Az MSZP, az LMP és a Jobbik alternatív vizsgálóbizottságot hozott létre az Elios-ügyben – közölték hétfőn Budapesten a pártok képviselői.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője azzal indokolta a kezdeményezést, hogy szerinte a nyomozóhatóságok a "fülük botját sem mozdítják", a nyilvánosság pedig egy közös ellenzéki fellépés igényét fogalmazta meg.

Tiborcz István miatt már összefogott az ellenzék

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke beszédet mond a Lehet Más a Politika (LMP) országértékelő rendezvényén a Park Inn by Radisson Budapest szállodában 2018. február 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hadházy arról beszélt: a bizottság célja, hogy ismereteket gyűjtsenek és adjanak át a sajtó és az emberek számára az Elios-ügyről, amelyben érintett Orbán Viktor veje, Tiborcz István is. Hadházy az elmúlt harminc év egyik legsúlyosabb ügyének nevezte a botrányt. Arról is beszélt, hogy minden jel szerint Hódmezővásárhelyen is úgy alakították a közbeszerzéseket, hogy az Tiborcz cégének kedvezzen, ez ügyben pedig biztosan tud majd segíteni a nemrég megválasztott Márki-Zay Péter.

Az LMP társelnöke az alternatív bizottság céljaként fogalmazta meg, hogy információkat gyűjtsenek. Szerinte már akkor is megérte létrehozni a testületet, ha kiderül, ki adta meg az Elios igazgatójának számát Horváth István volt szekszárdi polgármesternek és honnan tudtak egy olyan projektről, amit még ki sem írt az unió.

Megjegyezte azt is, a hódmezővásárhelyi közvilágítási szerződés nem kivétel volt, hanem maga a szabály, szakmányban végezték a közbeszerzések manipulációját.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője azt emelte ki: a miniszterelnök és családja korrupció gyanújába keveredett, minden normális országban egy ilyen után le kellene mondania. A bizottság megpróbálja feltárni, hogy a kormányfő veje milyen csalássorozatot követett el a cégein keresztül – fogalmazta meg az ellenzéki képviselő.

A politikus jelezte azt is, hogy az első ülést kedden Kecskeméten tartják, ahol az önkormányzatnál kívánnak betekinteni az iratokba.

A tájékoztatón Hadházy Ákos egy kérdésre megerősítette azt a sajtóinformációt, miszerint az LMP elnöksége megbízott egy delegációt, hogy választási együttműködésekről tárgyaljon az MSZP-vel és a Jobbikkal. Azt mondta: készek az együttműködésre, akár a visszaléptetésekre is, ha jó, hiteles jelölt van. Elmondta továbbá, hogy az együttműködéshez kongresszusi határozat is szükséges, a szerv összehívásához nyolc nap kell, egyelőre azonban azt nem kezdeményezték.

Szilágyi György az esetleges együttműködésről szólva azt közölte: nem szabad lebecsülni a választópolgárokat, ők tudják, hogy helyben kik a legerősebb jelöltek és kire kell szavazni a kormányváltáshoz. Megerősítette, hogy a Jobbik önállóan indul, ha ebben változás lesz, azt az elnökség vagy a választmány közölni fogja a nyilvánossággal.

Harangozó Tamás pedig az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és az MSZP elnökének délelőtti állásfoglalását tartotta iránymutatónak. Ebben Karácsony Gergely és Molnár Gyula is egyeztetést sürgetett a "demokratikus ellenzéki pártok" között a választási együttműködésről.

(MTI)

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Fogjanak is össze és juttassák a megfelelő helyre az összes csaló gecit !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Tiborc Mészáros milliárdossá tételéhez még hozzájárult az igazság szolgáltatás Fideszt védő munkája is. Még kisembereket vidéken mindenért büntetik addig a Fideszesek milliárdos csalásaiért nem tesz semmit az igazságszolgáltatás. Mi sem bizonyítja jobban ezt mint az,hogy Polt Péter bejelentette az elios ügyben nem történt bűncselekmény.
Megkérem Orbán Viktor miniszter elnököt, hogy minden pályázattól és minden meghívásos alapú pénzosztástól tartsa távol Mészárost Garancsit és a többi ilyen Fideszes támogatottságú embert. A vejét meg tartsa távol minden állami cégbe való üzleteléstől!
A Fidesz törvénybe előírt vérplazma utazási költségét az eredeti állapotába helyezze vissza a vejét meg távolítsa el a vérplazma üzletből végleg!
Eladott Ország
@kukac50: Tiborcz István üzleti köre szívja a vérünket állami segítséggel. Egy EMMI rendeletnek köszönhetően a donoroknak viszont felére csökkent a pénze. A Tiborcz István körüli üzleti kört ismét a magyar állam hozta helyzetbe.A donorok – kalóriapénz és “rendelkezésre állási díj” gyanánt – a mintegy másfél órás elfoglaltságért alkalmanként egy meghatározott összeget is kapnak. Ez eddig 7-8000 forint volt, de alkalmanként akár magasabb is lehetett, hiszen a cégek versenyeztek a donorokért.A minisztérium egy rendeletben 3500 forintra maximalizálta az adható költségtérítés összegét, amit később azzal indokolt, hogy szeretnék, ha a donáció önkéntes lenne, és mentes a külső kényszertől, anyagi ösztönzőktől. Álszent korrupt gazemberek, állami maffia!
nyanya001
Börtönbe vele a saját lábunkon álló trógerral !
kukac50
@Eladott Ország Egy donor 7 ezer forinttal kap kevesebbet,Tiborcnak minden donoron 7 ezer forinttal több a nyeresége! amit kormányzati tagok megszavaztak! Azok akik megszavazták azok is a maffia tagjai!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.