A Demokratikus Koalíció kormányra kerülése esetén 15 százalékos átlagos béremelést ígér a pedagógusoknak és ezzel párhuzamosan a köz- és felsőoktatás teljes átalakítására készül. Az alsósoknál a kíváncsiság felkeltése az egyik fő cél Gyurcsány Ferenc csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció elképzelése szerint a fizetésemelésből a legnagyobb mértékben a pályakezdő tanárok részesülnének, az ő alapbérük 30 százalékkal emelkedne. A kiemelkedő teljesítményű tanárok illetve a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekkel foglalkozó pedagógusok alapbérét további húsz százalékkal növelnék. Az oktatási reformról szóló 12 pontos javaslatcsomagjuk ismertetését azzal kezdte, hogy az általános iskola első négy osztályában az alapkészségek elsajátítása, a kíváncsiság felkeltése a fő cél, ezért kerülni kell az erőltetett versengést és a számonkérést. Érdeklődési kör szerint választható tantárgyak A Demokratikus Koalíció növelni szeretné a...

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.