Átlagosan 90 százalékos kihasználtsággal működtek a menedékhelyek a hétvégén, a krízisautót 24 órában működtetik.

Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén – válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.

90 százalékos kihasználtsággal működtek a menedékhelyek a hétvégén

Fotó: pixabay.com CCO

Az igazgató szerint ez az arány a fővárosban valamivel alacsonyabb volt, 85 százalékos kihasználtságról kaptak információt, míg néhány megyében (Heves, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) minden fekhelyen aludt valaki.

Hozzátette, a segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat. Az ellátórendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy befogadja azokat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni – hangsúlyozta.

Közölte azt is, a diszpécserszolgálat a 24 órában működő a krízisautót, az utcai szolgálatokat küldi ki a nehéz helyzetben lévő emberekhez, akik segítenek az elhelyezésben, és takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.

A rendkívüli hidegre tekintettel a Menhely Alapítvány egy plusz krízisautót is működtet az éjszakai órákban, hogy minél több ember kaphasson szakszerű segítséget.

Jelezte, a fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény 1972 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig csaknem 4500 hely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata folyamatosan fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről a +36 1 338 4186-os telefonszámon.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Finnország az egyetlen európai ország, mely képes volt csökkenteni hajléktalanjai számát. A program sikerességét az országos szintű együttműködés garantálta. Tudták, hogy ha képesek a programot sikerre vinni, azzal mindenki jól jár. Ugyan a program országos szintű, mégis Helsinki városában a legjelentősebb a munka, és annak eredménye. Hajléktalan szállókat és hosteleket alakítottak át idővel egyéni lakásokká, melyeket a hajléktalanok kaptak meg. A túlzsúfolt szállók idővel megszűntek Helsinki városában, egy új lehetőséget teremtve azok számára, akik korábban még nem láttak módot arra, hogy ismét normális életet éljenek.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/07/regisztr%C3%A1lt-hajl%C3%A9ktalanok-sz%C3%A1ma.jpeg
Ismét mások példájából tanulva, Magyarország is képes lenne átvenni ezt a – már bizonyítottan sikeres – programot, ha valóban fontos lenne a hajléktalanok sorsa. Egy országban, ahol közpénz milliók és milliárdok mennek el arra, hogy a politikusok és családjaik törvénytelenül meggazdagodjanak, ott arra is kellene legyen pénz, hogy bajbajutott sorstársainkat megsegítsük. Ahelyett, hogy megpróbálnánk a szőnyeg alá söpörni azt, ami már régen nem fér oda, elkezdhetnénk olyan dolgokba „ölni” az adófizetők milliárdjait, ami valóban közérdek. A hajléktalanok száma 2015-ben meghaladta a 10 000 főt, mely szám nem hogy csökkenő tendenciát mutatna, de évről évre emelkedik, reménytelen helyzetbe sodorva emberek ezreinek életét. Van megoldás, elég a mellébeszélésből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.