A Fidesz szerint a jogállamiság felháborító megsértését jelenti, hogy a milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltté válásával kerülhet szabadlábra az előzetes letartóztatásból.

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folytatnak büntetőeljárást, mivel "közel 6,3 milliárd forintot lopott, csalt el".

Hangsúlyozta, Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc ügyvédje és "egy durva adócsaló", aki szabadulása módjával visszaél a joggal, ezért vissza kell kerülnie a börtönbe.

A Fidesz képviselője emlékeztetett, Czeglédy Csaba mentelmi joga legkésőbb a parlamenti választás napján, április 8-án jár le, azt megelőzően a legfőbb ügyész kezdeményezheti felfüggesztését, amiről a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) kell döntenie.

Hozzátette, Czeglédy Csaba szabadlábra kerülésével a szökés, illetve elrejtőzés gyanúja is felmerül, hiszen korábban éppen ezért került előzetes letartóztatásba.

Budai Gyula arra a kérdésre, hogy a kormánypárt választási listájáról várhatóan nem lesz kerül be a következő Országgyűlésbe azt válaszolta, megtisztelőnek tartja, hogy a Fidesz listájának 146. helyén szerepelhet.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Miért, Farkas Flóri szerepelhet befutó helyen a fidesz listán?
Czeglédy még csak gyanúsított, Flóriról köztudott a sikkasztás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
"A Fidesz szerint a jogállamiság felháborító megsértését jelenti"
Nos narancsbarmok, a jogállamot nektek sikerült lerombolni ámokfutásotok alatt. És ha polpot repül váltás után,a ti mentelmi jogotok lesz felfüggesztve irány a sitt!!!
nezelodo
Igyekeznek a fiúk az egyensúlyt megteremteni, ha egyszer van maffiajobboldali kormány hát legyen maffiabaloldal is Azt azért a helyükben nem kiabálnám világgá, hogy olyan impotensek a fiúk, hogy még lehallgatni se tudták őket, csak kérdezgetni, mit mondott, mit mondott?
mackoka46
Lesz dolga az új kormányzatnak, mire börtönbe dugja a több százezer korrupt despota mamelukot. Az új nav dolgozók nem győzik
tudode
Piszkos Frédi, Béni és tsa-i felkent, v micsoda JOG-ÁSZ, "szó" TŰZ-ÉRKÉNT NEM TUDJÁK, hogy az ártalmatlansági vélelme MÉG ŐKET IS meg fogja illetni akkor, amikor majd ELJÖN annak az ideje!
.
Pl. őkelmét a többezres vádaskodásként MIÉRT NEM???
kissé felnőttem
a pulykakakasos ellen mi leszen a vád hadügyész ur??? semmi maccsal ? megszoktuk de már elsokalltak. Lassan egy igaz szó sem hangzik el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.