Versenyképes a magyar autóipar, ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó szerint versenyképes a magyar autóipar

Fotó: MTI

Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten az Autózás 2.0 című konferencián hangsúlyozta:

az autóipar termelési értéke 2017-ben 8 038 milliárd forintot tett ki, ami történelmi rekord, és a teljes magyar feldolgozóipari kibocsátás 28,7 százalékát adta.

Szijjártó szerint versenyképes a magyar autóipar

 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Figyelő által szervezett Autózás 2.0 – Forradalom küszöbén című konferencián Budapesten 2018. február 22-én. MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

Az autóipar jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az első 11 hónap adatai alapján a magyar export értéke már meghaladta a 2016-os értéket, és elérheti a 100 milliárd eurót is, amire még nem volt példa Magyarországon – mondta a miniszter.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kokopelli
@RonaGyuri: nem egészen,mert a szúnyogcsödörnél:
92% német,12%magyar,és a maradék 5% vegyes,
ami megint 9% növekedést jelent! Heureka!
vladimir putin
ez má' megin' rontotta a Magyarország megítélését.
Clavigo
magyar autoipar...:)))) audi,,merci,,,ecetera...Ezek nemzethhy magyar cégek,,,,,??? vagy aljas multikról beszélünk ?
quadrocopter
"... ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti" - bérmunkában, te barom!
human
Menyiben magyar és mennyiben ipar? Tudtommal nem magyar tulajdonú a cég és tudtommal nem itt gyártják a fő alkatrészeket. Az igaz, hogy itt szerelik össze.
F_Viktor
Annyira magyar az autóipar, hogy külföldi cégek külföldi alapanyagokból külföldi gépsorokon külföldi technológiával magyar emberek szerelik össze a külföldi autókat!
Ez a mocskos ge@i megint csak más tollával próbál meg ékeskedni!
Yoda69
Melyik magyar autoipar? A Csepel, Raba vagy az Ikarus?
Mert az osszes tobbi mind NEM magyar.
herczeg0210
Hol van a MAGYAR autó ipar? Te idióta...
Rumcájsz 2
Ehhez nincs mit hozzászólni, előttem leírtátok! :)
desiro
petike te bolond vagy, esetleg kannás bort ittál a gazdáddal.
Qqberci
Szíjrágó, mondj EGYETLEN magyar autót!...
papa.49
Szopottszar te megint bebizonyítottad, hogy TÖKHÜLYE VAGY MAGYAR AUTÓ NINCS, AUTÓIPAR SINCS, CSAK VAN NÉHÁNY NÉMET ÖSSZESZERELŐ ÜZEM !!!
Amik ha nem viselkedtek kellően bezárnak, és zokoghatsz a romok helyén, mert még a kerítést is elviszik a németek !!!
kokopelli
Elvtársak! "Dodgem" Vidámpark! Effelettétek mán?..na ne má!... na azé! ;-))))))
lampa laz
Ja, a szellemi terméket ami a miénk, azt meg te adod hozzá mi, te agyalágyúlt barom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.