Fizioterápiára nem csak az embereknek, de sokszor az állatoknak is szüksége lehet. Legyen szó elütött állatról, lebénult kutyusról – bejelentkezik a fizio- és hidroterápiás központba, és máris elindulhat a gyógyulás útján.

Vízterápiával gyógyítanak egy budapesti állatklinikán

A fizioterápiás kezeléseken túl asszisztált mozgatást, gyógytornát alkalmazunk a pácienseknél, illetve rendelkezünk úgynevezett TENS-, azaz mágnesterápiás készülékekkel – kezdte Rostás Luca, az Ebfizio fizio- és hidroterápiás központ megálmodója. – A mielőbbi felépülés érdekében beszereztünk terápiás ultrahang- és egy fényterápiás készüléket is, de a leglátványosabb a hidroterápia, ahol egy víz alatti futószalagon kezeljük a négylábúakat.

A centrumban sokféle bajra van orvosság: kezelnek ortopédiai problémákat, segítenek bénulásos eseteknél, balesetekből eredő sebesüléseknél vagy egy-egy műtét utáni rehabilitációban. Az állatok láthatóan élvezik a gyógyulást és kényeztetést, még a víz alatti futószalagtól sem riadnak meg.

A lebénult kutyusok, akik a szárazföldön nem képesek megtartani magukat, a víz alatti futószalagon tudnak sétálni. Sokszor ez az egyetlen közeg, ahol segítség nélkül képesek mozogni, illetve újra megtanulni a járást. A későbbi gyógyulási szakaszban az izomzatra és a mozgászavarra tudunk pozitív hatással lenni a víz ellenállásának segítségével – folytatta a kezelés jótékony hatásait sorolva Luca. – Hét éve nyitottuk meg az ebfiziót, jelenleg az egyetlen olyan fizioterápiás és hidroterápiás központ az országban, ahol komplexen tudjuk kezelni a fizioterápiára szoruló állatokat – tette hozzá az állatterapeuta.

A központban nemcsak akut problémával küzdő, de akár túlsúlyos állatokon is tudnak segíteni.

Vízterápiával gyógyítanak egy budapesti állatklinikán

A Mályi Madármentőktől az Ebfizióra került az a kismókus is, akit pár hónappal ezelőtt elütött az autó, életéért emberek ezrei aggódtak. Az eltelt majdnem három hónapban minden kezelést megkapott, amit megadhattak neki, de sajnos a neurológiai állapota változatlan: a két hátsó lábára továbbra is teljesen béna.

(Blikk.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Foxley
Pedig hogy nem szeretnek fürödni. :)
maszk
A vak komondort ezek szerint nem sikerült időben hidroterápiásan komplexen kezelni.
Az állatkínzásért jobban büntetnek, mint az emberkínzásért.
Aha...
görbetükör
@maszk: cinikus, rosszindulatú vagy. Állatkínzásért semmi bünti nincs, azt lehet következmény nélkül. Nézz is néha körül és szörnyülködj. Ha meg lelketlen cinikus vagy, akkor örülj, mert bármit megtehetsz, bármilyen szörnyűséget ebben az országban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.