Erkölcsi és politikai felelősség terheli Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a Czeglédy-ügyben – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden az M1 aktuális csatornán.

A politikus úgy fogalmazott, hogy

Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc "strómanja", aki mögött az egyébként egymással veszekedő baloldal feltűnően összezárt.

Egyértelmű, hogy a diákok ki nem fizetett bérét, valamint az áfacsalásból megmaradt pénzt, amit a nyomozók nem találtak meg, az MSZP és a DK kasszájában kell keresni – mondta Budai Gyula.

Kitért arra is, a Magyar Idők – MSZP-s forrásra hivatkozva – keddi számában írt arról, hogy a párt Szombathelyen egyéni országgyűlési képviselőjelöltként indítaná Czeglédy Csabát az áprilisi választásokon. Ez a feltűnő támogatás arra utal, hogy ebben az ügyben "nagyon nagy svindlinek" kell lennie – jegyezte meg a fideszes képviselő.

Budai Gyula a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás arra utal, hogy a kölcsönügyletek jogszabályba ütköztek, azaz nem tekinthető "baráti kölcsönnek" az Altustól a Human Operatornak adott 200 millió forint.

A politikus kijelentette, ha a gyanú bebizonyosodik, büntetőeljárás kezdeményezhető, ő pedig személyesen is megteszi majd a feljelentést.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
mondta ezt egy halottlátó niemand... egy senkiházi, Ráckevéről, a húgyszagú, fillérekért hiteles hely irodából országos pozícióba jutott patkány
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Már időszerű egy kis gyurcsányozás! :)))))
Madácsi Pali
0 Ft elsikkasztásából mennyi maradhatott titokban? Mennyit fogunk a közösből a jogos kártérítési igényre kifizetni? Budai és a FIDESZ mennyit fog ebből állni? Még egy kamu vádiratra sem futott a fideSS ügyészségének több mint 7 hónap alatt. Ezért Budai szerint Gyurcsány a hibás. Csak azt szeretném megtudni ki cserélte ki Budai koponyájában az agyvelőt káposztalére?
szaboria1
A csontvázas Gyulus mikor is nyert meg egy ügyet is?
Nessy
Eddig azt hittem, csak a tatárjárásért, és a Mohácsi vészért felelős Gyurcsány!
Budaikám! Farkas Flóri 1,6 milliárdja nem zavar? Ugyanis az tény! Qvestor botrány? Maradj a dinnye reklámozásnál!
Nessy
@szaboria1: Soha napján, kis kedden!
Equus
mondta ezt egy halottlátó niemand... egy senkiházi, Ráckevéről, a húgyszagú, fillérekért hiteles hely irodából országos pozícióba jutott patkány
colibri
Budai Gyula... ki ez? röhögnöm kell!
kereső
Érdekes dolog ez! Mi az,hogy tudják, maradt pénz a munkabér ki nem fizetett bér,és az áfa csalás után-csak nem találták meg! Mennyi pénz volt a Humán Operátor Zrt számláján, amikor a NAV zárolta a számlákat? Ha volt rajta pénz, akkor az honnan származott?-ha nem ÁFA csalásból.Ha nem ÁFA csalásból volt ott a pénz, akkor mire fel zárolta a NAV?Volt egyáltalán ÁFA csalás? Ha nem volt, akkor milyen jogon vonta "bünügyi zárlat" alá a humán op.zrt teljes vagyonát- ami több mint 1,5 milliárd Ft /nettó értéken nyilvántartva a könyvekben 2016 beszámoló szerint/.