Ha valaki szeretne fellépni a betelepítések és az illegális bevándorlás ellen, csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban.

Dömötör Csaba a Vasárnapi újság című műsorban kifejtette: a jelenlegi brüsszeli tervek szerint Magyarországra még az idén tízezer bevándorlót telepítenének, ami a rákövetkező években a családegyesítéseket figyelembe véve a százezres nagyságrendet is elérheti. Ezek a tervek kötelező kvótáról szólnak, felső létszámküszöb nélkül; ez az, amire a kormány már a népszavazási kampány idején igyekezett felhívni a figyelmet, s amit az ellenzék megpróbált letagadni – tette hozzá az államtitkár.

Dömötör Csaba: csak a kormánypártokra lehet számítani a betelepítés ellenében

Fotó: kormany.hu

Hangsúlyozta: az elmúlt években, hónapokban gyakorlatilag mindegyik ellenzéki párt – különböző módokon – támogatta a betelepítési programot. Mint mondta, "egyszerű a kép": az ellenzék betelepítés- és bevándorláspárti álláspontot visz, míg a magyar kormány minden létező eszközzel fellép a bevándorlás ellen.

Az államtitkár elmondása szerint azért aktuális a kérdés, mert a következő hetekben, hónapokban akarnak végleges döntést hozni a betelepítési kvótáról. Emlékeztetett: az Európai Parlament már döntött a kötelező kvótáról, az Európai Bizottság is ezt akarja, a harmadik fő európai uniós intézményben, a tanácsban pedig most akarják "ráütni a pecsétet a kötelező kvótára". Nyíltan meg is üzenték, hogy végleges döntést akarnak, ha kell, a visegrádi országok "feje fölött" is. Ezt elfogadhatatlannak nevezte Dömötör Csaba, s leszögezte: nem fognak engedni a nyomásgyakorlásnak.

A sorsdöntő tárgyalások most jönnek – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hangsúlyozva: április 8-án az dől el, hogy lesz-e betelepítés vagy sikerül ezt megakadályozni.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nihil
Szinte minden bevándorló illegálisan van Európában, tehát illegális bevándorlónak számít.
A hatóságok igyekeznek kiszűrni közülük, hogy ki a menekült, és ki a gazdasági bevándorló.
A magyar kormánynak 1294, valóban menekültet, tehát nem gazdasági bevándorlót kellett volna befogadnia, amihez jelentős összeggel járult volna hozzá az EU, és nem mellesleg, ezzel Olaszországnak, és Görögországnak segítettünk volna egy kicsit.
Ahelyett mi történt?
A kormány rengeteg milliárd forintból gyűlöletkampányba kezdet, és fennen hirdette harcos voltát, ami nem szép, és főleg nem jó, de aztán kiderült valami.
A kormány hazudott. Megint. Újra.
Miközben folyt a kötvényes betelepítés, amivel jelentős veszélyforrást zúdítottak Magyarországra, és az EU-ra, amivel megtömték a saját és a haverok zsebét, és amit majd a lakosságnak kell visszafizetnie, mindemellett, titokban nemhogy 1294 menekültet telepítettek be, hanem már 2000 feletti a szám, és még most is telepítenek be!

Konklúzió:
Megmérgezték egy egész ország lelkét, amivel mindenkit egy kicsit, vagy nagyon rosszabbá tettek - személye válogatja.
Elégettek rengeteg pénzt feleslegesen, amiből ráadásul olyan magyar emberek életét lehetett volna megmenteni, akik feleslegesen haltak meg.
Csaló módon, sumákolva, titokban, tulajdonképpen illegálisan telepítettek be illegális menekülteket.
És még ezek után is hazudnak, csúsztatnak, mantráznak, vagyis teljesen hülyének nézik a magyar népet.

