"Orbán korrupt disznó, Orbán diktátor, Orbán gonosz, Orbán hazudik" – mondta péntek este Gyurcsány Ferenc az újpesti lakossági fórumán, ahol két terem is zsúfolásig megtelt, főleg nyugdíjasokkal. A DK elnöke szerint a demokratikus ellenzék a vitái ellenére készen áll a kormányzásra.

Kiorbánozta magát péntek este Gyurcsány – beszéde előtt operettekkel is szórakoztatták a választópolgárokat

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. MTI Fotó: Mohai Balázs

A Magyar Nemzet cikke szerint

a Demokratikus Koalíció elnökének beszéde előtt élő cigányzenével, operettekkel szórakoztatták a választópolgárokat, de 3900 forintért világoskék DK-s esőkabátot is lehetett vásárolni.

A lap azt írja, két standnál aláírni is lehetett: az egyikkel a hármas metró akadálymentesítését, a másikkal a határon túli magyarok szavazati jogának elvételét lehetett követelni.

A DK-elnök beszédének jelentős részét a külhoni magyaroknak szentelte.

Velük kapcsolatban azt mondta:

Aki nem adózik itt, az ne szavazhasson azért, mert az ükapja magyar volt. Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt

A Magyar Nemzet azt írja, a DK elnöke érvelését azzal támasztotta alá, hogy ő pápai gyerek, de a pápai polgármester-választáson mégsem szavazhat. Tehát akkor

logikus szerinte, hogy a külhoni magyarok se szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választáson.

Forrás: Magyar Nemzet

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Tehat csak a fidesznek meg az lmp-nek van joga "emuttnyocevezni" es "Gyurcsany takarodj"-ozni...

Aha,... Es csak a fidesznek van joga ismeretlen eredetu krumpli kiosztasaval szavazokat fogni, ovodakban, gimnaziumokban sorosozni, kampanyolni, nemethsziszinek a kozizles meggyalazasaval migrancsozni...
A firkasz urnak talan ra kellett volna kerdeznie, hogyha Gyurcsany Papan szuletett, de mar reg nem el ott, miert is nem szavazhatna a papai polgi megvalasztasara? Ja, mert akkor kiderulne a parhuzam, hogy Gyurcsany adoja nem kozvetlenul Papara megy, hanem en block a "nagy kozosbe"?
EZERT hangsulyozta ki ezt a firkasz ur? Es a metro akadalymentesitese azert nem kozugy, azert kell erte kulon megharcolni egy aljas, egyenlotlen kuzdelmet, mert tarlos es orban versenyben utaljak a pestieket? Ez akkora baj?
Haromezer forintert pedig miert ne vehetnenek - ha akarnak - partpropagandas polot? Gyurcsanyek legalabb nem vagjak at az embereket.
En meg emlekszem arra, hogy a sajatlabu recsolke nem igazan szolhatott bele abba, hogy a papinak bizony nem tetszett a diszko jellegu lagzi, o kulon megcsinalta maganak meg a vele egykoruaknak a ciganyzenes lakodalmas mulatost, mert ugy erezte jol magat. ES??? a jobbik (majdnem)heavy metalja Nagy Feroval? Plakathelyuk ugyse lesz ugyanugy, mint a tobbi ellenzeki partnak (vagy csak meregdragan es egy eldugott zsakfalu utolso hazan ) - akkor pedig ez a hir nem hir, kedves firkasz ur...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Tehat csak a fidesznek meg az lmp-nek van joga "emuttnyocevezni" es "Gyurcsany takarodj"-ozni...

