Átlagosan 390 ezer forintnyi cafetériát költenek idén a cégek egy dolgozóra szakértők szerint.

Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben – mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.

A lap hétfői száma ismertette, a Szent István Egyetem és a Cafeteria Trend közös kutatása szerint 10-ről 14 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek évi 500 ezer forintot meghaladó összeget áldoznak munkavállalónként a cafeteriára, és 17-ről 24 százalékra nőtt a 400 ezer forintnál többet költők aránya.

A szakértő kifejtette: természetesen fontos a megfelelő alapbér, ám a dolgozók nagyra értékelik, ha a munkáltató figyelmet szentel rájuk, a kedvükben jár. A munkaadónak pedig elemi érdeke, hogy a mai, ínséges munkaerőpiaci helyzetben megbecsülje, megtartsa az értékes munkát végző dolgozóit – tette hozzá.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Mióta törvényes Magyarországon a keresetarányos cafetéria, az átlag csak azt mutatja meg, hogy az adott cégnél a jól kereső alkalmazottak jóval nagyobb összegben választhatnak ugyanazon cafetéria elemek közül, így nem kényszerülnek azt pl. napi étkezésre költeni. Így lehetőségük van azt rekreációra, művelődésre, szórakozásra fordítani. Még úgy 10-15 éve az általam ismert cafeteriát adó munkáltatók minden alkalmazottja (a vezérigazgatótól a takarítóig) egyforma összegű évi kafeteriában részesült, így erősítették az összetartást az adott vállalatnál.

Ez lenne a cafetéria lényege, hiszen mindannyian fizetünk adókat és járulékokat! Egy jól működő, emberközpontú állam azért ad lehetőséget a kafeteriára mert számára MINDEN tisztességes adófizető honfitárs egyforma. Egy rosszul működő, embertársait semmibe vevő állam viszont úgy "segít" a munkavállalókon, hogy közben eszközt ad a munkaadóknak arra, hogy még ebben is éreztessék az alja munkavállalóval, hogy hol a helye.

Tapasztalataim szerint kb. egy évtizede az a jellemző, hogy még a vállalati cafetéria átlag is titkos a saját munkavállalók előtt de az nem, hogy a nehéz, strapás munkát frontvonalban végzők kapják még ebből is a legkevesebbet, hiszen az ő adó és járulékfizető jövedelmük is a legalacsonyabb. Nem véletlen, hogy közölük a legtöbben étkezésre költik a nagy részét de akad olyan dolgozó is, aki inkább nem eszik munkaidőben és az így megtakarított pénze megy az egészség vagy nyugdíjpénztárba baj esetére. :-( Még életemben nem találkoztam olyan munkavállalóval akit a csekély összegű cafetéria visszatartott volna egy cafetéria nélküli de jobb lehetőségekkel kecsegtető munkahelytől vagy a külföldi munkavállalástól.
namihami
Akkor ez az átlag pontos képet mutat. Pontosan úgy, mint a bolha és az elefánt pöcse között történő átlagolás szintjén.
Ennyit az átlagról...Gondolom a melós kapja az elefántét és a főnökök a bolháét.
simmering73
Tőlünk elvették és azt mondták, hogy benne van a fizetésben. Természetesen ez nem látszik. Meg a közszférába adott 30% fizetésemelés. Csak azt nem mondták ezek a zsonglőrök, hogy közben minden pótlékot, juttatást megszüntettek. Így lett 6% a fizetésemelés.
emerencia
@simmering73: Nagyon sok cégnél a köz és profitszférában egyaránt növelték a jövedelmeket de különféle trükkökkel a vezetők "gondoskodnak" róla, hogy ne legyen felhőtlen a dolgozók öröme. A közszférában pl. inkább a juttatásmegvonás dívik a profitszférában pedig megemelik a terveket, normát stb. A dolgozók, ha megszakadnak akkor se tudnak annyit teljesíteni, hogy érdemben jobban éljenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.