A magyar gazdaság tartósan jó teljesítménye teszi lehetővé, hogy a költségvetés 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt juttasson a nyugdíjasoknak, illetve 12 ezer forint rezsikompenzációt nyújtson a háztartásoknak – jelentette ki Novák Katalin az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Nem biztos, hogy a választás előtt minden jogosult megkapja az Erzsébet-utalványt
Fotó: Mohai Balázs/MTI

A család és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki az Idősek Tanácsának alelnöke is, hangsúlyozta: a GDP immár tartósan 4 százalékot meghaladó mértékben nő, az exportbővülés 8,4 százalékos, a munkanélküliség 3,8 százalék és 2010-hez képest a bérek átlagosan több mint 30 százalékkal bővültek.

Ebben a helyzetben tett javaslatot a tanács a kormánynak arra, hogy az ünnepek közeledtével újra 10 ezer forinttal támogassa a nyugdíjasokat, a kormány pedig úgy döntött, hogy ezzel is elismeri azt, amivel a nyugdíjasok hozzájárultak az ország fejlődéséhez – ismertette.

Novák Katalin hozzátette,

néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje az utalványokat az érintetteknek. Abban bízik, hogy április közepéig mindenki megkapja a juttatást.

Arról is szólt: a télen megnövekedett rezsiköltségeket kívánja kompenzálni a kormányzat azzal, hogy 12 ezer forintot jóváír a gázt, illetve távfűtést használó háztartások számára. Annál is inkább, mert az elmúlt időszakban tapasztalt rendkívüli hideg jelentős pluszkiadást okozott a családoknak.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön arra az újságírói felvetésre reagálva, hogy az ellenzék szerint nem Erzsébet-utalványra, hanem méltó mértékű nyugdíjra volna szükség, a politikus azt válaszolta: az az ellenzék fogalmaz meg bírálatot, amely egy olyan korrupt nyugdíjrendszert alakított ki, ami már rég fenntarthatatlan volna.

Ezzel szemben a kormány erőfeszítései nyomán fenntartható pályára állt a nyugdíjrendszer, ami garantálja a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését, illetve több mint 9 százalékkal még emelkedtek is a juttatások – mondta az államtitkár.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Vásárhely után valamit tenni kellett. Ezért lett sürgős. És azért a nyomorult pénzért 4 évre eladja magát a nyugger, mert Viktor adta. A sajátjából? Mondjuk a kórházakra szánt pénzből. Legfeljebb hamarabb halsz meg. De dúsgazdagon. Igaz?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peterkelemen
Csak a gerinctelen, szarháziak fogadnak el egy bűnöző tolvajtól erzsébet-utalványokat, krumplikat, pénzeket! Tessék visszaküldeni Orbánnak a parlamentbe vagy adják oda a valóban rászoruló gyerekes családoknak!
Desischado
Ezek semmit sem tudnak rendesen csinálni.
idppp
"Ezzel szemben a kormány erőfeszítései nyomán fenntartható pályára állt a nyugdíjrendszer, ami garantálja a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését, illetve több mint 9 százalékkal még emelkedtek is a juttatások – mondta az államtitkár." Meg az anyád vasporos picsája - mondom én!
Yoda69
Ha nem biztos, akkor biztos, hogy nem.
percsi
@peterkelemen: Ez csúnya volt!
Nem tetszik a rendszer? Egy-egy tüntetésnél fel kell állni a fotelból, és ki kell menni az utcára!
wagabund
@peterkelemen: 22.56. te gerinctelen, szarházi kotonszökevény..anyád utalványát is páleszra költöd, mert te vagy a hülyegyereke?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.