Aha,... Es csak a fidesznek van joga ismeretlen eredetu krumpli kiosztasaval szavazokat fogni, ovodakban, gimnaziumokban sorosozni, kampanyolni, nemethsziszinek a kozizles meggyalazasaval migrancsozni...
A firkasz urnak talan ra kellett volna kerdeznie, hogyha Gyurcsany Papan szuletett, de mar reg nem el ott, miert is nem szavazhatna a papai polgi megvalasztasara? Ja, mert akkor kiderulne a parhuzam, hogy Gyurcsany adoja nem kozvetlenul Papara megy, hanem en block a "nagy kozosbe"?
EZERT hangsulyozta ki ezt a firkasz ur? Es a metro akadalymentesitese azert nem kozugy, azert kell erte kulon megharcolni egy aljas, egyenlotlen kuzdelmet, mert tarlos es orban versenyben utaljak a pestieket? Ez akkora baj?
Haromezer forintert pedig miert ne vehetnenek - ha akarnak - partpropagandas polot? Gyurcsanyek legalabb nem vagjak at az embereket.
En meg emlekszem arra, hogy a sajatlabu recsolke nem igazan szolhatott bele abba, hogy a papinak bizony nem tetszett a diszko jellegu lagzi, o kulon megcsinalta maganak meg a vele egykoruaknak a ciganyzenes lakodalmas mulatost, mert ugy erezte jol magat. ES??? a jobbik (majdnem)heavy metalja Nagy Feroval? Plakathelyuk ugyse lesz ugyanugy, mint a tobbi ellenzeki partnak (vagy csak meregdragan es egy eldugott zsakfalu utolso hazan ) - akkor pedig ez a hir nem hir, kedves firkasz ur...
division
"ahol két terem is zsúfolásig megtelt, főleg nyugdíjasokkal"
Na itt a lényeg:-))))))))))
yazo64
@division: Szerencsére nem csókolgatja minden nyugdíjas orbán kezét...
tudode
Az alábbi videót megtekintve NEM TALÁLHATÓ JELZŐ az után, hogy kiröhögték az ÁLLAMFÉRFIAK azokat "is" lejáratva, akik VIKTORT, VIKTORT kiáltoztak a Kossuth téren, amelyet rekultiválni kellett a MEGTÉVESZTETTEK UTÁN:
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Egyáltalán KIK EZEK???
division
@yazo64: Valóban, van aki inkább Gyurcsány hátsóját:-))
yazo64
@division: Lemaradhattam valamiről? Küldenél fényképet az eseményről?
karma1
@division: Mert a fideszben ugye nem a felhulye nenik csokolgatjak orban viktor kezet, AKI HAGYJA EZT??? (Mert hagyta, video volt rola, le sem tiltottak a netrol).
Most kar volt megszolalnod.
(A 18 eves koruliek meg nagyivben leszarjak a politikat, azokbol nem sokat lathatsz mashol, csak az idiota fidelitaszban es a jobbikban, elszorva, de ez utobbiban sincs sok koszonet).
Tehat ma jobb lett volna, ha ezzel kapcsolatban inkabb hallgatsz.
karma1
@yazo64: Nem Te maradtal le, o votl ott szemelyesen, ezert tudja...:o))) Tudod, nem art, ha neha az ellenzekbe is beulnek a trollok, szettrollkodni egy-egy beszamolot...:o)))
vadnarancs
A folyamatosan rettegők le 3-5%-ozzák Gyurcsányt, mégis félnek tőle, rettegnek... Ki érti ezt? Félnek Sorostól, Gyurcsánytól, az iszlámtól, a migráncsoktól, mindentől és mindenkitől. Aztán nicknevek mögé bújva jönnek nagy pofával... Ezaz fijjug, ez ám a bátorság! Ha bukta lesz áprilisban, akkor ugye tudjátok, hogy nem felejtünk? ;)
szaboria1
A fotót elnézve nem csak nyugdíjasok voltak ott.
kereső
@division: Gyurcsány: "Orbán korrupt disznó, Orbán diktátor, Orbán gonosz, Orbán hazudik"

