Németh Szilárd nem tudja elengedni Soros Györgyöt és az LMP-t, most is arról beszélt, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje nemzetbiztonsági kockázatot rejt.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a "Soros-terv" mellett van – mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd: az LMP a Soros-terv mellett van

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Derzsi Elekes Andor

A politikus azt mondta, kiderült, hogy Szél Bernadett a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt. "Azt hiszem minden egy irányba mutat, abba az irányba, hogy az LMP a Soros-tervet akarja végrehajtani, és benne vannak Soros-zsebében" – tette hozzá.

Úgy értékelt, a fentiek tükrében Szél Bernadett jelenléte a nemzetbiztonsági bizottság ülésén – ahol éppen a Stop Soros elnevezésű törvénycsomagot is tárgyalják – kockázatot jelent.

Németh Szilárd provokációnak nevezte, hogy a bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt levélben kér Soros Györgytől tájékoztatást az úgynevezett Soros-tervről. Úgy fogalmazott, az ellenzék megengedi magának, hogy az Országgyűlés "legfontosabb" bizottságában idegen érdekeket szolgáljanak a magyar érdekek helyett.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@Fradigege: valaki azt találta mondani:
"Hülyék nélkül unalmas lenne a világ!"
Néha szeretnénk már unatkozni is ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Maga megtestesíti az idióta ,seggnyaló gerinctelen ,egy agysejttel rendelkező (embert).
Macskaszem
Tudtommal nem Szél Bernadett engedte be az 1300 menekültet lakhatási támogatással egybekötve, sőt a 20 ezer migránskötvényest sem , nem ő randevúzott Gaith Pharaonnal, vagy Zaid Naffával, szóval egyáltalán hogy van pofája ennek a vadbaromnak bárkiről is azt állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat. Ilyen tetvek csak a kormány házatáján vannak.
namihami
Mindennap érdeklődve nyitom ki az újságot vagy kapcsolok a Propira, hogy vajon mit tud még ez a genetikai hulladék kitalálni. Mivel képes a tegnapi csodáit űberelni? Ez már a csúcs, ezt nem lehet felül(alul)múlni.
Aztán jön a csoda, a mirákulum, mert Sziszink megmutatja,hogy mégis...
Elnézem az unokám, aki napról-napra fejlődik és látom, ahogy Rezsink képes ugyanezt reciprok irányban is véghezvinni. És ez már valóban az isteni csodatételek egyike. Élő példája annak, hogyan képes egy fullhülye még azt is alulmúlni, amiről azt hihetnénk, hogy már maga a fizikai képtelenség. És ez az ..izé.. bebizonyítja, hogy a hülyeség abszolút nulla fokánál is van lejjebb.
advocat
Rezsibiztosom! Mutassál már fel egy Soros tervet! Mert addig csak pofázás az egész. Sajnos sokan beveszik.
kokopelli
@magyarbakancs: abból él ez a barom! Amennyiben az ellenzéki pártok
(teoretikusan) eltünnének mi a f@ßra tudnák ezt az IQ-mentes degeneráltat
felhasználni a pártján belül! Van elég konkurenciája már most" Kósa...stb!
Egymást "überelik" szorgalomból,hogy ki jusson közelebb a főnök füstös scheg-
géhez!...meddig bírják a maratont ezek a túlsúlyos "dunyhatestű" gerinctelen ál-
latok??
Fradigege
Ilyen együgyü embert a világ nem hordott a hátán.
Clavigo
Mit keres egy ilyen degenerált ,,felültáplált,sertésfejű Marha a Parlamentben ? De most tényleg,,,,erre a Birkózószarra van igény ebben a Zországban ??
Yoda69
rezsigeci!
Nem Soros-terv, hanem orban-terv es orban migransok vannak. Nem tudtatd?
kokopelli
@Fradigege: valaki azt találta mondani:
"Hülyék nélkül unalmas lenne a világ!"
Néha szeretnénk már unatkozni is ?
kokopelli
@Eladott Ország: nabaszki,nem is fürdök többet a "zóceánokban",holott
midhármat kiprószáltam már! Az utolsó években kezdtek gyanúsak lenni! ;--)
Hellcat
Akkor a Soros terv pedig az az LMP mellett??? Mert az LMP tudom hol van de a Soros tervet még soha NEM LÁTTAM!!!
Nessy
Nekem viszont nagyon gyanús a szomszédasszony macskája! Többször láttam egy szürke cirmos társaságában! Lehet, hogy Soros inkognitóba, cirmosnak álcázva? Tudom, hogy hülyeség, amit írtam, de erre már csak így lehet reagálni! Ezek már minden sarokban Sorost látják, és mindennek Ő az oka, még az enyhe januárnak is!
Klubtag
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba."
Surányi Miklós (1882. február 16.-1936. június 23.) író, újságíró
quadrocopter
Magyarok, Hun véreim!
Aki látta már a Soros-tervet, az dobja be a köznek is!
Hadd röhögjünk egy szépet!
Eladott Ország
@quadrocopter: Lázár János a múlt héten jelentette be, hogy a kormány felkérte Pintér Sándort, hogy a kabinet előtt ismertesse, milyen veszélyt jelent Soros az országra, de úgy tűnik, ez nem több habverésnél, a titkosszolgálatok kezében semmi nincs ugyanis, ami alátámasztaná a kormányzati propaganda állításait.
quadrocopter
@Eladott Ország: Érdekes, hogy Brüsszelben nem mernek ezek a pondrók Sorosozni, ott csak a "milliárdos" megnevezést használják!
Eladott Ország
@quadrocopter: Senki nem képviselte Magyarországot kormányzati szinten a svájci Davosban kezdődő 33. Világgazdasági Fórumon. Csak itthon ugat a csúti cigány és bűnbandája. Pedig ott igazán elmondhatták volna Sorosnak az agymenésüket.
Béla333
@Eladott Ország: 07.56
Meg ismertethették volna az unortodox gazdaságpolitika világraszóló sikereit.
Meseországban...
Yoda69
Rezsigeci!
Csak 1 kerdesem van hozzad:
Az nem jelent nemzetbiztonsagi kockazatot, hogy orbanviktor az IS-t penzelo arab emberekkel uzlettel?
kereső
@Eladott Ország: 07:56, Minek ment volna oda,hiszen az egész világ látja! gazdasági sikereinket/mi meg élvezzük e siker gyümölcseit./-még azt hitték volna,hogy dicsekszik.Meg hát nem akart olyan országokat szégyenbe hozni,akik a "hanyatló" nyugatot képviselik-Németország,Franciaország,Beneluxék...
papa.49
Ez a szerencsétlem marós, már azt se tudja merre van az előre, pedig VOLT ÚTTÖRŐ !!!
Így jár aki beleölti a nyelvét a csutigeci mákonyába !!!
kokopelli
@quadrocopter:(17:25)
...képzeld el,hogy hogy röhögne az a terem,ha egy simlis ezek közül felállna!
Live láttam a "nagy Mágust" elfehéredve ülni a scheggén,amikor ráolvastág a
baromságait!Úgy ült fehér pofával,mintha beß@rt volna! ...nem egyszer! ;--)))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.