A vasárnapi időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhely jövője, gyarapodása, fejlődése a tét – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az alföldi városban.

Vasárnap Hódmezővásárhelyre figyel az ország, Lázár szerint a város gyarapodása a tét
Fotó: Kovács Attila/MTI

Lázár János a Nyugdíjas lakóparkban tartott választási fórumon elmondta, Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltjének – aki november óta alpolgármesterként vezeti Hódmezővásárhelyt – kezében jó helyen van a város irányítása. Képes szövetségeket kötni, együttműködni a kormánnyal Hódmezővásárhely érdekében.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy kétszáz fős hallgatóságát arra biztatta, vásárnap és április 8-án is menjenek el szavazni, az időközi választásokon Hódmezővásárhelyről, néhány héttel később az ország sorsáról döntsenek.

Egy nyugdíjemelésről szóló kérdésre a miniszter kifejtette,

ha az országnak jobban megy, a sikerből részesülnie kell az időseknek is. A kormány teljesítette ígéretét, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, emellett a rezsicsökkentés révén is javított az idősek helyzetén.

Hegedűs Zoltán elmondta, építkezés, növekedés, dinamikus fejlődés jellemzi a várost, épül az északi és keleti elkerülő út, megújulnak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, valamint a következő években az összes orvosi rendelő. A legkomolyabb eredménynek azt tartja, hogy a városban 2 százalék alatti a munkanélküliség, hatszáz körüli a regisztrált álláskeresők száma, pedig a rendszerváltás idején a gyárak bezárásával 12 ezer álláshely szűnt meg Hódmezővásárhelyen.

A politikus kitért arra is, a kormány döntése alapján a következő évben

5,2 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a hódmezővásárhelyi laktanyában, a helyőrség létszáma pedig a jelenlegi ezerötszázról kétezerre emelkedik.

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester bejelentette, a Modern Városok Program keretében 6 milliárd forint fejlesztést hajtanak végre a hódmezővásárhelyi kórházban. A kórtermek felújítása mellett egy korszerű MR-készülékkel is bővül az intézmény diagnosztikai eszközeinek köre.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Janó a kastélyt hogy viszed a Bahamákra? Nem fér a Rapcsák táskájába. Elfelejtette neked mondani?
Rumcájsz 2
A ok ígérettel tele van már a padlás és a hátsó fertályom is!

Tettek kellenek, megmozdulni emberek!
Április 8.-án irány a szavazófülke és szavazz a szíved szerint egy szebb és élhetőbb Magyarország érdekében!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.