Tán nem az igazat mondta?Mert szerintem igen.
De te/ti csak foglalkozzatok azzal,hogy csak nyugdijasok voltak ott.Egyébként meg az "emmuttnyocév" +"elmultnyolcév" gyalázatos viselkedése okán ennyi igazán kijár a "kordonbontó ,majdjönnekajogászokosztjónapot"orbánnak.
Pálinkás Pál
@division: Miért majom...ha nem szavazhatnának a nyuggerek ,a ti szavazóbázisotok harmada egyből ugrana...és ha vona javaslata mentén megvonnák a cigóktol is a jogot,akkor már csak a román bérszavazók maradnának!!!
Ebből láthatod azt a három réteget,aki támogat titeket!!
Béla333
nepszava.com/2013/09/velemeny/bartus-laszlo-megint-a-gyurcsany.html
"Állok egy helyben, mint a cövek, és ehhez a ponthoz képest személyválogatás nélkül igyekszem megítélni a konkrét jelenségeket, magamra zúdítva a szerepzavarba került imádók forró gyűlöletét is. Sok vitám volt saját olvasótáborunk Gyurcsány-imádóival is, könyörögvén nekik, hogy ne emberben bízzanak, hanem az igazságban, és az embert az igazsághoz mérjék minden esetben. Ne legyenek elvakultak, ne legyenek bálványimádók, mert ezzel ártanak legtöbbet annak, akit bálványoznak. Politikusból nem szabad celebet csinálni, mert az életveszélyes. Rá nézve is. Mindig nevetségesnek tartottam azokat a véleményeket, amikor az “ellenséghez pártolással” vádoltak meg, mert kritizálni mertem a bálványt, s ennél már csak az nevetségesebb, amikor azt olvasom némely bálványimádótól, hogy megváltoztam előnyömre, mert valamiben egyetértettem az imádott személlyel. Azt nem tudják elképzelni, hogy én nem változom, azonos értékrenddel ítélek, és ennek az értékrendnek néha megfelel, néha nem felel meg egy konkrét helyzet.
A köztünk levő különbség abban áll, hogy én a rosszra azt mondom, hogy rossz, és azért érdemes odafigyelni arra, mert a jóra viszont azt mondom, hogy jó. Ők viszont a rosszra és a jóra egyaránt azt mondják, hogy jó. Ezért a véleményük egy fabatkát nem ér."
kereső
@Béla333: 07:12.Igaza van Bartusnak-ebben is ,és sok minden másban is,-de ha nem haragszol,akkor azt mondom,hogy ez igaz mindazokra is,akik okkal?-ok nélkül utálják gyurcsányt,és minden tárgyilagosságot mellőzve köpködik,és a fideszes sárdobálást folytatják vele kapcsolatban.
kereső
@Béla333: még annyit: látod bizonyitottad,amiről irtam.Ezt a cikket Bartus 2013-ban irta,idehoozod-egy teljesen másról szóló cikk alá,csak hogy bizonyitsd az uutálatodat. De a cikkben megirtakról egy qva szót nem ejtesz,az ott elhangzottakról nincs véleményed.
Csizmás Kond
@karma1: ...hányszor hallottad Orbánt Gyurcsányozni ebben a formában ?
nezelodo
@Csizmás Kond: Csak emlékeztetnélek, még filmet is készíttetett egy nevesincs rendezővel, amint rabszíjon vezetgetik a Fletót! Remélem a Fletónak nem kell ilyen alkotáshoz a nevét adni, elég lesz a valóság, bárki is lesz hatalmon, amikor ezeket a maffiózókat begyűjtik.
Csizmás Kond
@nezelodo: ...sajnos nem nézek ilyen filmeket...de nem ez volt a kérdés és nem téged kérdeztelek, viszont a válaszolni akarsz szívesen veszem...de akkor csak a kérdésre...
Béla333
@kereső: 07.59
Szerintem meg teljesen ide vág, ehhez a cikkhez, amelyik a nyugdíjas DK-s fanatikusok rajongását írja le Gyurcsány irányában!
Pontosan erről írt Bartus 2013-ban és a helyzet a DK-s rajongó tábornál nem lett egy szemet sem jobb. Sőt! Már-már olyan kultusza van Gyurcsánynak a DK-sok körében, mint Orbánnak van a Fideszes fanatikusoknál!
Ez csak egy jelzés, hogy nem helyes ez, ha van egyáltalán olyan DK-s, aki el akar gondolkodni a dolgon!
nezelodo
@Csizmás Kond: Cicus, szerintem nem ebben az országban élsz, ha nem hallottad a fiúkat mocskolódni, egy apró példa, amikor a Répási és a zselés a Fletó házánál döntötte meg a százméteres síkfutás rekordját, amint odament hozzájuk a Fletó felesége, hogy elbeszélgessen velük.. Miért nem várta meg a két IQ bajnok vajon, ha tiszta szándékkal mentek?
