Az ATV-ben, illetve korábban a TV2-ben nyújtott magas színvonalú szerkesztői, műsorvezetői munkájáért” kapta meg a főváros sajtódíját Kárász Róbert.

A Budapest portálon megjelent beszámoló szerint rajta kívül a Magyar Katolikus Rádió közössége, Mottl Ágnes, a Hegyvidék Televízió ügyvezető igazgatója, Hlavay Richárd, az Inforádió szerkesztő-műsorvezetője, valamint Nyerges Zoltán Gyula, a Józsefváros újság főszerkesztője kapta meg a Csengery Antal-díjat.

Az átadón tartott beszédében a főpolgármester azt mondta: a díjat „azon újságíróknak, médiában dolgozó személyeknek, közösségeknek” adományozza a Fővárosi Közgyűlés, akik „huzamos időn át kiemelkedő tevékenységükkel a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről, információkról magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adtak az írott és elektronikus sajtón keresztül”.

(Budapest)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
Múltbéli csökevény kitüntetni valakit.
Mert a többség szerint ki sem látszik a korpából.
Én például nem ismerem a Kárászt.
Eladott Ország
A kárász nem sügér. Kéretik nem keverni a halfajokat. Obersovszky babérjaira szeretne törni.
Ki dugja a Kárászt, hogy minden alkalmatlansága, tenyérbemászósága dacára képernyőre tud pofátlankodni? Meg a Kárászkádálmi tálávíziózás. Demcsák "mentsége" volt hogy berúgott/drogozott, Kárász teljesen józanul nyomja fullba a kretént.
Eladott Ország
Kárász az a fajta, aki azt szopja aki éppen hatalmon van. Egy seggfej. Hibás önértékeléssel. A mészaros tv az igazi helye.
Villáminterjú Kárász Róberttel
Jezza: Kárász Úr, jól gondolom, hogy Ön a világ bármelyik tévécsatornáján szerepelve is csak Orbán Viktor faszát szopná?
Kárász Róbert: Igen.
Jezza: Köszönöm az interjút!
uploads.disquscdn.com/images/fe97e4418d1502627ec2d871466dcf32b8fc8addb699c5a1950d1ef0706eccbe.gif?w=600&h=302
wagabund
ízlések és pofonok nem egyformák. ...ez a borzalmasan borostás Kárász, meg a kimondhatatlan külföldi nevű sapkás műsorvezető teszi színessé a zemberek hétköznapjait?..
..hú...ezt nem tuttam..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.