A ceglédi fideszes többségű önkormányzat rendelt meg egy kommunikációs tervet, ami oldalanként legalább 450 ezer forintba kerülhetett. Mikor kikérték volna, hogy mi van benne, titkosították.

Cegléd városának kommunikációs tervét (és hozzá a taktikai tervet) rendelte meg még tavaly augusztusban a Pest megyei település fideszes többségű önkormányzata, a dokumentumért 10 millió forintot adtak, vagyis oldalanként 450 ezer forintba került - értesült a Magyar Nemzet.

Oldalanként legalább 450 ezerbe kerülhetett a kommunikációs terv – titkosította a Fidesz

Fotó: pixabay.com CCO

A dokumentumot ráadásul eleve zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés február 15-én, majd gyorsan titkosították is – ezt már előre megjósolta a Ceglédi Spotlight.

"Mivel a megbízási díj a közbeszerzési értékhatár alatt maradt, a polgármesternek elég volt a beérkezett ajánlatok közül az általa legkedvezőbbnek tartottat a testület elé terjesztenie. A nyertes a 2005-ben alapított, médiaelemzésre és tanácsadásra szakosodott Socialize Kft. lett.

Úgy tudjuk, a négy és fél hónap alatt, a tavaly év végi határidőig elkészült kommunikációs stratégia pontos ára a határozati javaslatokban nem szerepelt. Értesülésünk szerint a terv mindössze 22 oldalas, vagyis oldalanként legalább 450 ezer forintba került" – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A lap szerint az anyag egy kommunikációs iroda felállítását szorgalmazza a közel 36 ezer fős Cegléden (egy szóvivővel és egy tanácsadóval), ahol egyébként helyi rádió, tévé és kéthetente 16 ezer példányban megjelenő önkormányzati újság van. Az irodának az önkormányzat kommunikációját kellene javítania.

A titkosítás ellen szavaztak a helyi MSZP-s és jobbikos képviselők, utóbbiak már a terv megrendelését sem támogatta. 

A stratégiára egyrészt azért volt szükség, hogy az önkormányzat, a gazdasági társaságok és a képviselők közötti belső kommunikáció hatékonyságát növeljük, hogy szervezettebb, tervezhetőbb és célirányos formában történjen a belső kommunikáció. Másrészt a kifelé irányuló, sokszor utókövető, reaktív kommunikációt átfordítsuk tervezett, proaktív kommunikációra, különös tekintettel a közösségi médiában

- nyilatkozta a lapnak Takáts László fideszes polgármester, aki azt is elmondta, azért lett titkosítva a dokumentum, mert személyes interjúk is vannak benne, amelyek szenzitív adatokat tartalmaznak.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
Van itt pénz erre jutott 450 ezer oldalanként az ápolóknak meg 2 forintos fizetés emelés,
Na ez a Fidesz aljassága!
advocat
Mi a baj? Előremutató, tényfeltáró, megalapozott döntések előkészítője... stb. Ennyit megért. A szerzőnek biztos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.