A válaszod meg akár lehetett volna a "Kellemes Húsvéti Ünnepeket" is, mint a keresztapáé! Na persze erre sem emlékszel, megértelek, ahogy az itteni megnyilvánulásaidat látom, nem is rovom fel Neked.
Pálinkás Pál
@Béla333: érte legalább rajong valaki...szemben veletek...akiknek népszerűségét legfeljebb a fidesztáborban lehet lemérni,ott szeretnek titeket,mert toljátok a duce szekerét..
kereső
@Béla333: nem ,tényleg nem helyes, ugyanúgy mint a te minden tárgyilagosságot mellőző hozzáállásod.
És ez vonatkozik az lmp.megitélésedre is
Mellesleg,lehet,hogy hamarább kezdtem el az AN -t olvasni,mint te.
Csizmás Kond
@nezelodo: ...miért akarod mindenáron elterelni a beszélgetést a rekedtre Orbánozó Feriről ?
nezelodo
@Csizmás Kond: Ti egy agit-prop eligazításra jártok a karihallal? Legalább ne hirdesd prémcsi megvonás lesz a vége! Vagy az éleslátásod a vejkó led lámpái adják?
Csizmás Kond
@nezelodo: ...mert te hasonló helyre jársz vagy miért jut ilyesmi eszedbe ?
...és miért nem tudsz válaszolni emberként a kérdésre...ha már beleszóltál ?
nezelodo
Azért tanul a Fletó is, "a Demokratikus Koalíció elnökének beszéde előtt élő cigányzenével, operettekkel szórakoztatták a választópolgárokat"
Pedig hogy röhögtem, mert annyira életszerű volt, amikor a naaagy fideszes mg-i miniszter zongorát állíttatott a diplomataszüreten a szőlőtábla végébe...
Apám is így csinálta volna ha látta volna ezeket, de csak Rákosit látta (eben guba).
Én meg azért nem zongoráztattam volna mert odacsalta volna a feketemunkás nagymamákat üldöző helikoptert a polgárbarát fideszes hatósággal, hogy pár százezer Ft-os büntetésért váltsanak velem egy polgári szót. A választási kampánykiadványban is polgári szót akarnak velünk váltani. Hát azt már ismerjük fiúk, milyen a ti polgári szavatok!
nezelodo
@Csizmás Kond: Jaj, elfelejtettem bocsánatodért esedezni, hogy kéretlenül beleszóltam a magasröptű eszmefuttatásodba, majd csendben tanulok Tőled a jövőben!
Jozefina
Gyurcsány jól tolja!!! Ő legalább járja az országot. A többi ellenzéki politikus mit csinál???
Csizmás Kond
@nezelodo: ..nem kell már csinálj csak válaszolj arra amibe beleszóltál...de az ne megy.
division
@vadnarancs: Nagyon félünk Gyurcsánytól, hát még az olyan fotelforradalmároktól mint amilyen te vagy itt több néven:-)) Szánalmas vagy, nem kicsit, nagyon...
division
@karma1: Akkor írok amikor akarok, próbáld már meg végre megérteni hogy nem az van amit te szeretnél. Te csak egy kicsike kis pont vagy ebben a világban:-)
division
@Pálinkás Pál: Miért majom? Még te kérdezed? :-)
vadnarancs
@division: Szánalmas? Tudod mi vagy ki a szánalmas? Aki INGYEN nap mint nap idejön égetni magát a horda védelmében... Szánalmas szarosnyelvű segglyuk! Nem féltek Gyurcsánytól mi? Csak minden második szavatok! :DDD
Pálinkás Pál
@division: Töled nem kérdezek semmit mert ha nincs papírra leírva akkor nem tudsz válaszolni..ez nálatok narancsosoknál olyan hagyomány!!
division
@Pálinkás Pál: Sötét vagy mint aki bepálinkázott:-)
division
@vadnarancs: Már miért kellene nekem azért bárkinek is fizetnie hogy leírom a véleményemet? El vagy te tévedve többedmagaddal. Ragozlak, ha nem haragszol: szánalmas, szánalmasabb, legszánalmasabb:-) És ez független attól kire szavazol, ezt nem az dönti el, kivéve az ellenzék gondolja ezt (na meg a sok csóró aki semmire se vitte és szerintük ezért kizárólag a Fidesz a hibás meg az összes ember aki jól él). Annyira fals a gondolkodásod neked is meg még sokaknak hogy tényleg szánni való. Te komolyan azt gondolod nekem bármit is változik majd az életem ha nem a Fidesz nyer? Vagy szerinted az elmúlt több mint 20 évben a Fidesz volt kormányon? Na itt vagy te is eltévedve Pálinkás barátoddal egyetemben. Vannak dolgok a Fidesznél amivel nagyon is egyet tudok érteni, de nincs szinte egy sem amire az ellenzék esetében azt mondanám hogy nem üres ígéretek amiket szajkóznak. Ennyi az egész, és ha ezt valaki nem érti meg, azzal nem tudok mit kezdeni.
