Egyeztetést sürget az MSZP és a Párbeszéd a "demokratikus ellenzéki pártok" között a választási együttműködésről, mert úgy látják, a hódmezővásárhelyi választás fontos üzenete: ha sokan mennek el voksolni és van esélyes jelölt, a Fideszt le lehet győzni.

Egyeztetést sürget az MSZP-Párbeszéd az együttműködésről

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (k) a Gurmai Zitával, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségi tagjával (a képen nem látható) közösen tartott utcafórumon a debreceni Kossuth-szobornál 2018. február 23-án. MTI Fotó: Balázs Attila

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a hódmezővásárhelyi választás fontos tanulsága, hogy a szavazatokat "nem lehet megosztani", csak az esélyes jelöltre leadott szavazat hoz változást.

Úgy fogalmazott, nyitottak további együttműködésre a demokratikus ellenzéki pártokkal, hogy még több esélyes jelölt legyen. Molnár Gyula, az MSZP elnöke kijelentette, az utolsó percig készen állnak az egyeztetésre. Szerinte március 15-ig meg kell állapodni az esélyes jelöltekről.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nyugodtan ki lehet zárni, ehhez a párt-vezéreknek kellene lemondaniuk (esetünkben legalább 106, de a listára sem ártana tisztességes embereket keresni) a magamutogatás lehetőségétől! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.