A Frontiers of Freedom szerdán tett bejelentést Orbán Viktor és több családtagja, barátja, minisztere ellen az emberi jogok megsértése és a korrupció miatt.

Radványi K. Miklós, az amerikai szervezet elnökhelyettese azt mondta, hogy még idén szeptemberig megszülethet a döntés, de az már biztos, hogy a Global Magnitsky Törvény alapján biztos, vizsgálat indul Orbán Viktor, Orbán Győző, Lévai Anikó, Tiborcz István, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György és Mészáros Lőrinc ellen.

Lehet, hogy kitiltják Orbán Viktort és szűk körét az Egyesült Államokból?

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A törvény felhatalmazza az amerikai elnököt, hogy megtagadja a vízumot attól, befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, korrupciós és/vagy pénzmosási ügyekbe keveredik.

Az OLAF által elindított lavina után azért a Global Magnitsky Törvény kínálta lehetőséget használták ki, mert azt jól ismeri, voltak hasonló ügyei, biztos benne, hogy annak hatálya alá tartozik az Orbán-család tevékenysége.

Ezek az emberek nem csak nyolc éven keresztül loptak, csaltak, sikkasztottak, hazudtak – ezt teszik 1993, az elhíresült Székház-eset óta. A témát nem én találtam ki, s nem avatkozom bele semmilyen magyar belpolitikai ügybe, pláne nem választásba, én az egész ügyet az amerikai érdekek szempontjából kezelem.

- mondta Radványi K. Miklós az ügyről. 

(24.hu)

127 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Shikari: A népnek joga van... ( b*zdmeg a fajtád te rohadt seggfej)
youtu.be/kQld6YVgmDs
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Legalább nem lesznek egyedül a hatok, meg a Pacis Pista... A hírnevünket a kitiltás nélkül is messzi viszi a szél, akarom mondani pl a Szíjártó.
dodóka
ebből sem lesz semmi. Sajnos... Itthon kellene lecsukni ezeket a gazembereket húsz évre...
quadrocopter
Aztán jön majd a kitiltás az Univerzumból!
Mindenhol kitelik a nem létező becsület a patkányoknál!
Ennyir ér egy elmebeteg hatalomban és luxusban tartása a nemzetnek!
Yoda69
@dodóka: Az is meglesz, hogy sokan elmegyunk szavazni.
Eladott Ország
Lassan a egész világnak feltűnt hogy nagyon nincs itt rendben nálunk a államigazgatás de a mi hű szerveink semmit nem találnak soha.Teljesen mindegy jobb vagy bal oldal egyik sem felelős soha. Becsült számok alapján a rendszer váltás óta közel 60 ezer milliárdot vittek ki külföldre offshore cégek számlájára de itthon még csak neki sem álltak ezt vizsgálni.Pedig a mai parlament 60% a rendszerváltás óta ott ül.És mindegyik tetemes adóssága rendelkezik magánszemélyeknek. Na már az USA is beleszól a választásban igaz mondta az úr hogy nem ez a cél, de a Fidesz kommunikációt ilyen pitiáner dolog nem izgatja. Az ENSZ mellé az USA is felkerül az új plakátra? Hadat mikor üzenünk az USA-nak?
Eladott Ország
@Shikari: A népnek joga van... ( b*zdmeg a fajtád te rohadt seggfej)
youtu.be/kQld6YVgmDs
kokopelli
@RonaGyuri: az amiknak tele van a "hócipőjük" az ilyen "redneck" fazonú
kóbor getzikből már párszáz éve!..azok az ő cigóik!..ergo orbánokból is! ;-))
Borsodi
@Eladott Ország: Már rég el kellett volna kergetni Orbánt!Most ha Magyar ember lenne lemondana önként.Ha a munkahelyen kárt okozol kirúgnak !Egy országot fosztogatnak és mi támogatjuk,Amerikába már nem is élne.
www.youtube.com/watch?v=iUakZIt-8KI
kulabombaafityiszre
@Shikari: Ki vagy te,hogy libsi bandázol,libsi tetűzöl mindenkit akinek más a véleménye?
Okosabb vagy mindenkinél,mindent jobban tudsz.Ennyire nem tetszenek az itteni vélemények?Talán valami(egyesek szerint oláh román)hittérítő vagy?Miért nem húzol el olyan portálra ahol jól érzed magad?Itt úgyis minden hülye beírásodnak az lez a vége,hogy húzz el apád redves faszára.Látod én is csk ezt tudom mondani.Takarodj innen oláhrománcigány.
kissé felnőttem
megszülettek az uj vida ildikék, szaporodnak a baráti babák? na én megyek USA-ba Nem jőtt be tán a Tusványosi jókivánság, hoppá. hát ez mellément? avagy sima öngől?
nevemnick
Szerintem már rég kitiltották a bandát, csak elhallgatják mint a Vida nyanyáét.
@Shikari: a felmenőidnek írogass ilyen szép szerelmes levelet, te köcsög.
quadrocopter
Emlékeztetőül: (Csikari! Bele a pofádba, mert te megérdemled, szervilis bugris!)