pécsi
Szemkilövetó Gyurcsótánynak börtönben a helye, esetleg a pszichiátrián bujhat el.
Pálinkás Pál
@division: Nem tudok annyira bepálinkázni hogy akkora ökörségeket mondjak mint egy fideszes színjózanul!!
Béla333
@Pálinkás Pál: 16.53
Na ne nagyképűsködj!
Megy az neked és még nagyon meg sem kell erőltetned magad!
Pálinkás Pál
@Béla333: Tényleg??? Bernikédből meg csak úgy folyik spontán...csak foganatja nincs
vadnarancs
@division: Az a lényeg pubi, hogy te minden nap ide jársz lejáratni magad... Okádok a magadfajtáktól...
Gyuri Géderről
" Aki nem adózik itt, az ne szavazhasson azért, mert az ükapja magyar volt. Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt.
Tehát akkor logikus szerinte, hogy a külhoni magyarok se szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választáson."
Már csak ezért a két kijelentés miatt is a DK. - ra szavazok.
Egyik párt sem vállalta fel ezt a kiállást, pedig írtam nekik, és megkérdeztem.
Gyuri Géderről
"Orbán korrupt disznó, Orbán diktátor, Orbán gonosz, Orbán hazudik" Ez meg így igaz.
division
@vadnarancs: Én is majdnem a kaviártól amit ma ettem, úgy látszik nem bírja a gyomrom...
division
@Gyuri Géderről: Szavazz is a DK - ra, ha jól tudom még egy szavazó hiányzik az ezres létszámhoz:-)))
division
@durbincs: Nem veszi észre hogy pont ő az aki hátráltatja az amúgy sem nagy létszámú pártot.
vadnarancs
@division: szopkodd inkább a durbincs nevű román elvtársadat, az értelmi szintednek megfelelő te kis szarosszájú :)
Gyuri Géderről
@division: Hiányos az információ. Megfogadtam Viktor tanácsát . - "mindenki vigyen magával egy embert" - ez bejött. Az ezres létszám azóta több tízezerrel nőt.
division
@vadnarancs: Mekkora egy trágár paraszt vagy te több nickes:-)
vadnarancs
@division: Mekkora egy személyeskedő szarházi seggnyaló vagy te kitiltott többnickes!
vadnarancs
A két szarházi román hogy eltársalog... No comment :)
division
@vadnarancs: Az tény hogy tiltottak ki már annak idején, de sosem voltam fenn egyszerre több néven. A kitiltásaim okai meg általában pont az ilyen trágár parasztok miatt voltak mint te, csak akkoriban a hozzád hasonlók is repültek. Már régebben sem bírtam ki hogy ne reagáljam le az ilyen alpári barmokat.
division
@bakcsubakka: Ne nézd le azokat ennyire akik a Fidesz mellett állnak, mert lehet okosabbak mint te vagy más.
vadnarancs
@division: A szarházi fajtádat megtaláljuk, addig kérlek rettegj tovább te faszkalap!
division
@vadnarancs: Nekem nincs miért rettegnem quadro:-) Elolvastam a szösszenetedet és hirtelen sötétségbe borult a monitorom, már azt hittem elromlott, pedig csak miattad sötétült el:-) Egy senkiházi gyűlölködő fasz vagy, semmi egyéb.
division
@bakcsubakka: Nem gondolkodhatunk egyformán. Attól hogy valaki a Fideszre szavaz még nem azt jelenti hogy nyalonc. Nekem sok barátom van Fidesz, ellenzéki oldalon is, értelmes, művelt emberek akiket messze nem az érdek vezérel. Valamikor régen simán el tudott beszélgetni itt is egy Fideszes meg egy MSZP - s, most miért kell egymást ennyire gyűlölni gyűlölni? Erre nem lesz normális válasz úgysem senkitől.
vadnarancs
@division: Bűzlik a szád már megint... Most melyik segglyukból másztál elő?
division
@vadnarancs: Erről beszélek, sajnos ilyen bunkókkal van tele az ország mint te is. Remélhetőleg ki lesztek takarítva innen a választások után...Neked közöd nincs egy értelmes ellenzékihez, na persze nem is azért vagy itt.
vadnarancs
@division: A szarosnyelvű seggnyaló fajtád menekülni fog vissza Romániába te faszkalap. Rohadt lopós szarházi cigány nép vagytok, már nem sokáig!!!
division
@vadnarancs:
Miféle Romániába te barom? Azért látom még rasszista is vagy. A hozzád hasonló gyűlölködők szerencsére nem szoktak sokáig élni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.