A Pest megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki 2018. február 10-én este két társaság között kialakult dulakodás során késsel megsebesített egy tápiószentmártoni fiatalt.

25 éves férfi társaival együtt 2018. február 10-én este Tápiószentmárton egyik utcájában előbb szóváltásba, majd dulakodásba keveredett egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés során a 25 éves férfi egy késsel megszúrt egy másik férfit, aki elsődleges adatok szerint életveszélyes sérülést szenvedett, később a kórházban pedig életét vesztette. A gyanúsított társaival közösen bántalmazott további két főt is, akik jelenlegi adatok szerint könnyű sérülést szenvedtek.

Életét vesztette a tápiószentmártoni fiatal, akit múlt hétvégén késeltek meg

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, majd az üggyel összefüggésben négy tápiószentmártoni férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A 25 éves férfit őrizetbe vették, ellene a továbbiakban emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. Egy 18 éves, egy 22 éves és egy 48 éves férfit pedig garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítanak, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek.

A Pest megyei rendőrök előterjesztést tettek az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

(Police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.