"A WikiLeaks kiszivárgott táviratai szerint Orbán Viktor már a 2006-os választásokat is csalással akarta megnyerni: diplomatákkal közölte, hogy amit a kampányban mondani fog, arra nem kell figyelni.
A jelentések szerint ugyanarra készült, amit Gyurcsány Őszödön elmondott.
A WikiLeaks iratok révén igazolódni látszik, hogy Orbán hazudott a választóknak “reggel, délben és este”. Szétverte a kormányzást, meghiúsította a reformokat, amelyeket maga is megígért a külföldi diplomatáknak, a pénzügyi világ képviselőinek. Feláldozta Magyarországot a saját hatalomra jutása érdekében. A 2006-os vereség után a teljes ciklus alatt ugyanazt a hazudozást folytatta, amiről 2006-ban azt mondta a külföldi diplomatáknak, hogy azt hagyják figyelmen kívül. A Fidesz retorikájával élve, Orbán hazugsággal és csalással nyerte meg a választásokat, mert becsapta a szavazókat.

“Hagyják figyelmen kívül, amit mondok” a kampányban – két amerikai diplomáciai távirat szerint is erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán. A WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratokból kiderül, Orbán arra gondolt, hogy az amerikai diplomaták által populistának nevezett választási ígéretei nem feltétlenül esnek egybe teljesen pártja terveivel. A nagykövetség úgy értékelte, emiatt nem volt olyan helyzetben Orbán, hogy az őszödi beszéd után “megkövezhesse” Gyurcsány Ferencet. Orbán maga is arra készült, ha megnyeri a választást, amit Gyurcsány bejelentett Őszödön.
“Ez nem bonyolult – azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól” – jelentette ki cinikusan Orbán Viktor az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének egy 2008 áprilisi diplomáciai távirat szerint, amit a WikiLeaks szivárogtatott ki. Eddig Orbán hívei még nem szembesültek azzal, hogy Orbán cinikusan manipulálja őket, hülyének nézi a magyar embereket, amikor...
quadrocopter
folyt:

...azzal kábítja őket, hogy visszaállítja a nemzet nagyságát, miközben a kettős beszéde szerint a gazdasági szereplőknek megmondják az igazat. Ezek szerint az uszító nemzeti lózungok csak arra valók, hogy hülyítse a népet.

A távirat szerint “régi emlékek” is aggodalmat keltettek 2008-ban a Fidesszel szemben. A dokumentum szerint a szavazók erős személyes kapcsolatot éreznek Orbánnal, de sokan nehezen fogadják el, hogy politikai ideológiája a liberalizmustól a populizmusig jutott. A távirat megjegyzése szerint Orbán idézett kijelentését egyesek pragmatikusnak, míg mások elvtelennek neveznék.

