A Jobbik szemfényvesztésnek tartja a miniszterelnök rezsitámogatásokkal és az idősek segítésével kapcsolatos bejelentéseit, amely szerintük a Fidesz rettegését mutatja.

Jobbik: "Retteg a Fidesz", ezért jön a gáztámogatás és az Erzsébet-utalvány
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánypártoknak nemcsak a hódmezővásárhelyi vereség miatt van félnivalójuk, hanem azért is, mert jelöltjeik negyedannyi ajánlást gyűjtöttek a választás előtt, mint négy éve.

Az időseknek juttatandó Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban örömtelinek tartotta a nyugdíjasok támogatását.

Kifogásolta ugyanakkor, hogy a járadékemelés nem a nyugdíjas fogyasztói kosárhoz kapcsolódik, sem a reálbér-emelkedésekhez, ami miatt egy százezer forintos havi juttatás vásárlóértéke évi 25 ezer forinttal csökkent tavaly

- vélekedett.

A tűzifára nyújtott 1 milliárd forintos keret szerinte mindössze 35 ezer családon segít, miközben 3 millióan szorulnának rá a támogatásra, a 12 ezer forintos gázár-kompenzáció pedig szerinte még mindig kevesebb, mint amennyivel többet fizetnek az emberek a piaci árnál – jelentette ki, rámutatva: három éve csökken a gáz világpiaci ára, ami azonban a hazai árakban nem érvényesült.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ezzel a mondattal a Jobbik se találta fel a melegvizet.
Csak a fidiótáknak nem esik ez le.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Pegero: Mert úgy tudod, hogy nem?

"2002 márciusában mindenkit mindenkit meglepett Medgyessy Péter, akkor még csak miniszterelnök-jelölt bejelentése: "Amikor már minden munkahelyen bevett szokás a 13. havi bérfizetés, becsületbeli kérdés, hogy az egy életen át tisztességgel dolgozó nyugdíjasok is megkapják ezt az év végi juttatást." Kijelentette: „a magyar gazdaság jelenlegi teljesítménye mellett kizárólag szándék kérdése, hogy javítunk-e a hárommillió nyugdíjas életén vagy sem. Az Orbán-kormány átlagosan 19 ezer forintot vett el a nyugdíjasoktól, amit mi még az idén visszaadunk. Sőt, ennél többet is teszünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2003-tól megkezdjük a 13. havi nyugdíj bevezetését. Ez új elem a programunkban, erről az elmúlt napokban egyeztettem László Csaba pénzügy- és Csehák Judit egészségügyi miniszterjelöltemmel."
nepszava.hu/cikk/1069435-a-nyugdijbomba-tortenete
Desischado
Alamizsna ahhoz képest, amit elloptak. És ennyire értékelik az embereket. Az ápolásira 2600 ft-ot raktak, úgy gondolják, hogy napi 24 órás munkáért, pihenés nélkül ennyi jár. Magyarán 52 000 ft. Rohadnának meg!
nezelodo
Valami nagy baj lehet a közvélemény kutatásokkal! Nem azzal amivel a híveik harci szellemét akarják erősíteni, hanem az igazival, ami belső használatra készül, és lesújtó adatokat tartalmaz. Na erre válasz a hirtelen jött naaagy ajándékozási és ígérgetési láz. Ráadásul kedvenc Belzebub mosolyú miniszterük egyre másra amolyan ellenzéki stílusú bénázásba fogott. Már a lázárhelyi bukta előtt biztos volt a bukás, azzal, hogy elmaradtak a győzelmi ünnepségek előkészületei bizonyították is.
Nyilvánvaló volt, és tudták, akkora bukta lesz mint ide Lacháza. Sokat segített a konkurenseknek a szokásos lázári nagyképűséggel előadott közmunkás tolvajlás előadása, amikor már nyilvánvaló volt a családi tolvajlás. Aztán jött a kicsirigó kommandó az esperes úr előadásában a templomban, csak Jézus hiányzott az előadásból, amint korbáccsal kihajtja a kufárokat a templomból. Ehelyett az addig feltétel nélkül nekik hívő templomba járók szállingóztak ki a politika nagygyülésről Isten házából. Óriási baklövés volt, kígyót békát ráhányni egy közismert hívükre, és rengeteg embernek nyílt ki a szeme, hogy kicsodák is valóban Orbán keresztényei.
Jól van fiúk, még néhány lázári városlátogatás a migráncs áradat elhitetése ügyében, aztán szépen lassan megutálja a kormányunkat minden szomszédunk, (nem a magyar embereket, ahogy szeretnétek), aminek persze valóban a magyar emberek látják a kárát.
Ami meg a nagy orbáni ígéreteke illeti, az eddigi gyakorlat alapján max. a választás előtt megvalósulót vehetjük készpénznek, a többi megy a magánnyugdíjszámlák ígérete meg az emberek érdekeinek megvédése, és a tisztakezűség ígérete mellé.
wagabund
@nezelodo: hmmm... a kommentedet akármelyik hatalomra vágyó ellenzéki politikus megírigyelhetné a márciusi nagygyűlésére...(meg a szövegírója) lehet, hogy Ctrl C-ctrl V -lesz belőle?.. na majd ráismerünk valamelyik szónoki beszédben.

nálad a pont.
nezelodo
@wagabund: Nem neki szántam, de én így látom.
wagabund
@nezelodo: jól látod, ezért fogják lenyúlni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.