A magyar sajtóban nem kap kellő hangsúlyt az, hogy az Elios Zrt.-vel kapcsolatos OLAF-jelentés az Orbán-család szervezett bűnözői tevékenységét leplezte le. Igaz, a jelentésben nagy szerepet kapnak a hálózat tanácsadói, jogászai, de ők csupán végrehajtó emberek. A felállított rendszer és a kitalált módszer azonban Orbán nélkül nem működhetett volna, és a csalásból származó 13 milliárd forintnyi haszon az Orbán-családhoz került. Ez azt jelenti, hogy az Orbán-család klasszikus maffiaként, szervezett bűnözői csoportként működik. Tiborcz István addig, amíg nem lett Orbán veje, csak a falopásig jutott, ennél nagyobb bűncselekményre nem adódott lehetősége. Miután azonban ráállt Orbán Ráhel és Orbán Viktor lábára, az Orbán-család egyik strómanjaként, szervezett módon rabolta ki az államot és a közvagyont az apósa segítségével, az általa felépített hálózatban.

Forrás: nepszava.us
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ki tudja "még" hol keveri a mellékterméket!
.
Nagy kaliberű, az országát már KINÖTTE:
.
----- Leszámolási kísérlet a határon túl
civilhetes.net/leszamolasi-kiserlet-a-hataron-tul
.
"""" Egy családi-és baráti társaság kapta meg a magyar kormány erdélyi sajtónak szánt támogatását - szinte - teljes egészében: 1,45 milliárd forintot. - írta Parászka Boróka erdélyi újságíró a HVG januárban megjelent, nyomtatott számában

A cikk megjelenése után nem sokkal össztűz alá vetti a határon túli, fideszes kormánysajtó.
Az elmúlt héten újabb, minden eddiginél összetettebb támadás indult újságírói munkám ellen. Rögzítem és összefoglalom az eseményeket, egyrészt azért, hogy a nyomásgyakorlás ténye publikus legyen, másrészt azért, hogy ha további atrocitás ér, akkor bizonyítékként itt legyen a lajstrom."""
.
FélelmeteSSS!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Ki tudja "még" hol keveri a mellékterméket!
.
Nagy kaliberű, az országát már KINÖTTE:
.
----- Leszámolási kísérlet a határon túl
civilhetes.net/leszamolasi-kiserlet-a-hataron-tul
.
"""" Egy családi-és baráti társaság kapta meg a magyar kormány erdélyi sajtónak szánt támogatását - szinte - teljes egészében: 1,45 milliárd forintot. - írta Parászka Boróka erdélyi újságíró a HVG januárban megjelent, nyomtatott számában

A cikk megjelenése után nem sokkal össztűz alá vetti a határon túli, fideszes kormánysajtó.
Az elmúlt héten újabb, minden eddiginél összetettebb támadás indult újságírói munkám ellen. Rögzítem és összefoglalom az eseményeket, egyrészt azért, hogy a nyomásgyakorlás ténye publikus legyen, másrészt azért, hogy ha további atrocitás ér, akkor bizonyítékként itt legyen a lajstrom."""
.
FélelmeteSSS!
csipetke
Becarás...Orbán mint keresztapa.Lassan már odáig fajul a dolog,hogy a többi maffiózó kezet csókol neki...
karma1
@csipetke: Az oregasszonyok mar megteszik neki, es ami a rettenetes, MEGENGEDI nekik! Normalis dolog ez? Nem kapnad el a kezed, ha ferfi letedre egy oregasszony meg akarna azt csokolni? Az anyukam meselte, hogy regen az uradalomban kellett a meltosagos urnak kezet csokolni. (Szerencsere o csak falun szuletett, de Pestre kerult meg idoben).
csipetke
@karma1: Egyszerűen gusztustalan.Kiváncsi lennék,vajon Orbán mit képzel saját magáról,de nyilván túl sokat.Az én szememben csak egy elhízott 1.60x1.60-as pökhendi,pénz-és hataloméhes kocka...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.