Akik ezek után elhiszik még, hogy ezeknek a haza minden előtt, valami nagyon nagy baj van - vagy így, vagy úgy.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Pártunk és kormányunk megvéd a BEtelepítéstől, és kifizetteti veled a LEtelepedést!
nihil
Szinte minden bevándorló illegálisan van Európában, tehát illegális bevándorlónak számít.
A hatóságok igyekeznek kiszűrni közülük, hogy ki a menekült, és ki a gazdasági bevándorló.
A magyar kormánynak 1294, valóban menekültet, tehát nem gazdasági bevándorlót kellett volna befogadnia, amihez jelentős összeggel járult volna hozzá az EU, és nem mellesleg, ezzel Olaszországnak, és Görögországnak segítettünk volna egy kicsit.
Ahelyett mi történt?
A kormány rengeteg milliárd forintból gyűlöletkampányba kezdet, és fennen hirdette harcos voltát, ami nem szép, és főleg nem jó, de aztán kiderült valami.
A kormány hazudott. Megint. Újra.
Miközben folyt a kötvényes betelepítés, amivel jelentős veszélyforrást zúdítottak Magyarországra, és az EU-ra, amivel megtömték a saját és a haverok zsebét, és amit majd a lakosságnak kell visszafizetnie, mindemellett, titokban nemhogy 1294 menekültet telepítettek be, hanem már 2000 feletti a szám, és még most is telepítenek be!

Konklúzió:
Megmérgezték egy egész ország lelkét, amivel mindenkit egy kicsit, vagy nagyon rosszabbá tettek - személye válogatja.
Elégettek rengeteg pénzt feleslegesen, amiből ráadásul olyan magyar emberek életét lehetett volna megmenteni, akik feleslegesen haltak meg.
Csaló módon, sumákolva, titokban, tulajdonképpen illegálisan telepítettek be illegális menekülteket.
És még ezek után is hazudnak, csúsztatnak, mantráznak, vagyis teljesen hülyének nézik a magyar népet.

Akik ezek után elhiszik még, hogy ezeknek a haza minden előtt, valami nagyon nagy baj van - vagy így, vagy úgy.
magyarbakancs
Ezeknek a migráncsozás olyan mint a keringőderbisek tánca.BELESZÉDÜLNEK!!!
Pörögnek a mint a zománcozott lavór a flaszteron.
Eladott Ország
A menekültkérdés egy fontos kérdés manapság, azonban az, hogy mindennél fontosabb lenne, egy vicc. Egy ország egészségügye, oktatáspolitikája, szociális ellátása háttérbe szorul, mert havi pár százan megpróbálnak átkelni a déli határkerítésen? Inkább arról beszéljünk, mikor fogja egy magyar nővér, tanár, programozó Magyarországot választani a Nyugat helyett? Mikor térhetnek ismét haza azok a külföldre menekült százezrek, akik az Orbán-kormány pusztításának hatására mondtak búcsút családjuknak? A választások fő tétje nem az, hogy bevándorló országgá válunk-e, hanem az, hogy polgárháborúba sodródunk-e, vagy sem. Magyarországra a veszélyt nem a külső, hanem belső ellenségei jelentik. Az országot nem a határok mentén kezdték el lebontani, hanem annak belsejéből indulva, lépésről lépésre teszik ezt meg. Földek, önkormányzatok és iskolák kisajátításával, kórházak és a szociális ellátás lerombolásával. A nép legnagyobb ellensége annak saját kormánya lett, mely uralkodni kíván nemzete felett. A választás tétje az, hogy véget vetünk-e ennek a gyilkos időszaknak, vagy örökre eltemetjük országunk jövőjét és csatlakozunk a keleti blokk nyomorához.
vladimir putin
Én már egy hete figyelek egy néger csávót, egész nap dolgozik mint a barom.
Az egyetlen kivetnivaló max annyi benne, hogy egy fehér színű fülhallgató állandóan a fején visel.
Nincs valami nagy stílusérzéke, mert nagyon üti egymást a két szín kombinációja,
de ettől még nagyon jó arc!
Hellcat
Ebben lehet számítani a fideszre...minden másban nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.