Egy 2006 szeptemberi távirat is idézi egy hasonló megfogalmazást Orbántól. Ez a távirat Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, de az önkormányzati választás előtt íródott, Orbán hasonlóan képmutató és hazug kijelentést tett különböző európai uniós nagykövetek előtt a távirat szerint. “Annak ellenére, hogy Orbán hétvégén kijelentette, hogy ’soha nem hazudtam a magyar embereknek’, diplomata kollégáink tisztán emlékeznek arra, hogy a kampányban az európai uniós nagykövetekkel való találkozás során azzal biztatott, hogy ‘ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok’ [pay no attention to what I say to get elected] és megígérte, hogy radikális reformokat fog véghezvinni” - olvasható a táviratban. A nagykövetség azt írta, emiatt sokan - az nincs kifejtve, hogy kik – kétkednek abban, hogy Orbán olyan helyzetben van-e, hogy az őszödi beszéd megjelenése után “megkövezhesse” Gyurcsányt.
nevemnick
@Shikari: mi van, mi van? Az, hogy oltári nagy köcsög vagy. Ennyi.
quadrocopter
@Pegero: Akkor mázlija van! Csak ennyi történik, de ugye, a kitiltásoknak már vannak alanyai Genyólandban. Ergo: nem felesleges az egyébként is kérdezős cím.
mackoka46
Itt az idő, hogy lecsapjon a fehér nyakú sas a diktátorra és a szégyentelen despotáira.
human
@Shikari: Ma szokatlanul ideges vagy. Szeded a bogyókat rendesen?
mackoka46
@dodóka: Ezeknek az akasztófa is kegyelem !
quadrocopter
@Pegero: Nem az, csak felesleges, mert a már a cím is kérdőjeles!
Hellcat
Nem ez lenn a fidesz első USA kitiltási bitránya...bár az elsőről is nagy a kuss...és az tuti, hogy ha lett volna benne ellenzéki akkor azt nagy dobra verték volna tehát abban nyakig a fidesz volt benne.
quadrocopter
Bocs nyanya001!

"Mint a Független Hírügynökség elsőként megírta, kilenc személy ellen született a bejelentés, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
Tiborcz István, Orbán Viktor veje"

fuhu.hu/orban-ellenes-feljelentes-ime-bejelentes-es-kozlemeny/
dr. prédikátor
@Shikari: Már ne is haragudj , de iszol te rendesen ???
human
@dr. prédikátor: Gyógyszerre inni? Annyira azért nem ... na jó lehet mégis.
Eladott Ország
@dr. prédikátor: Megissza még az árvák könnyét is!
human
A kitiltási ügykor olvastam, hogy az amcsik a korrupciót olyan komolyan veszik, hogy azt is büntetik akit sikertelenül meg akarnak vesztegetni, de erről nem tesz bejelentést.
Eladott Ország
A Freedom House éves jelentése. Melia az interjúban emlékeztet rá, Magyarország jelenleg a szabad kategóriában található, bár annak az aljára csúszott. Melia céloz azonban arra, hogy ez januárban, a következő jelentésben megváltozhat, és Magyarország a részben szabad kategóriába eshet. Melia szerint a magyar demokrácia még nem süllyedt Szaúd-Arábia, Egyiptom, Üzbegisztán vagy Oroszország szintjére, de, mint mondja: egyelőre. Ez sokatmondó üzenet lenne a kormánynak és a választóknak egyaránt, innen nehéz volna védekezni a kormánypropagandának a diktatúra és az autokrácia vádja ellen.
Zeta
Hogy mennyire fog ez hatni a választókra, félek kevésbé , mint kellene.
Ha az eddig nyílvánosságra hozott korrupciós ügyek nem érték el a megfelelő ingerküszöböt, akkor ez , ami eleve a nyugat támadásáról szól, nem fogja elérni.
Ezt már könnyedén kifogják magyarázni.
grincss
@Shikari
ma, 11:03:
Látod, ez van, mikor apád-anyád testvérek!
Ilyen hülye gyerek lesz belőle, mint te vagy!
Lepényleső
Ezt ne engedjük? A trónról ha lelökjük,megmentjük? Aztán néki azt üzenjük;a magántulajdont
tiszteljük,tehát a közvagyont visszakérjük.
Borsodi
Innen kéne már végleg kitiltani a pereputtyával együtt,nem tudom kinek ártottunk hogy országunkat egy ilyen Miniszterrel bünteti.Talán nem is volna baj ha csak ő lenne ennyire pénzéhes.A baj,hogy akik körülötte vannak,és mára már a legtöbb fideszes polgármester is korrupt fenyegetőző diktátor ként vezetik a várost.
Béla333
Nem kitiltani kell őket, hanem egy jó kis különítmény elvihetné őket, hogy bíróság elé állítsák őket.
Mondjuk azért, mert kenőpénzért a Gripen gépek mellett döntöttek az F16-os helyett.
Vagy mert a Bungét megzsarolták a Fideszes maffia küldöttek.
Vagy biztos tudnak róluk vagy 100 olyan bűncselekményt (bizonyítani is), amiről esetleg mi nem is tudunk!
Desischado
@Shikari: Te mersz másra ugatni? Lehetne itt vutatkozni, hogy ki a tetű, de az biztos te vagy, meg a gazdád! Nem szégyelled magad?

