A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a közszolgálati tévében pénteken elmondta, hogy a kifogásolhatóan működő webáruházakat először nem bírságolják meg, csupán figyelmeztetik, többségük pedig igyekszik rendezni a problémákat.

Idén fokozottabban ellenőrzik a netes webáruházakat

Fotó: Pixabay

Hozzátette, az internetes kereskedelmi vállalkozások ellenőrzését kibővítik, így a tavalyi csaknem 800-nál is több vizsgálatra lehet számítani idén.

Keszthelyi Nikoletta kiemelte a termékbiztonság jelentőségét: a veszélyes áruk – játékok, tanszerek, sporteszközök – kiszűrése a családok védelmét szolgálja, az idősek érdekeit pedig a termékbemutatók ellenőrzésével védi a fogyasztóvédelem. A termékbemutatókhoz köthető bejelentések száma jelentősen visszaesett tavaly, amit a helyettes államtitkár szerint többek között a jogszabályi háttér változásának és a rendőrség segítségének köszönhető.

Hangsúlyozta azt is, hogy a fogyasztóvédelmi ügyeket már járási szinten is fogadják, így a vásárlók egyszerűbben és gyorsabban kérhetnek segítséget.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.