A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának.

Orbán: "veszélyes dolgok vannak készülőben"
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán Viktor a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján, pénteken Budapesten emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak.

Nem leszünk "bevándorlóország"

2015-ben jött a dilemma, hogy akarunk-e arra az útra lépni, mint a nyugat-európai országok, amelyek megfogadták Kofi Annan tanácsát – mutatott rá.

Felidézte: a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog, és a világszervezet szerepet vállal egy megállapodás kidolgozásában, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok.

A kormányfő hangsúlyozta:

"mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni."

Mint mondta, fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy "nem vagyunk egyedül", és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás.

Erőltetnék a befogadást?

Orbán Viktor szerint

az ENSZ-ben "veszélyes dolgok" vannak készülőben, a tervezett világ-megállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat.

Mindezt "mi nem támogatjuk" – jelentette ki.

Közölte: a keresztény kultúra védelméről van szó, ez nem vallási kérdés, mert ebben a nem hívők is benne vannak, benne van a keresztény életforma, a vallásszabadság, a családmodell, a férfi-nő kapcsolat, az, hogy "integráltan élünk itt, és nem akarunk antiszemitizmust importálni", az, hogy "a toleráns, keresztény életformához ragaszkodunk, az otthonosság érzését nem veszíthetjük el".

A miniszterelnök felvetette a kérdést, hogy ki döntötte el, kit kérdeztek meg, hogy idegen népeket beengedjenek a kontinensre, ki vállalja ennek a döntésnek a felelősségét.

Mindez az európai emberek akarata ellenére, a megkérdezésük nélkül történik, miközben Magyarországon megkérdezik az embereket, az történik, amit a magyarok szeretnének – magyarázta.

Az illegális migrációról azt mondta:

"ha azt nem tudjuk megfékezni, ha engedjük, hogy lebontsák a kerítést (...), ha engedünk a kvótának (...), akkor az az optimizmus és lehetőség, amely ma egy karnyújtásra van, elenyészik".

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek. Kiemelte: "Európa-párti politikusok vagyunk".

A visegrádi országok "Európa leggyorsabban fejlődő régiója"

A célunk az, hogy Európa erősebb legyen, az új tervben kell lennie a munkaalapú társadalomra utaló passzusnak, Európának technológiailag vissza kell kerülnie a csúcsra, saját európai véderő kell, továbbá nem európai egyesült államokról, hanem szabad nemzetek szövetségéről kell beszélni – sorolta.

A kormányfő szerint ez mind lehetséges, a kérdés, hogy lesz-e elég jó vezetés e célok eléréséhez.

Orbán Viktor szerint a visegrádi államok hozzáadnak Európa erejéhez, nem pedig elvesznek tőle.

A V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában – hangoztatta, kijelentve azt is, hogy

a V4-ek nem megsegítettek, nem kérelmezők, hanem egy öntudatos közösséget alkotnak, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva, sőt a régi uniós tagállamok valójában keresnek "a velünk való együttműködésen".

Hozzátette azt is: a V4-eknek van egy közös szótáruk, amelyben olyan szavak vannak, mint szuverenitás, függetlenség, szabadság, Isten, haza, család, munka, becsület, biztonság és józan ész.

Mint mondta, most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás. Arról beszélt: ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa.

Csak akkor jön létre gazdasági értelemben is Közép-Európa, ha az összekapcsolódás észak-déli irányban is megvalósul, különben "csak barátok leszünk" – közölte.

Orbán Viktor kiemelte továbbá az EU bővítésének jelentőségét a Nyugat-Balkán irányába, mint mondta, ha sikerül integrálni ezt a térséget, az Közép-Európát erősíti.

Az uniós integráció témakörében a kormányfő úgy foglalt állást: az Egyesült Államoknak, Oroszországnak és Törökországnak is van stratégiája a Balkánnal kapcsolatban, csak az EU-nak nincs.

Ha lenne ilyen, akkor Montenegrót azonnal fel kellene vennie a tagjai közé, majd amint lehet, Szerbiát is, amely kulcsország, mert ha Szerbia az unió tagjává válik, akkor azzal lényegében a Balkán stabilizálása is megtörténik – hívta fel a figyelmet.