Már épp ideje volt. Én szivesen látom őket egy jó kis szibériai gulágtáborba, egy kis életfogytiglani kényszermunkára! Mert megérdemlik!
quadrocopter
@Zeta: Ne hidd, hogy semmit nem jelentene a nevesített kitiltás!
Nem eléxem olyan esetre, hgy európai prominenseket kitiltottak volna a jenkik!
Ennek itthon is és Európában is lenne kellő visszhangja!
kukac50
Ezt a listát nagyon kevésnek találom! Habony ,Andy Vajna Garancsi és még sokan mások hiányoznak a listáról!
Eladott Ország
@kukac50: Az EU-ból is ki kellene tiltani őket és zárolni a vagyonukat. Irány nekik Azerbajdzsán, vagy Kazahsztán. A lista valóba csak a jéghegy csúcsa.
cikicakk55
@Shikari: tegnap 11:03
Biztos észre vetted,hogy nem írok neked. Nem azért merf haragszom rád,mert ettől még nem kell ellenségnek lennünk mert nem állunk egy oldalon. Most azonban már neheztelek rád,bár ez minden politikai pártra jellemző,hogy számotokra cak libsik,komcsik. Gyúrcstónyásosok,Fidesz seggnyalók. Ballibantak,jobblibbantak vanak. Nos közlöm veled,hogy a bizpnytalanok 99%- ban egyik táborhoz sem tartoznak. Én mint pát nélkuli eleg gyorsan megértettem,hogy ez most nem számít,mert olyan diktatórikus rendszert akar Orbán kialakítani,ahol a pártsemlegesek isz szívnak. Kádár ugyan azt akarta mint Orbán,egy párt rendszert,de ő a munkásokkal,a dolgozókkal. Aki volt olyan hülye és belépett Kádár pártjába,az meg is érdemelte,hogy figyelték,besúgták,hogy kivágták ha kurvázott,hogy fekete pont volt a válás, stb. Nem volt kötelező belépni. Kádár megadott mindent a nem pártagoknak. Na Orbánt soha nem fogják annyira szeretni mint Kádárt. A béka menet csak pénzért megy. Harom tavasz ünnepén, Majus 1 Augusztus 20. November 7 mind ingyen mentünk párt tagok és nem párttagok jó barátságban.Kádár nem volt niliárdos,a hokdudvara sem( nem is volt neki) Orbán egy korrupupt,népellenes gyilkos. Én egy állampolgár vagyok,aki bekében,nyugalomban,biztonságban szeretnék élni. Ehhez pedig nem a migriket kell halomra lőni. Nem ők az ellenség
Eladott Ország
@cikicakk55: Ez az ősfideszes tulok soha nem fogja megérteni, hogy a "nép nem betiltható, de a kormány leváltható", kár vele fáradozni, reménytelen.
uploads.disquscdn.com/images/c1b3ff1753ccffa780e1d9781a4b8228491461c974b81da5e969b6cb99b81be1.jpg?w=600&h=624
cikicakk55
@Eladott Ország: Azt nem akarja sem Ő sem egy csomó ilyen olyan párt tagja,hogy az országban élunk 4-5 millióan akik nem vagyunk kkmcsik libsik jobbosok- balosok. Párt érdek nélküli Magyar állampolgárok vagyunk. Magyar anyák,apák, gyerekek,unokák akik csak élni szeretnénk emberhez méltóan. Azért is említettem Kádárt,mert akkor is volt párt,igaz csak egy,de nem volt pártkötelezettség. Aki nem volt az MSZMP tagja sokkal nyugodtabban,boldogabban élt mint a párt tagjai.Mi dolgoztunk,megélt az utcaseprő ,a segédmunkás, a középfokú végzettségű is. Nem voltak milliárdos fizetések Kádárnak és a kormány többi tagjának sem. Minden állami pénzből épült,de a haszon oda is ment vissza. Engem nem érdekel hány párt vezeti az országot,de a nép választja meg őket,mert hiszünk bennük,mert olyan dolgokat ígérnek. Nem kell nekünk milliomos fizetés. Annyit kapjunk,hogy megéljünk belőle. A Románok jobban élnek mint mi,de azért Orbánék nyomatják a milliárdokat nekik,miközben itthon gyerekek éheznek és fagyoskodnak. Remélem Trump fellógatja mindet.
kulabombaafityiszre
@Shikari: március 2., 12:59
Na akkor oláh román tűrd te is a kritkát.Itt éled ki magad,mert otthon csak egy szaros bocskoros vagy,még az asszony is elgyepál,ha úgy gondolja,szőröstalpu ratyirambó.
kszlivia
Nem voltam párttag, nem voltam kivételezett és tudtam a szocializmus hibáiról, de azt is láttam, hogy Kádár János igyekezett a szovjet szorítás alól Magyarországot tőle telhetően lazitani. Puritán ember volt, aki még az államfők által adományozott hatalmas értékeket sem tartotta meg. Felesége nem járt Rogán Cecilhez hasonló milliós ruhában. Kádár Jánoshoz ellehetett menni, meghallgatta az embereket, így jutott például a régen gyermekmunkát végző, de közben megöregedett embereknek nyugdij. Kádár János is áldozat volt bizonyos mértékig. A háború utáni években hazánkat ujra kellett épiteni, el voltunk szegényedve, Villany, út, járda még a holdban sem volt, viszont beszolgáltatás stb. igen. Fogalma sincs az olyanoknak akik libsiznek milyen sorsból lettünk a legvidámabb barakk.
nezelodo
Remélem nem teremtenek a jenkik divatot máshol is a kitiltásukból! Akkor még el sem tudjuk zavarni őket, ha eljön az ideje!
nevemnick
@Shikari: nem foglalkozom buzi köcsögökkel. Már a beirkálásaid körül is meleg a levegő.
Clavigo
@Shikari: Igyááááá egy kis cujkát,,oláh.Olyan szétszórtnak látszol.
Clavigo
@Shikari: Jó,,ha már duzzogsz is,,akkor kinyalhatod a seggem,,hogy ne legyen hiányérzeted.
CsipkeRózsa
Kitilthatják, ez csak ígérgetés. A kitiltással együtt jár, hogy zárolhatják a bankokban tartott értékeiket az amerikai bankokból, ez azokra az európai bankokra is vonatkozik, amelyekben amerikai tulajdonrész is található.

