A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a "Stop Soros" törvénycsomag esetében szigorításról, megerősítésről lehet beszélni, enyhítésről semmiképpen sem.

Tuzson szerint nem fog enyhülni a "Stop Soros" törvénycsomag, sőt, akár szigorúbb is lehet

Fotó: MTI

Tuzson Bence pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta:

tart a törvénytervezet társadalmi egyeztetése, és szeretnék, hogy minél többen mondják el a véleményüket, mert annál jobb törvénycsomag születhet.

Közölte: összefoglalják a véleményeket és a javaslatot jövő héten a kormány elé tárják.

Szeretnék a tavaszi ülésszak előtt benyújtani

- tette hozzá.

Az államtitkárt kérdezték a belga miniszterelnök nyilatkozatáról is, amely szerint ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor a visegrádi országok nélkül, minősített többségi szavazással fogadják el a tervezett reformokat. Tuzson Bence szerint ez "felháborító ultimátum".

Úgy fogalmazott:

amit a belga miniszterelnök mond, az egy "trükk", az a lényege, hogy megkerüljék a fő döntéshozó szervet, és a belügyminiszterek tanácsában egyszerű többséggel meghozott döntéssel elő lehessen segíteni a migrációt a kötelező betelepítési rendszer felső korlát nélküli megalkotásával.

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Tuzson? Hol van a "Soros-terv" nyalogány szopogány?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Terjedjen is ki a gyűlölet tiborcra meg pol potra. Sugározzék, áradjon a gyűlölet a geci galeritól a geci galeriig bezárva.
quadrocopter
Tuzson? Hol van a "Soros-terv" nyalogány szopogány?
papa.49
Hülyebence tudod a remény hal meg utoljára, hát reménykedj, de csalódni, és lógni fogsz te is a többi gecivel együtt !!!
Nessy
De jó lenne csak egy kis nyugalom! Már olyan unalmas ez az állandó, permanens gyűlölködés, mindenki hülyének nézése.
Akinek a véleménye nem azonos Orbán véleményével, az Soros bérenc, a láthatatlan Soros tervet hajtja végre, támadja Magyarországot.
Tuzson! Nem vagyunk sem gazdaságilag, sem egyéb vonalon olyan jelentős tényező, hogy mindenki Orbánnal foglalkozzon a világban!
Illetve, aki vele foglalkozik az vagy semmibe veszi, vagy hozzáhasonló diktatórikus elveket vall.
Qqberci
"tart a törvénytervezet társadalmi egyeztetése"