Úgy hirlik,hogy a zrt tulajdonában olyan értékes ingatlanok vannak,melyekre fideszes haverok vetettek szemet Szombathelyen. Budai Ú! Meg tudja -e nekem mondani,hogy mi a tényleges! különbség a munkaerő kölcsönzési-és a munkaerő közvetitői tevékenység között? Azért érdekelne,mert úgy tűnik, hogy kellett a HO.zrt 4 milliárdos piaca a Fiák István/melódiák/-és Kósa L.felesége cégének-ezért keverik a két különböző tevékenységet-és próbálják meg ráfogni az egyikre a másikat.ÁFA csalás csak ebből keletkezhet.De,ha ez igy van, akkor el tetszik lenni tévedve, mert akkor ez inkább járulék hiányt jelentene elsődlegesen, és mellette ÁFA.
Eladott Ország
Unalmas lehet már a Czeglédy ügy, az én hócipőm is régen megtelt vele. A Fidesz mégis úgy csimpaszkodik bele, mint majom a sórögbe. Valamilyen filmben láttam ezt a technikát. Egy szűk szájú uborkás üvegbe nagyobb sórögöket tettek – mert állítólag a majom szereti a sót -, jött a maki, benyúlt az üvegbe, rámarkolt a sóra. Befelé gond nélkül befért a keze, de kifelé – mivel markolta a sót – már nem, így csapdába esett. És akkor sem engedte el a szorongatott kincset, amikor rájött, hogy hülyeséget csinált. Valahogy így van a Fidesz Czeglédyvel.
Hellcat
Mi a helyzet a zöld dosszié/kitiltási botránynal? Tiborcz féle OLAF jelentés? Questeor? és a többi amit felsorolni is nehéz...
Equus
@Eladott Ország: Czeglédy is unhatja, de a zárkaajtón belül nincsen kilincs, és mivel az úri Mo-n nincs politikai fogoly kategória, ezért köztörvényesekkel van összezárva... Remélem, a mostani percemberkékre ugyanez a sors vár.
Nessy
Azért van abban valami báj, amikor a fidesz "erkölcsről" beszél!
Ha szembejönne vele az utcán, elmenne mellette.
evacica
Ki ez a Budai? Egy nagy senki, aki csak mocskolódni tud ha az ellenzékről van szó! Jobb lenne,ha a saját házuk táján söprögetne, van a fidesz és a kormány körül éppen elég szemét! Virágzik a kormány és a fideszen belül a korrupció a lopás és gerinctelenség!
papa.49
Hiába azt már régen megmondta a holdkóros csutigeci a Gyurcsány az ,,VESZÉLYES,, fél is tőle mint ördög a tömjénfüsttől !!!
tudode
Budai feljelentett 1500 ellenzéki ellenfelet/ellenséget, a bünti meglesz!
.
De NEM CSEK GYURCSÁNYT tekergetik, hanem FELNŐTT EGY GENERÁCIÓ mióta szélhámoskodnak!
.
------ Rendőrök foglalták le számítógépét
www.youtube.com/watch?v=0NnQOsLv8jI
.
Reszkethetnek még a SAJÁT ÁRNYÉKUKTÓL is!
Szégyenletes, ingyenélő, pletykafészek bagázs!
.
EZ TÖBB A SOKKNÁL!
Eladott Ország
Ami szép, az szép, nem igaz? Mármint az, hogy a bukott elszámoltatási kormánybiztos, akinek egész ügyvédi és fideszes pályafutása önmagában is egy szürreális botránysorozat, még mindig az igazságügyi bizottság alelnöke lehet. És tudomásul kell venni, hogy ez a nyers, primitív, őstulok viselkedés normális, elfogadott és ez a Fidesz létezésének kvintesszenciája.
A legyökerezünk mindenkit, aki nem mi vagyunk mentalitáson innen és az érvek nélküli fröcsögésen túl azért mennyire szép, hogy a letűntnek hitt, de még mindig velünk élő, sőt egyre inkább virágba boruló szocializmus néhai katonai ügyésze, legalább egy politikai alapon elkent magánokirat-hamisítási ügy vádlottja (aki színlelt szerződések sorát ellenjegyezte, és embereket vert át) lekommunistázza a komplett magyar bírói kart. Lássuk be, erre a bősz kommunistázás honi csúcstartója, az önmagából egyre gyakrabban kivetkőző Kövér László is megnyalja az összes bajszát, és elgondolkodik azon, hogy mit csinál rosszul.