Az, hogy nem váratlanul történik a kitiltásuk, azt is jelenti, hogy a kitiltottak menekítik az értékeiket olyan helyre, ahol védve érezhetik magukat.
kokopelli
@Clavigo: Ez a mocsok Shikari kérte ki magának,hogy én ne beszéljek vele
"csúnyán"! Buzizik, sérteget,és "csak semmi sértő személyeskedést" követel!
Tényleg egy fizetett barom! Román vagy cigány leß@rom,mert gerinctelen!
kokopelli
@CsipkeRózsa: nem lennék biztos benne,hogy csak igérgetés!
Meghívtam a bratyót az asszonnyal az USA-ba,de a vízomot nekik
kellett Pesten elintézni!A sógornőmét elutasították,mert a leánykori
nevével azonos személyt talátak a kitiltottak listáján!Egy hónapba
tellett az újravizsgálás,én meg rinyálva ültem a rep.jegyeken,a hotel
rendeléseken és a bérautó előlegzésen! Még odaát is megtilthatják
a belépés előtt a reptéren! Ez Amerika!Más világ!
nevemnick
@Shikari: mi van te szemcsésagyú füles agyagedény? Érzitek, hogy valahogy nem jó irányba visz benneteket a napóleon vejecskéje? Siess utánuk a kedvenc helyetekre a Kék Osztrigába, hátha tüdőre szívhatod a fehérjebombájukat. Egészségedre!
kokopelli
@Shikari: mindernkit lebuzizol,emberszhabásúzol,lenazizol te amputált-
agyú getzi!Elhiszem,hogy valamiből meg kell élni a Rákóczy-.tér után,ha
valaki megörergszik,de ne itt éld ki a régi foglalkozásodat! Szorítkozz a
idegbeteg skizó ßoptatógazdádra! ...csak nem te vagy a "'Récsölke II."
1magyar
Gondolom a hír hallatán is jajgatnak azóta is.:)
kokopelli
@Shikari: "te húlye f@ß! Már megírtam,hogy soha nem megyek a választásokra!
Soha nem is mentem,mert nem adom el magam! Érted baromarc!? Ergo nem le-
hetek sem liberális,sem nazi,sem komcsi...!Hast du verstanden?..capisci?...
du you understand? Ende der Durchsage "Orbantopf"! :--)))))))))))
nevemnick
@Shikari: ne erőlködj kishaver. Kevés vagy, mint a halfarkon az az egy pattanás. Készüljetek a békemenetre, a komcsi-munkásőr vezetőiteknek a seggét nyalni. Csak táncolgassatok mint ahogy Priden szoktatok.