Egy nagy büdös lóf@szt! (elnézést kérek a lovaktól.) Agyament, zakkant banda...
rohács1926
Persze ahhoz, hogy szigorítsatok rajta, előbb még inkább képtelennek kellene hazudni a nemlétező soros tervet.
Yoda69
Persze most hogy az OLAF vizsgalja orban vejenek korrupcios ugyeit gozerovel kell sorosozni.
Bukni fogtok tuzsom, csokken a tamogatottsag Minden nappal ami hatra van.
Fradigege
Dikkk...
Bencike megcsinálta a tutit. Kurva jó állása van. Nem semmi. Hasznos tagja, a Magyar társadalomnak. Ezért kap a zsebünkből is fizut. Szerintem együk meg a hülye gyereket!
desiro
Kivel egyeztet ez a majom, a birkákkal???
nezelodo
Enyhülni nem fog, de kiagyalói már elhülyültek, belekeverednek a saját hazugságaikba, ahelyett, hogy csendben a meglévő törvényeket betartva kezelnék a határvédelmet. De nem , most, hogy bebukott a "családtámogatási rendszer", (mármint az Orbán családjának törvénytelen ügyei, támogatása, és még a száz láb is kevés, hogy talpon maradjanak), bele kell húzni, hogy nőjön a rettegés foka, pedig a lényeget a vejkó led lámpái világítják meg, magyarul a lényeg láthatatlan.
Pálinkás Pál
Túzson...hogy tudsz tükörbe nézni majom?? Szorul a hurok...ja és hogy trükközik az unió,nem ismerős sültparaszt??? Ti hogy is csináltátok meg a plakáttörvényt??? Szar dolog amikor visszanyal a fagyi...Szigorítsatok csak,bukni fogtok ,és rajtatok csattan,aztán akkor majd nem pofázhattok,saját szigorított törvényeitek alapján rohadtok majd a sitten!
justhpeter
Az egypárti tákolmány és az egypárti választási törvény mellett nem illik mást trükközéssel vádolni. Leginkább akkor nem, amikor az Unió szembesített benneteket a trükkös lopkodásaitokkal.
tudode
Egy szónak is száz a vége!
.
Aki EZT SZOLGÁLJA, annyit is ér! Punktum!
..
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Tényleg MÉG MINDIG NINCS KORMÁNY ezekkel a tökfej bejekkel!
magyarbakancs
arra lenék kíváncsi más Európai országban tolják -e ennyire a Soros terv létezését?
Vagy egy elmebeteg hallucinációja mint az ,hogy Romániával aláírtuk a gáz szerződést.
Most meg a Román külügy miniszter közölte semmilyen megállapodás nincs energetikailag Románia,és Magyarország között.
Tényleg ezek ennyire hülyék,vagy elme betegek?
nezelodo
@magyarbakancs: Á, dehogy minket vesznek hülyére...
magyarbakancs
@nezelodo: Meghallom a határon túli magyar kifejezést el se tudom mondani neked milyen indulatokat hoz ki belőle,
nezelodo
@magyarbakancs: Hát megérik a pénzüket, tudnék történeteket, ahogy sikerült velük találkozni odaát, és főleg itthon.
magyarbakancs
@nezelodo: majd lesz időm meg írok egy történetet neked
Eladott Ország
Azzal hogy Rogán bejelentette, “a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz”, nyíltan megfenyegette a civilszervezeteket. Ez terror, ez a Gestapóra emléketető szervezet felállításának bejelentése. Rogán lesz a Gestapó főnöke. Az illegális bevándorlás propagálásának felel meg minden emberi szó, menekültek melletti kiállás, minden ellenzéki megnyilvánulás és kritikus sajtó is. Ez már nyílt fasizmus. Annak ellenére, hogy a törvény eredeti tervezete szerint a civilszervezeteknek magukat kellett volna feljelenteniük, hogy bűncselekményt követnek el, Rogán már pontosította az eljárás menetét: “a magyar hatóságok az ügyészségnek fognak javaslatot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szervezetek tevékenysége ebbe a körbe tartozik-e.” Nyilván Rogán propagandaminisztériuma gyűjti majd a gyanús eseteket, amikor a független Polt Péternek le kell csapnia a nép ellenségeire. Nem győzzük hangsúlyozni, mekkora a hivatalos ellenzék felelőssége. Ha most is csak a pártfinanszírozás érdekli őket, és hogy a pénzért bejussanak Orbán díszletparlamentjébe, akkor tényleg az ország szemetjévé válnak, és társtettesei a civilszervezetek és a maradék független sató üldözésének és felszámolásának. Tegyük hozzá, hogy a nyílt diktatúrára való áttérés nem rögtönzés. 2010 óta lehet tudni, hogy ez fog történni. Hét éve nem tettek ellene semmit. A rendszer jellege eddig is diktatúra volt, csak nem használtak erőszakot. Ha Orbán ezt a tervet végrehajtja, és az ellenzéke ezt tétlenül nézi a parlamenti büfében, akkor a magyar nép legnagyobb ellensége ez az ellenzék egyébként most is az, de akkor még a vak is láthatja.
maszk
@tudode: Címeres gazemberek!!!
Ezen röhécseljetek, gecik:

