Nem az európai élvonalhoz felzárkózást alapozta meg az elmúlt nyolc évben az Orbán-kormány, sokkal inkább a hatalmát erősítette meg. Farkas Zoltán értékelésének második, befejező része. Tündérmese 2010-ben a válság közepén lépett hivatalba a második Orbán-kormány, amely az azóta beindult fellendülésnek köszönhetően ma már sikerekről beszél, sőt, Matolcsy György Tündérmesét emlegetett. Cikksorozatunkban bemutatjuk, mennyiben járult hozzá a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikája az elmúlt nyolc évben ehhez az eredményhez, mi van a dicshimnuszok mögött, és mire kell számítanunk a gazdaságban, ha a következő négy évben is Orbán Viktor marad a kormány élén. Brüsszel: Nő a magyar gazdaság, de ennek kevesen örülhetnek Aki boldogulni akar, az „kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára”, aki viszont „nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” – fejtegette Lázár János kancelláriaminiszter, és ennek jegyében formálta jövedelempolitikáját a kormány. Az adó- és szociálpolitika...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
"Nekünk Magyarország az első"
Második a TAO- pénztömeg és a saját zsebünk.
Ezért kell a hatalom.
Az ország a kutyát se érdekli!
"47 ezerből is meglehet élni!"
nyanya001
@quadrocopter: Ezért nem kell az unió mert mindenbe beleszól,
miközben ez a horda ezer milliárdokat osztott szét a pribékjeinek !
quadrocopter
@nyanya001: Bezony, meg az uniós ügyészség sem! Rizikós lenne a pofátlan lopás-.sorozat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.