:D
Béla333
Ha kitiltják őket az USA-ból, majd elmennek helyette a Seychelles szigeteki nyaralójukba. A számlavezető bankjuk sem lenne legalább messze...
Pálinkás Pál
Mit foglalkoztok shikarival a büdös román bértollnokkal..?Vergődik..érzi a vesztét...mehet haza lepkét kertgetni a medvékkel...Ha unod vele a diskurzust,kérdezz tőle bármit,úgysem tud válaszolni,inkább eltakarodik!!!
kokopelli
@Shikari: te hülye orbángetzi!Angyalföldi vagyok,amit a többiek már régen
olvashattak,de bejártam a fél világot!Honnan a f@{ßból jönnél rá te román
ivadék! Ha az ember rendesen keres,akkor nincs szüksége,még a "Böske-
utalványra" sem! Dugja az Orbán a scheggébe,legalább tudja mi van a ke-
zében! Vetted?Az "oláhoknak" kell bizonygatniok,hogy "csiszta mádzsárok
vágyunk ám,csak éty kicsit mozdonyszőkék!" Megírtam,hogy dugulj el és
a halfarokkal értekezzél! Obergetzi Orbángetzi!!
quadrocopter
@durbincs: Zavart vagy csicska, meg pipa is!
Nem tudtad lenyelni, amit a pofádba kaptál! Ez a sorsod, csicska!
Matyar még nem menni, nem vagy képes rá?
Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
kulabombaafityiszre
@Shikari: tegnap, 10:21
Mi ez a királyi többes.Ja,hatökör vagy és félkegyelmü.:)
Most akkor a három közül melyikőtök szólt hozzá.:)
Mint észrevetted nem magyarként szóltam hozzád oláhromán.
kokopelli
@Shikari: vedd elő a térképet te gezi! Tudod hol volt a "Gyárépítők" pályája,
a Rákospatak,a Tripolis,a Béke tér a Tanács-pályával, a Gyöngyösi úti SzTK,
a Kispiac és a Nagypiac,a Rákosrendező,te román bocskoros gezi?Kérdezd
meg a pesti kommentelőket itt a fórumon! Elmesélik neked nyaloncka!! Anyád-
nak nincs ideje téged rendberakni?
kokopelli
@kulabombaafityiszre: vigyázz te nemmagyar,mert a "fórumbolondja" majd
"jó megmongya neked" a magyarok istenét!..a pogány-román orbánnyalonc! ;-)
dodóka
Amerikában sem szeretik a geci cigányokat ?
kokopelli
@Shikari: Fantázianélküli román-paraszt vagy ,mert
"kontraviccnek szaga van,orrod nyomja valagam" ahogy már gyermekkoromba
mondtuk egymásnak,ha valaki béna volt újat mondani ill. inprovizálni,köcsögke
Romániából!Egy szivességet tehetsz,ha sósavval fogat mostál! "Shut up"!.."stai
zitto"!..."Maul halten"!...és "ta gueule"! vetted? ;--)))))))))))))))))))
nevemnick
Egyre idegesebbek vagytok narancsosok.
Van rá okotok...

:D
quadrocopter
@nevemnick: A két szellemi színvonal egymásra talált! Olyanok is!

@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
quadrocopter
@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
quadrocopter
@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
kokopelli
@nevemnick: megtalálták egymást az IQ mentes gyökerek! Ha már nem megy
a dialóg előhúzzák a "magyar-kártyát"! Egy olyan cigány aki a törzsi nyelvén "va-
dász" és egy degenerált "halfarok"! Ők megvédik Európa szégyenfoltját aki tény-
leg nem magyar! Ők a szellemi gigászok!Hova ß@rjak,hogy ne legyen feltünő!
Nem tehet róla a csuti,de ne viselkedne úgy!
quadrocopter
@Shikari: Csicska! Hóóóóóóóóóóóóóódmeeeeezőőőőőőővááááááásssssááááááááááárrrrrhheeeeeeeeeeelllllllyyyyyyyyy!
quadrocopter
@kokopelli: A shikari angol definíciója :

bennszülött vadász Indiában!
(en.oxforddictionaries.com/definition/shikari)
quadrocopter
@Shikari: Csicska, figyelj csak: ( ideges vagy csicska, ez jó jel!)