desiro
gyula arról is beszélj, hogy szerezted meg a budai luxus lakásodat, TE SZEMÉT DISZNÓ.
papa.49
@desiro: Kb. ugyanúgy mint a Fapál László ...
justhpeter
A Budai Központi Kerületi Bíróság megfellebbezhetetlen ítéletét olvashattátok Oszt' Jónapot !
kereső
@papa.49: akit ezért éveken keresztül járattak ügyészségi kihallgatásokra, birósági tárgyalásokra Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel együtt.Egészen pontosan hét évig-tavaly zárult az eljárás.Nem ment rá,csak az élete.Budai volt a feljelentő.
bence
Te HÜLYE ! A saját ügyeiddel miért nem foglalkozol ?!
papa.49
@kereső: Pontosan ugyaúgy kapott et tulokgyufa is lakást a honvédségtől mint a Fapál, csak őt a kutya se piszkálta, csak a Fapált, meg a Juhászt. !!!
patyuka
Minden épeszű, eleddig regnálórajongónak mára már ki kellett józanodnia a hatalom azon félelemkeltette kapkodásán, aminek mindinkább tanúja lehet az, aki csak akar, és legalább elkezdeni a gyanakvást. Ha mégsem, annak egy oka lehet: maga is sáros, de csak csicskányira, azaz piti haszonélvezőként még csak már-már kapkod, de majd egyre inkább belejön... Mert a gyurcsányozás már végképp egy hajítófát sem ér! Eddig a leggátlástalanabb aljassággal - no meg poltos segedelem - sem sikeredett rajta fogást találni, most meg egyre jobban fenyeget a felelősségre vonás veszélye, a csicskáknak pedig minimum a koncvesztés...
herczeg0210
Azért meg, hogy Budai te ilyen hülye vagy az Orbánt terheli a felelősség ugye?
Zeta
Hogy is került a jegybankhoz , ki , mi , jelentette fel az Altust? Erről mit tud Budai " úr"?
Mivel jelentették , kivizsgálják. Pont ezt nem vizsgáltatná ki Matolcsy, mint pártatlan Gyurcsányekkal!
evacica
Még mindig nem unja ezt a Gyurcsányozást! Olyan elcsépelt és unalmas, hogy mindenért a Gyurcsány a hibás! Nagyon szegényes ennek a senkiházinak a fantáziája! Orbán talpnyalója!
nezelodo
Már nem is emlékszem pontosan, hogy kinek is fizette ki a tartozását, a mi felcsutkai gazdasági zsenink, aki nem strómanja senkinek?
Eladott Ország
A fideszt meg az ország kirablása terheli. Az elmúlt 25 év legnagyobb megélhetési politikusa, aki életében egy percet nem dolgozott a reálgazdaságban, kikéri magának az élősködést. Eközben gázszerelő strómanjának milliárdok hullanak ki az ingujjából, huszonéves veje pontosan annyi közbeszerzést nyer, amennyin elindul, a „saját lábon álló” lánya meg félévente 15 millióért tanult Svájcban. Értesüléseink szerint Orbán Viktor arcbőrének anyaga iránt már a NASA szakemberei is érdeklődtek a magyar nagykövetségen. Ha ugyanis sikerülne megfejteni a titkot, azzal forradalmasítani lehetne az űrkutatást, hiszen eddig a teflon volt a legellenállóbbnak hitt anyag, amivel az űrsiklók felületét bevonták...
kukac50
Azért,hogy Mészáros Lőrinc 8 év alatt sok milliárdot kapott lopott azért meg a Fideszesek az ügyészség és az igazságszolgáltatást terheli a felelősség!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.