A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, adjon választ arra, miről egyeztetett Czeglédy Csabával, a "maffiabaloldal" ügyvédjével – mondta Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

Azt mondta:

még 24 óra sem telt el, máris kiderült, hogy a maffiabaloldal ügyvédje, Czeglédy Csaba találkozott Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével.

Ezt Gyurcsány Ferenc elismerte a Facebook-oldalán – tette hozzá.

Budai Gyula úgy fogalmazott:

Czeglédy Csaba nemcsak a maffiabalodal ügyvédje, hanem pénztárnoka is az MSZP-nek és a DK-nak, hozzátéve, az általa diákoktól és idős munkavállalóktól ellopott, elcsalt pénz jelentős része az MSZP és a DK kasszájában található.

A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta:

miután Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy találkozott a maffiabaloldal ügyvédjével, Czeglédy Csabával, felszólítják, hogy mondja el, miről egyeztettek.

Szintén felszólítják az MSZP elnökét, Molnár Gyulát és a maffiabaloldal miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt, hogy nyilatkozzanak, mikor és hol találkoztak Czeglédy Csabával, és miről beszéltek – közölte a fideszes politikus.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc már "lebukott", Czeglédy Csaba azt hazudta, hogy hétfőn fog találkozni vele.

Megjegyezte: egy dologban igazat mondott Czeglédy Csaba, hogy az ő tulajdona az ausztriai titkos széfben lefoglalt 1 kilogramm aranytömb.

"A maffiabaloldal nem csak lop és csal, hanem hazudik is reggel, délben, este" – jelentette ki Budai Gyula.

Fidesz: Gyurcsány adjon választ, miről egyeztetett a "maffiabaloldal" ügyvédjével, Czeglédy Csabával

Fotó: MTI / Bugány János

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett – hatmilliárd forintot meghaladó – költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését.

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Forrás: MTI

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Nagyon viszket ennek a Budainak a hátsója, rúgja már valaki valagba!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@kulabombaafityiszre: Szép fejlődési vonal.még kicsit ,,fejlődik,, oszt egysejtű lesz belőle, na nem agysejtre gondoltam ))))))))))))))))
Yoda69
Nyugi budaigyula!
Rovidesen megtudod, es eltarto gazdaid meg is kapjak majd a maguket.
Mellesleg nem ertem mit ugralsz, hiszen orban mar seggberugott es cserben hagyott. Nalad meg farkasflorian is tobbet er szamara. Utolsok kozott vagy a fideSS-listan, eselyed sincs bekerulni a parlamentbe. Gondolom ezzel a nyilatkozatoddal probalsz ujra kozel kerulni a kozpenzfazekhoz.
desiro
Megszólalt az ügyeletes hülye!
gyuszi adjatok számot a rogán-habony migráncs kötvényről, a tiborc geci vőnek a lopásáról a lézer jani kastélyáról, szargyártó a házáról, arogáns tónyó nyaralójáról, mészaros meg majdnem lemaradt, kupakos tusz fuszi lala disznó farmjáról.
Ha ők is bíróság elé kerülnek akkor pofázzál köcsög. Megjegyzem a felsorolás korán sem volt teljes.
desiro
Itt maffia jobb oldal van, gyula te is a tagja vagy!
kereső
Gyurcsány válasz:
"Az a Budai nevű szerencsétlen arról érdeklődik sajtótájékoztatón, hogy miről beszéltem Czeglédyvel. Ha kiváncsi, megmondom. Arról beszélgettünk, hogy milyen nagy marha az a Budai. Így jobb?"
Nessy
Miről, miről? Az idei várható kavicstermésről, különös tekintettel Orbán papa bányáira. A vöröshangyák nemi életéról, különös tekintettel a politikusok egymás b@xtatására.
Egyébként közöd hozzá?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.