Hóóóóóóóóóóóóóódmeeeeezőőőőőőővááááááásssssááááááááááárrrrrhheeeeeeeeeeelllllllyyyyyy

Bencsik elvtárs: "hagyjuk már abba ezt a gyerekes sorosozást!"

Schopasch!
quadrocopter
@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
quadrocopter
@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
advocat
Nem csípem a jenkiket. De most, hajrá USA!
quadrocopter
@durbincs: Miről gagyogsz, mínusz IQ?
A fordító program sem bír el a beteg agyaddal?
"Minivirsli" még nem volt ma a szádban, gusztusos szőrszálakkal megtűzdelve?
Állj sorba te is!
Az Oscar után majd kiosztják az "Univerzum leghülyébb vegetációja" díjat is!
csipetke
@dr. prédikátor: 15:48 Lehet hogy rozsdaoldót tol,azé' ilyen ideges...Vagy elhúzott egy fideszes oldalra,ahol dicsőítik a nagy dakotát.(még most tehetik,de ha megdöglik a lova, ápr.8.-án,leszáll róla,reméljük)
Borsodi
Magyarországról kéne,mehetne Romániába oda szeret adakozni,vihetné a bandáját is.Felvirágozna az ország jutna pénz mindenre és nem utálna minket az egész világ.
nihil
@Shikari: Kérlek mond, hogy BMW-vel jársz - mert az mindent megmagyarázna.
Vállalkozó vagy, embereket foglalkoztatsz, úgyhogy telne rá.
Kérlek, mond, hogy BMW-vel jársz!
Egy egész világ omlana össze bennem, ha kiderülne, hogy nem BMW-vel jársz.
Ha te nem is akarod, én akarom, hogy te BMW-vel járj - mert megérdemled!
Rockxy
Még nincsenek most se kitiltva?
Az usa hazaárulók gyülekezete.
nihil
@Shikari: "egyes beírásaid alapján nem tudom, mit gondoljak rólad"

Ez az itt létem lényege - nem az a lényeg, hogy én ki vagyok (qvára kivagyok!), hanem az, hogy te ki vagy.
Én csak tükröt tartok.
Eladott Ország
Nagyon helyes, szerintem már van az amerikaiaknak valami a kezükben nem véletlenül üzengetnek. De az országból is ki kell tiltani őket, miután kiráztuk belőlük a lopott közpénzmilliárdokat.
kokopelli
@Eladott Ország: Semmi problémájuk az "amik"-nak,mert a reptéri bevándorlási hiva-
talnoknál is mindenki kaphat "STOP"-ot! Ki a farok ismeri Orbán Viktorékat,és mire men-
ne oda?...fél 10-re? Százszor meggondolja,hogy átrepüljön-e! Az angolját úgysem értik,
de a Soros Gy.-bá segítene neki!... ;--)))))))))))))))))))))))
nihil
Ezt a válságot Amerika intézte el nekünk a demokrácia importjával.
És miért?
Hogy gyengítse Európát.

