Sikkasztás gyanúja miatt köröznek egy postást, aki kézbesítendő küldeményekkel és készpénzzel tűnt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírcsaholyban kedden – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a postai alkalmazottként dolgozó férfi kedden elindult nyírcsaholyi munkahelyéről a kézbesítendő küldeményekkel és készpénzzel, de egyetlen címzettet sem keresett fel a településen. A férfi a szolgálati kerékpárját Mátészalkán, egy dohánybolt előtt hátrahagyta, és a rábízott készpénzzel ismeretlen helyre távozott.

Eltűnt Szabolcsban egy postás a kézbesítendő küldeményekkel együtt

Fotó: posta.hu

A rendőrség sikkasztás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki K. Gyula 49 éves paposi lakos ellen. A körözött férfi – akinek fényképét a rendőrség honlapján is közzétették – nagyjából 180 centiméter magas, vékony testalkatú, hajlott testtartású. Utolsó ismert ruházata fekete színű dzseki, piros színű kapucnis pulóver, sötét farmernadrág, fekete bakancs és szintén fekete kötött sapka.

A rendőrség azt kéri, aki látta a férfit, illetve jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Mátészalkai Rendőrkapitányságon, telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón, vagy – névtelensége megőrzése mellett – tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán – írta a rendőrség közleményében.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A kézbesítő egy utalványon maximum 100.000 Ft.ig viheti ki. Ki se osszák rá, ha több. Ilyen esetben az ügyfél a postán veheti fel a pénzét, mert csak értesítőt kap róla. Nyugdíj összege korlátlan! Az a kivétel. Mátészalka környékén valószínűleg, nincs nagy keresetű nyugdíjas -így elég balf*sz ötlet volt a postás részéről az eltűnés. Inkább lett volna politikus, mert akkor büntetlenül lophatott volna milliárdokat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
matócsinál nézték már, az MNB-ban? Hasonló hasonlónak örül...
Eladott Ország
A kézbesítő egy utalványon maximum 100.000 Ft.ig viheti ki. Ki se osszák rá, ha több. Ilyen esetben az ügyfél a postán veheti fel a pénzét, mert csak értesítőt kap róla. Nyugdíj összege korlátlan! Az a kivétel. Mátészalka környékén valószínűleg, nincs nagy keresetű nyugdíjas -így elég balf*sz ötlet volt a postás részéről az eltűnés. Inkább lett volna politikus, mert akkor büntetlenül lophatott volna milliárdokat.
justhpeter
Biztos, hogy sikkasztott a derék postás ? Azt mondom várjuk ki a végét.
Equus
@justhpeter: biztosan tartozása volt az endi vajna felé és a kaszinói tagságot nem akarta elveszteni. Úgy gondolta, legalább az ÁFA legyen meg... ja, hogy ott nincs is?
nezelodo
Lehet, hogy egy ukrán nem bíbelődött a lakcímbejelentéssel, hogy itteni nyugger lehessen, inkább vitte mások nyugdíját, a postással együtt. A köszönő szavazatát meg küldi április nyolcra levélben az egész népes família.
Eladott Ország
@justhpeter: ma, 11:39 ; Az is lehet, hogy a pénzt egy ukrán vitte el és útközben a postást valahol elveszejtette és már Ukrajnából integet.
wagabund
Talán egy szabadszemmel jól látható nyomravezetői díj?...mégiscsak a Posta becsülete forog kockán...vagy nem?
Equus
@wagabund: posta és becsület? Ajánlott, tértivevényes küldemény tértivevénye egy hópaig nem jön vissza. Kormányhivatalnak küldték, azok még működnek. A befizetett 620 Ft-ért kíváncsi vagy a küldemény sorsára? Fizess 780 Ft-ot a "tudakozvány"-ért. Ebből megtudhatod, hogy nem ért célba. A Taxis család idejében kicsit másként volt. Most nézegetheted a "könyvel küldemény feladóvevényét" és agyalhatsz, mi a picsáért találták ki a számítógépet, netet.
A Magyar Posta a volt Magyar Köztársaság területén mint szolgáltató.
wagabund
@Equus: látom nem sikeres a" posta becsülete"...

teljesen normális a reakciód..azt csodálom, hogy csak te háborodtál fel..
herczeg0210
Ez egy baromság, ugyanis semmit nem vitt el CSAK A PÉNZT! A küldeményeketnem...
nezelodo
@herczeg0210: Lényegre törő volt a marhája! Vajon mit gondolhatott, mire megy azzal az összeggel, ami egyszerre nála lehet? Egyszer csak elő kell bújni, ha máskor nem, akkor, ha elfogy a suska.
herczeg0210
@nezelodo: Sokat nem tudott elvinni az biztos. Ennyiért nem érdemes kockáztatni, milliárdokért, mint a politkusaink már talán...
Equus
@bakcsubakka: Franz Kafka és George Orwell nem mertek ilyen államot álmodni, mint a volt Magyar Köztársaság. A Hivatal határidőre várta az érdemleges választ, ami most vhol a végtelen térben és időben keresi a mindenható Hivatalt.Közben a Hivatal intézkedései járják a maguk útját és a Hatalom erejével érvényesíti is azokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.