Az ügyészség visszautasítja és a jogállami elvekkel összeegyeztethetetlennek tartja azokat a politikai kísérleteket, amelyekkel egyes ügyek eldöntésért a nyilvánosság előtt alaptalan állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni – esetenként akár fenyegetéssel – a hatóságokra.

Legfőbb Ügyészség: visszautasítjuk a politikai nyomásgyakorlási kísérleteket
Polt Péter legfőbb ügyész – Fotó: Kovács Tamás/MTI

A Legfőbb Ügyészség ezt az Elios Innovatív Zrt. ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal által (OLAF) kiadott jelentéssel összefüggésben közölte hétfőn az MTI-vel.

Hangsúlyozták:

az ügyészség tevékenységét eddig is alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezte, és a jövőben is ezt teszi.

Közleményükben azt írták: az elmúlt napokban "a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás függetlenségét súlyosan sértő, teljesen megalapozatlan állításokon alapuló politikusi nyilatkozatok" jelentek meg az OLAF által a magyar ügyészségnek megküldött ügyekkel kapcsolatban.

Közölték: a magyar ügyészség szakmaiságot teljesen nélkülöző, politikai jellegű támadásokra nem kíván reagálni. A közvélemény hiteles tájékoztatása miatt azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, nem állapít meg büntetőjogi tényállást, nem végez bűnügyi bizonyítást. Erre nincs sem felhatalmazása, sem eszköze – tették hozzá.

Részletezték: az OLAF eljárásának befejezésekor igazságügyi ajánlást tesz az adott nemzeti hatóságnak – Magyarországon a Legfőbb Ügyészségnek –, ha bűncselekmény gyanúját vélelmezi, és nyomozás megindítását kéri. A magyar ügyészség a legfőbb ügyész által megszabott protokoll szerint – bár erre nincs kötelezettsége – minden esetben elrendeli a nyomozást, és annak teljesítésével valamelyik nyomozó hatóságot bízza meg.

Jelezték: az OLAF eljárásai általában több évig tartanak, és az adott ügy kiterjedtsége, bonyolultsága miatt a Magyarországon elrendelt nyomozások időtartama is évekig elhúzódhat.

"Magyarországon az OLAF-ajánlásra indított 36 ügyből 8-ban vádat emelt az ügyészség, 8-ban a nyomozó hatóság megszüntette az eljárást, míg a többi ügyben jelenleg is tart a nyomozás"

- írták. A vádemelés és megszüntetés ilyen aránya "megfelel az uniós átlagnak, illetve néhány százalékkal jobb annál" – áll a közleményben.

Kitértek arra is, hogy az OLAF és a magyar ügyészség együttműködik eljárásaiban, rendszeresen cserél információt és tapasztalatot. A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az OLAF nagyra értékeli a magyar ügyészség és a legfőbb ügyész szakmai munkáját, azt elismeri, és magas színvonalúnak tartja.

77 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rohács1926
„…a nyilvánosság előtt ALAPTALAN ÁLLÍTÁSOKKAL próbálnak nyomást gyakorolni…”
A védelem megkezdte munkáját, az ifjoncnak nem kell aggódnia.
„…az OLAF nagyra értékeli a magyar ügyészség és a legfőbb ügyész szakmai munkáját,…”
Fogjatok le!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
@durbincs: na hogy vagy faszkalap geci roggyant ebihal??? Ma egész nap téged szopatnak???Szopóágra kerültél redves román!!! Takarodj a picsába te gyökér!!!
SystemError
@dr. prédikátor: @durbincs: Durbincs szeret szopni... A kedvence a seggből szájba 2 hét fürdés nélkül..
dr. prédikátor
@durbincs: Mi van te fasszopó köcsög!!! nem bírsz leállni?Csak ennyire futja az értelmedből?Igaz hogy a romány 1, 2 elemiből hogy is futhatná értelmes hozzászólásra???!!!Itt csak arra vagy jó hogy naponta elkenjék a szaros szádat és jól megszopassanak Érted úgy e pityuka???
SystemError
@durbincs: Anyád picsájáról beszélsz vagy a szarról, amit esténként a Nagyvárad téri parkolóban kell lemosni a szádról műszak végén?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.