Amerika nem szeret téged!
nihil
Exportjával? Végül is mindegy!
Aki érti, hallja.
Az egész világ a vesztébe rohan - importostul, exportostul.
nihil
Ami számít: Magyarország miniszterelnöke masszív alkoholista, aki nem bírja elviselni saját magát sem.
Gyuri Géderről
Megértem az amcsikat. Jobban félnek Orbántól és társaitól, mint az Ebolától.
Ha nem engedik be őket, nem kell karantén. Ennyire egyszerű.
Gyuri Géderről
@durbincs: Amennyiben én Neandervőlgyi vagyok, nem tudom Ön micsoda, kicsoda az adatlapja alapján.
Ezért megkérem, legyen szíves tartózkodni személyemet illető minősítéstől.
kokopelli
@Rockxy: a "redneck" az egy vádormunkás IS, aki az USA déli államaiban
tengeti életét! Csapatokban vonulnak pl. szüretről szüretre,mint alkalmi
munkavállalók!!Láttam egy két csapatot vándorolni,de csak autóból! :-)
Köb Jani
Hála a magasságosnak, legalább nem tanulnak meg magasabb fokon lopni, hála az amerikai tolvajlásnak.
Eladott Ország
@Shikari: A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus...
tulipan
Immáron sose jut be a narancsos Dagadék a Fehér Házba!!! Mehet helyette a Kremlinbe! Hahahaha :D
egyvandor
A harmadosztályú futballista úgysem ér rá, Putyin feneke körül sok a tenni való.
egyvandor
@dodóka: "Itthon kellene lecsukni ezeket a gazembereket húsz évre"
Gorbán kért még rá négy évet. Az huszonnégy. Maradhat?
vladimir putin
Már úgyis kitalálta a főcigó, hogy Moszkvában jobb, mert ott államilag nyalják a lopósok valagát.
Eladott Ország
www.facebook.com/beszol/videos/626473404226689/
Hát így alakult. A kisember a nagyember közelébe került. Ágaskodott, eltorzult fejjel vigyorgott, a kötelező nyelvcsapkodások sem maradtak el. Az a lányos zavar, az az óvodás örömködés, az a kényszeres, a nagyember által kitakart zakó-nyakkendő igazgatás, köhécselés. Lenyűgöző. Lássuk be, neki élete napja volt. Hát hiszen a legmagasabb világi hely néhány pillanatra rávetette pojáca tekintetét, tán még dörmögött is mellé valamit. Viktorka csak úgy sugárzik, mint Mészároslölö a Roszatomban. Mimagyarok háztartási géniusza , szemünk világa, a kimosakodott párttitkár elvtárs túlmozgásos fia végre feljutott a csúcsra. Nekik ez a csúcs. Az ország kifosztása járulékos, több életre szóló haszon. Azt hiszem, ez itt a lényeg. Egy levegőt szívni minden idők legtahóbb amerikai államelnökével, aki olyan szinten idegen a diplomáciai késsel-villával evéstől, mint alacsonynövésű rajongója a jobboldalon. A kisebbségi komplexussal küzdő Orbán Viktor számára – aki nyolc éven keresztül (2008 augusztusa óta) nemkívánatossága okán egyszer sem vett részt hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban (értsük úgy, hogy nem voltak kíváncsiak rá a Fehér Házban), akinek viszont tavaly a nukleáris biztonságról szóló konferencián további 55 ország állam- vagy kormányfőjéhez hasonlóan jutott egy Obama-kézfogás Washingtonban .Tartok tőle viszont, hogy a többes számot semmi nem indokolja.
bakegya
...mi és még sokan vagyunk olyanok... azt vártuk mikor költözik be a fedél nélküliek közösségi szállására a pereputtyánal együtt -a hátizsákjával amit előtte átvilágítana a DEMOKRATIKUS JOGÁLLAM NEVÉBEN A SINTÉR-aztán osztatlan közösbe velük!!!
Sámannus
@vladimir putin: Oda mehet, de csupaszon, mert itt semmi sem az övé!
csipetke
@vladimir putin: 01:55 Nem egészen.Legalábbis orbán nyalja putyin valagát.
KisGenyo2
A listából hiányzik, Habony és Andy. De nyilván van az a pénz (jó helyen), amiért őket nem tették rá. XD
A korrupció ott is nagyon szépen megy ám!
Sámannus
Nem juthat be, csak ha kerítésen mászik át.
tulipan
Ennak igazán, nagyon ideje volna már, hisz annyi ideje lebegtetik a lehetőségét!!!
tulipan
@Shikari: Hihihi-hahaha! Ez nagyon vicc volt! Biztosan azért 330 Ft. az Euró!
kokopelli
@tulipan: "...de határ a csillagos ég!" ;-)
iluminati
@kulabombaafityiszre: Ne is törődj vele jó szine van az autójának...csutka p@cs nagy autó
egyember
A Shikari nevű valaminek(biorobot, hülyeségekre meg alpári nyelvezetre programozva?) még EGYETLEN olyan mondatára sem emléxem, amiben tényszerű érvek, logikus indokolások lettek volna.

Érdemes vele foglalkozni?
Rockxy
A zorbánt már kitiltották, pontosan március másodikán a zusából, de visszajár még parolázni a tramplival.
Eladott Ország
@Borsodi: Egész Európából ki kellene tiltani ezt a rohadt fidesz tolvajbandát. Menjenek Ázsiába a diktátor elvtársaihoz.
Sámannus
Reméljük a következő szabad választáson a fidesz nevezetű hazugovics banda már a börtön válogatottba készül. Mára kiderült, hogy putyin irányítja őket, hadseregnyi dezertőrrel, akiket rászerveztek a magyar államra.
Lepényleső
Rákosi a Szovjetunióban végezte-be,most a bán miért ne lehetne Putyin vendége-egy életre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.