Kérdésre Orbán Viktor közölte: történelmi léptékben is jelentős, amit az elmúlt években a magyar-szlovák kapcsolatok tekintetében Robert Ficóval elértek, a lehetőség korábban is adott volt, de személyfüggő, hogy kihasználják-e ezt.

Méltatta a kapcsolatok gazdasági tartalmát is, és azt mondta: a szlovák-magyar gázvezeték "életbiztosítás nekünk", emellett nemrég egyeztek meg egy híd megépítéséről Komáromnál.

Csehországot illetően jól halad előre a hadiipari együttműködés, a magyar-lengyel kapcsolatok tekintetében pedig a megvalósíthatósági tanulmányok megírásánál tart Varsó-Budapest gyorsvasút terve, amellyel a jelenlegi 12 óráról 4 órára vinnék le az út időtartamát- közölte.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ahogy az elme-állapotodat látni, még annál is veszélyesebb! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@emerencia: Oké, de ha elfogy a kizsigerelni való ország a nyugatiaknak, akkor náluk még nagyobb szegénység lesz.
kereső
"Közölte: a keresztény kultúra védelméről van szó, ez nem vallási kérdés, mert ebben a nem hívők is benne vannak, benne van a keresztény életforma, a vallásszabadság, a családmodell, a férfi-nő kapcsolat, az, hogy "integráltan élünk itt, és nem akarunk antiszemitizmust importálni", az, hogy "a toleráns, keresztény életformához ragaszkodunk, az otthonosság érzését nem veszíthetjük el".

Csak azt a "baltás" muszlim terroristát tudnám feledni Miniszterelnök úr! Nem emlékszik, azt, aki keresztény örmény katonatársát meggyilkolta álmában,vallási okokból.Akit aztán az Ön kegyelméből hazájában hősként fogadtak,és ünnepeltek.Nem tetszik pirulni egy kicsikét legalább,amikor is a keresztény kultúra megvédésől szónokol?Azt sem tudja,hogy az mi fán terem.Még a tiz parancsolatot is naponta megszegi.Nem Öntől kellene a kereszténységet megvédeni leginkább? A gyomrom forog Öntől.
emerencia
@1magyar: A legfőbb kizsákmányolóink nem a nyugat, hanem a saját elitünk. Szomorú de ez van. A nyugat beruházott, munkahelyeket teremtett és a mai napig nyomja a sok-sok pénzt a fejlődésünkbe. Sajnos ez utóbbi nem hasznosul megfelelően mert a jelenlegi hatalom a haveri magánzsebekbe pumpálja a nyugathoz való felzárkózáshoz kapott pénzek elég nagy részét. Ebből egy kanyit sem látnak a belmagyar szegények. A szegénység legfőbb oka Magyarországon, hogy orbánék a szegényebbekkel finanszíroztatják a gazdagabbak további jólétét. Ez az igazi kizsákmányolás melynek ha nem vetünk véget, még szegényebbek leszünk és a nyugati adófizetőknek is tele lesz a hócipője azzal, hogy egy maffiaállamot tömjön pénzzel.
kokopelli
@emerencia: ..kinek magyarázod? Nem érti,mert azokat a migriket akiket
nem szeretne országában látni,azok pár óra alatt el is hagyják az országot!Hogy
Orbán átbaxta a schleppjét az 1300 suttyomban betelepített menekülttel,az annyi-
ra kényes nekik,hogy nem is említik! Ki a farok akar egy gazdaságilag lerohasz-
tott országban menekült lenni!Azok akik többezer km-t marschíroztak,azok még a
párszáz km-t is magukra vesznek! A "nem kell migri "egy néphülyíités! Kajálják is!
Commenter
Igen titkolózik, tudjuk készül valamire, ami minden csak jó nem. Ezer örömmel ellavírozna ő itt a polgárháborús káosz kellős közepén is, akár még 25 évig. Basar al Asszád legjobb tanítványa, és még ő pofázik Karácsony Gergelynek vissza, Ahmed H ügyvédje miatt. Hulladék,aki megpuccsolta a köztársaságot a tákolmányával miután demokratikus módon megválasztották ne pofázzon, mert szimplán államcsínyt követett el. Ezért meg mi jár? Itt "csak" életfogytiglan, Kínában ami szintén illiberális "demokrácia" meg halál. Akkor ez így most megint hogy?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.