A turisztikai ügynökség vezetője beszélt róla, hogy a miniszterelnök lánya is részt vesz a stratégiaalkotásban. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán szombat délután az M1 csatorna Itthon vagy! című műsorának vendége volt, és első alkalommal beszélt részletesen arról, hogy kik és milyen formában fognak majd hozzá a magyar turisztika nagy reformjához. A reform azzal kezdődik, hogy a turizmus területén aktív szakemberek kitalálják és megalkotják „az új magyar országmárkát”. A „szakma” már gőzerővel dolgozik az új hungaroimázson, sőt májusban egy Budapest-központú kampány is indul világszerte arról, milyen fasza hely is a mi fővárosunk. Guller szerint egyébként a társasági élet, a fürdők és a gasztronómiai élvezetek mellett Budapest azért lehet vonzó turisztikai célpont, mert „itt még megtalálható klasszikus európai értékek tisztelete: a család, a biztonság és a hagyományok a fontosak” azaz Budapest még nem lett bevándorlófőváros. Guller...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Sírva is fakadtam volna ha a zsenialitás nem lenne örökölhető abban a családban. De meg ne
éljük,hogy az uralkodás is. Bár lehet,hogy erről majd ők tesznek-tevőlegesen.
Lepényleső
Sírva is fakadtam volna ha a zsenialitás nem lenne örökölhető abban a családban. De meg ne
éljük,hogy az uralkodás is. Bár lehet,hogy erről majd ők tesznek-tevőlegesen.
karma1
@Lepényleső: Mig sajatlabu recsolke Lausanne-ban mulatta 15 millaert az idejet, addig apukaja igyekezett minnel tobb helyen hangsulyozni, eloadni,. hogy a turizmus milyen nagyon fontos dolog, es hogy mennyire szakemberekre kellene bizni... Mar akkor mondtam, hogy recsolke elobb-utobb a turizmusert felelos miniszter szekeben fogja magat talalni, es akkor mar az Isten se menti meg a politikai palyafutastol...
persze, kozben megszuletett Alizka, ugyhogy a rendkivul fontos egyetemi tanari palyajarol is picit visszavonult, nademajdmost...
Mar megvannak hozza az osszes szallodak a Balaton korul es a turizmusban nagyon fontos helyeken, tehat recsolkenek csak azzal a rendkivul ertelmes, Zuckerbergnel is okosabb vizcsapszerelovel kell egyeztetnie, es maris megvan egesz Magyarorszag a recsolke zsebeben... C sak a papanak kell jo pozicioban lennie...:o)))
magyarbakancs
A géniuszi gén nem hiába de mindig kiemelkedik minden korszakban.
Orbán család a tehetséges futballista fiúval,most meg a tehetséges lánnyal gyarapítja hazánk érdemeit.
Tényleg mikkor felkelnek reggel van olyan tükör amibe beletudnak nézni?
Gondolom nincs mert ha volna mind szét törne a dicső vénytől ami ezt a családot körül vesszí. És még mondják a a @igányokat el nyomják hazánkban.
csipetke
Asszem ezentúl a felcsúti kisvasúthoz is indítanak majd túristákat,hogy növeljék a heti kb 10 látogatói létszámot.(asszem a heti tíz fővel túl sokat írtam)
Ludmilla
mennyire szánalmasan undorító család ez
kukac50
A miniszterelnöknek egy normális demokratikus országban már rég le kellett volna mondani.
Már a Farkas Flórián vagyis az unokatestvére csalásai miatt,de ezt tetézte a veje a lámpa lopás csalási ügyei most még a lánya is beszáll a korrupciós üzletekbe.
Ennyire hitvány ez a család?
Vagy Mi vagyunk ennyire buták,hogy ezt hagyjuk?,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.