www.youtube.com/watch?v=UD9L6i3TvKs
tudode
A klf. tüntetéseken kellene kivetítőn lejátszani EZT A SZÉGYENLETES, "államférfiakhoz"' méltatlan videót lejátszani a szónoklatok előtt, mert ez a videó az ÖSZÖDI BESZÉDNÉL ezerszer többről szól
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Ha eljön az IGAZSÁG PILLANATA, EZEKRE, a PÉNZ-, ÉS HATALOMÉHES POLITIKAI SZÉLHÁMOSOKRA hosszabb szenvedés fog várni a RÁCSOS AJTÓ, ABLAK homályában!
tudode
@maszk: .
a 10.52-es hozzászólásomat maszk-nak szántam válaszúl!
maszk
@tudode: Elképesztő, hogy a fideszes szavazók nem képesek meglátni, megérti, hogy valójában milyen óriási bűnt követel a hőn szeretet vezérük a sleppje élen ezzel az országgal szemeben.

Átírják a múltat, tönkreteszik a jelent, és próbálják elvenni a jövőt - és nem a pénzlopásuk a legnagyobb baj, hanem az, hogy az emberek lelkét gyötrik, disznószaros gumicsizmával taposva.

kolozsvaros.com/2018/02/09/nezed-ahogy-viszik-a-jelenedet-es-viszik-a-jovodet-a-susogos-melegitoben-buzlo-tahok/
kokopelli
@quadrocopter: ..ha lenne,akkor már a vízcsapból is az folyna!Mit gondolsz,
hogy az itt szereplő bérkommentelők,hogy ß@rnának a gyönyörtől maguk alá!
..igen,hosszú vastag sorozatokban,mint a partizánok! ;-)))))
tudode
@maszk: .
Köszönöm a linket. Tömören, velősen írja le KINEK. milyen beteges elme RABSZOLGÁI LETTÜNK!
.
Azt a nótát fújja, hogy "Ő CSAK A ZEMBEREK AKARATÁT TELJESÍTI" szinte minden szinten, miközben a fószerei gyűjtögetik ŐSZENTSÉGÉNEK A CUCCOT!
.
Volt, amikor még BÁRMELY TV STÚDIÓBA elcaplatott:
.
www.youtube.com/watch?v=VhQSquzUzk4
.
www.youtube.com/watch?v=nT1xl7LyKbY
.
Mióta SZÉLE, HOSSZA EGY LETT, annak arányában csökkenő szürkeállománnyal, "csak" a KIRÁLYTV-ben nyomja a SOROS, migráncs refrénjét!!! (Kicsit személyeskedő, de.aki nem EGY HÚRON PENDÜL, nem is zember)
kokopelli
@maszk: ..jó írás,aminek tartalmát én paralell éltem meg! A kinti és a hazai
valóságot időbeli ugrásokkal,mint a nagyon régi filmekben! Az ugrások pár
hónapos részletek voltak,ami a rokonságomnál mint a lassan melegített víz,
a békáknál.Mire észrevették volna,hogy mi az, "elmentek"! Majd most,majd
most, mondogatták,de lefutott az idő! A "majd most"-ra mondtuk fiatalon,hogy
"majmost" nem játszunk!...ők végigjátszották és vesztettek! :--(((
Eladott Ország
Vannak hülyék az országban az kétségtelen, de hogy 2 millióan lennének, azt kétlem. Lehet, hogy itt az ideje átgondolni a kampánystratégiát, ugyanis egy elvesztett választás börtönéveket fog jelenteni a hatalom mostani birtokosainak. Ott már az Orbán oltárok sem fognak segíteni.
kereső
@Eladott Ország: és remélem,a" rózsafüzér" sem lesz hatásos!
kereső
@maszk: köszönet az irónak, és köszönet Neked,hogy ide hoztad.Igy éljük ezt meg sokan.
magyarbakancs
@nezelodo: A 1988-ban áthoztam egy kislányt egy Erdélyi ismerősömnek.
a testvére és a férje lelépet s én hoztam ide a kislányt.
eltel 20 év kerestem az egyik közösségi oldalon megtaláltam tudod mi volt a válasz nem ismerem önt.Most ez az illető orvos egyik nagy városban.
ennyit az Erdélyi emberekről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.