Az ellenzék elmúlt nyolc éve az egy helyben toporgásról szólt – mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Fodor Csaba elmondta:

az ellenzék számára meghatározó diskurzusok végül nem vezettek sehova, belső erőforrásaik kimerültek, nem tudnak érdemben megújulni, és az összefogást erőltetik, miközben idegenkednek egymástól.

"Azt gondolom, hogy a teljes káosz felé sodródnak most is" – mondta.

A múlt vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester választással kapcsolatban megjegyezte: az ellenzéki pártok magukat csapják be, ha modellértékűnek tekintik az eredményt, egyébként pedig az látszik, hogy továbbra is félnek az április 8-ai országgyűlési választásoktól.

A hétvégi eredmény éppen azt bizonyítja, hogy a kormánypárti tábor növekedett a 2014-es szavazatszámhoz képest, és ha a pártok jelöltjei mérik majd össze erejüket, akkor az ellenzék veszíteni fog

- jelentette ki.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Sámannus: Mráz Ágoston fideszes seggnyalót a nézőponttól különösen fogjuk sajnálni és Kiszelly Zoltánt a másik kurvára nagyokos szarházit ,a pénzért megvásárolt propagandistát.
Hiába kell helyezkedni, a politológusok tudnak is, ha már ez a szakmájuk, hogy elemezzék a politikát. Gumigerinc előnyös.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Eladott Ország: Itt az a bibi, hogy ez az úriember nem a nép akarata ellen kormányoz, bizonyítja a szimpatizánsok nagy száma és a véleménykutatók statisztikája.
Zeta
Ez követendő példa , a kormányváltás érdekében! Aztán , ha rács mögött vannak ezek a jótét lelkek, jöhet egy új Alkotmány!
Aztán választás, NÉLKÜLÜK.
quadrocopter
Ugorgyunk, mióta megszünt a Ludas Matyi, azóta csak a Látásmódot olvasom, ha röhögni akarok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.