Gyurcsány, Soros, de még "Brüsszel" is kismiska ahhoz képest, akinek most nekimennek Orbánék.

Új, minden eddiginél nagyobb ellenséget talált a kormány – itt a friss plakát
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A kormány 12 pontos javaslatot tesz az ENSZ asztalára a migrációval kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a bevándorlás rossz, s mindenkinek ott kell segíteni, ahol él – közölte Lázár János a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kabinet a 12. pontban azt javasolja, hogy az ENSZ ne vezessen be kötelező előírásokat tagjainak a bevándorlással kapcsolatban.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete vagy röviden ENSZ (angolul: United Nations, röviden: UN) egy nemzetközi szervezet, amely az államok közti együttműködést hivatott elősegíteni a nemzetközi jog és biztonság, a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok terén, valamint a világbéke elérésében. Magyarország mellett további 192 ország tagja a szervezetnek.

A kormány Facebook-oldalán már meg is jelent a friss plakát:

A miniszter felhívta a figyelmet a NATO előrejelzésére, amely szerint 2020-ig 60 millió ember indul meg Európa felé, vagyis Nyugat-Európa bevándorlóövezetté válik.

Lázár János elmondta azt is, hogy az Alkotmánybíróságtól (Ab) kért állásfoglalást a kormány a bevándorlás kérdéséhez kapcsolódóan. Arra vár választ a kabinet: lemondhat-e a nemzetközi jogban az államiság tartópilléreiről, azok képviseletéről. Négy kérdésben kérik az alaptörvény értelmezését az Ab-től, hogy tudják, a menekültüggyel kapcsolatban mekkora a mozgástér, jóváhagyhatja-e a kabinet például azt, hogy embereket telepítsenek az országba – mondta a miniszter.

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az ENSZ. ben elnéző mosollyal veszik tudomásul az elmehiányos, fociőrült legújabb baromságát ,,hagyjuk rá a szerencsétlen elmebetegre,, !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Az ENSZ-nek nincs is joga a migránsok betelepítésére! Sajnálatos dolog,hogy a Fidesz kormányba egyetlen egy ember nincs aki szólna,hogy ez hazugság ,ezt már nem kellene !
HAZUDIK A FIDESZ! HAGYJÁK MÁR ABBA EZT A SOK HAZUGSÁGOT!
advocat
1) Lépjünk ki az ENSZ-ből is. Csak fizetjük a tagdíjat, és mit kapunk?
2) Ez a "Magyarország mindenek előtt", nagyon olyan, mint a "Deutschland, Deutschland über alles!" - mondjuk gyengébb fordításban.
namihami
Kell a megrendelés a haveri nyomdászoknak, plakáthely-tulajdonosoknak. És rajtuk keresztül, jól jön a visszaosztott pénz.
A plakát csak a paraván, a lényeg a zsozsó.
advocat
Lépjünk ki! És akkor azt mondanak amit akarnak. Kit érdekel? És még az adóforintot is végre valami hasznosra is fordítanák. Addig csak a baromság. De folyamatosan.
mariaberta
Ez egy nagy hazugság. Nem Magyarország dönt, hanem egy kis csoport, amit úgy hívnak, hogy FIDESZ. Bele hülyülnek a gyűlöletbe. De egyszer minden véget ér. Még az egyeduralom is!
csipetke
@kukac50: 12:12 Ezeknek szólni,hogy ezt már nem kéne?A Soros-kampányból sem volt szinte semmi igaz,ők is tudták,mi is tudtuk,mégis nyomták hosszú hónapokon keresztül.Az "ENSZ"-ezés pont ugyanarra szolgál,kell egy ellenség-kép,amivel épp elb@szakodnak,és azt gondolják,hogy ezzel eltakarják a Tiborc-ügyet,és a többi aljas dolgot,amit elkövettek.A gond az,hogy Julis-Maris-Bözsi nénik csak azt látják,hogy Orbán ad pár forintot utalványban,azt is úgy adja elő,mintha a sajátját adná,és az ilyenek már meg vannak véve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.