Miért ne hazudnának hisz ilyen gyáva csicska nép nincs még egy a világon, mint a magyar. Külföldön már régen eltaposták volna Orbánékat, mint egy férget.
vadsanca
Ez DISZKRIMINÁCIÓ! Neki köszönhetitek, hogy éltek! Orbán a Soros-alapítványnak köszönheti tanulmányait. Akkor most mi van? Idiotizmus amit csinálnak!
Ezen alapon meglehetne szüntetni a kettős állampolgárság intézményét is! Ezáltal csökkenne a szavazatlétszám is.
vadsanca
Menjetek el szavazni! Csak ne erre az ...!
vadsanca
Ilyen együgyű pártot mint a fityesz nem baszott a világ! Nem gondoltak e határozat következményeire?
quadrocopter
Ez a szarházi nullajózsi Rogán hülyébb, mint aminek kinéz:

"legyen vita arról, hogy kik azok, akik ezt csinálják, és ha nem vallják be, akkor a hatóságok kényszerítsék rá őket erre a bevallásra"

Na, ezt hívja a hatályos btk kényszervallatásnak, te ősbarom! És ez a szarházi csont hülye a propaganda Göbbelsz?
lusta
Mikor is tesz feljelentést arRogánS Toncsi? Ha nincs feljelentés, akkor bizony bűnpártolás vagyon.
RonaGyuri
Te Toncsi nem mesélnél inkább a bevándorlás általad szervezett eredményeiről???
RonaGyuri
Sokkal, nagyon sokkal durvábba a dolog

nem csak egyszerű civil-vegzálás lehetősége a „Stop Soros”

Hogy milyen viszonyban van az ENSZ „Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata” tartalmához, és/vagy az EU alapelvekhez az sem nagyon kétséges. Az sem lepne meg ha az impotens AB-nek is feltűnne alkotmány-sértő volta. Azonban egyes értelmezések – ezek közé tartozik a mi drága jó Lézer Jankónk is – szerint méh a római jog alaptételei is inognak:
„A rendőrség mérlegelhet úgy, hogy idegenrendészeti távoltartás indokolt azokkal az ügyvédekkel, jogászokkal szemben, akik például hazánk ellen az Emberei Jogok Európai Bíróságán képviselnek illegális bevándorlókat ”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.