Még 22 nap és eldől. Voltak itt baloldali túlsúlyos évtizedek, összes bűnnel, meg jócselekedetekkel, és több mint két évtizede egy politikai váltógazdálkodás, a maga látványos fogyatékosságaival és szerény eredményeivel.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A légvár szétesik. A haszonlesők rettegnek. Féltik a zsíros állásukat, az összelopott vagyonkájukat, az érinthetetlenségüket. Tudja Orbán is, hogy vége van. A két nappal ezelőtti gyáva, szemét beszéd ennek köszönhető. A fenyegetőzés, a vérgőzös rikácsolás ennek a félelemnek a kivetülése. Fél. Retteg. És rettegnek a tányérnyalók, a szervilis szolgák is. Helyes. Vége lesz ennek hamarosan. Addig bátran írjanak, nyilatkozzanak, adjanak ki sajtóközleményeket, hazudjanak, ahogy a csövön kifér. És persze farokfelvágva fussanak a valóság elől. Most még tehetik. Hamarosan vége van. Ezt a rettegő kis embertől tudom, aki nem tudja fejből a himnuszt és aki két nappal ezelőtt kiírta magát minden értelmes ember életéből. Örökre.
uploads.disquscdn.com/images/1f68d07138c2ed4ca48c60110be31a7c1c279f157d0532e5ea3e0176a7bdbea4.png?w=600&h=344

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.