A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az LMP "mandátumok sorát" veheti el az ellenzéktől és veszélyeztetheti a kormányváltást azzal, ha koordináció nélkül indítja el fővárosi jelöltjeit.

Gyurcsány szerint az LMP veszélyeztetheti a kormányváltást

MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK vezetőinek vasárnap esti találkozójáról azt mondta, hogy a szocialisták és a DK ki akarták szélesíteni a két párt korábbi megállapodását, az LMP viszont "konkrét javaslat nélkül érkezett és konkrét javaslat megtétele nélkül távozott". Nem sikerült megtudni tőlük, hogy mit kérnének egy együttműködés során a Jobbiktól, illetve a szocialistáktól és a DK-tól – fogalmazott a politikus.

Nem lehet attól függővé tenni a Lehet Más a Politika megállapodási szándékát, hogy az LMP vagy a demokratikus ellenzék bármely másik pártja képes-e egyezségre jutni a Jobbikkal – szögezte le Gyurcsány Ferenc, aki szerint ez az előfeltétel indokolatlan és elfogadhatatlan.

Gyurcsány Ferenc megismételte: tárgyalni kell a Jobbikkal, de a tárgyalásoknak nem választási együttműködésről vagy közös kormányzásról kell szólniuk, hanem arról, hogy hogyan működnek majd együtt a parlamentben "Orbán bűnös rendszerének lebontásában". A csütörtöki meghívásnak az is része volt, hogy a Jobbikkal nincs választási együttműködés – emelte ki.

A DK abban bízik, hogy a következő három hétben az LMP – a Jobbikkal folytatott tárgyalásoktól függetlenül – megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal – felelte egy kérdésre.

A vasárnapi egyeztetésre azokat a pártokat hívták meg, amelyeknek megvan a parlamenti bejutáshoz szükséges támogatottsága – reagált arra, hogy az Együtt kifogásolta, hogy ők nem kaptak meghívót.

A pártelnök az LMP-s Vágó Gábor vasárnapi, a vendéglátót részegséggel vádoló szavaira úgy reagált: nem lehet emberi becstelenséggel tisztességes politikát építeni. Gyurcsány Ferenc a saját és Molnár Csaba DK-alelnök nevében is visszautasította "az emberi aljasságnak ezt a megnyilvánulását".

Hangsúlyozta, hogy a tárgyalásra vidékről érkezett egy olyan autóval, amelyet ő vezetett és amelyben felesége és hároméves gyermekük is ott ült. A pártelnök a feltételezést is kikérte magának, hogy – a szabálysértés mellett – felesége és gyermeke életét veszélyeztetné.

A politikus egy újabb témáról beszélve felhívta a figyelmet arra a hírre, hogy a határon túlról érkező 438 ezer szavazási kérelemből 365 ezret már névjegyzékbe vettek. A határon túl élőket, néhány adatuk birtokában bárki regisztráltathatja a tudtukon kívül és bárki szavazhat is a nevükben, mindezt úgy, hogy a névjegyzék sem nyilvános – értékelte. Hangsúlyozta, korábban a Nemzeti Választási Iroda is "több mint aggályosnak" tartotta a kettős állampolgárok szavazási eljárását.

Egy másik témára áttérve elmondta, írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt tudakolta, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy megvédjék a magyar választást az orosz beavatkozástól. Szavai szerint a kormányfő nevében válaszoló Pintér Sándor belügyminiszter nem adott érdemi választ arra, hogy létezik-e ilyen kockázat és dolgoznak-e ennek elhárításán.

Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke alaptalannak találta a Magyar Idők főszerkesztője által ellene kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, ezért az ügyet lezárta.

A pártelnököt megkérdezték a Magyar Időkben megjelent állításról, miszerint a Migration Aid illegális adatbázisokat épített a tranzitzónákban. Azt felelte, hogy a lapot nem tartja olyan hiteles forrásnak, hogy a hírt kommentálja.

(MTI)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@Béla333: Szerinted Vágó Gábornak mi lehetett a célja azzal, hogy a tárgyalásról kilépve azzal tematizálja a sajtót, hogy Gyurcsány ivott? Ez szerinted normális lépés mikor az ellenzék minden megnyilvánulását patikamérlegen méri a sajtó? Az egy dolog, hogy Gyurcsány is idióta, ha ezért perel. De Vágó kezdte a hülyeség cunamit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Szerintem a Jobbik és az Lmp akire lehetne számítani,Orbán Gyurcsány már lefutott lemez.
Eladott Ország
@Peller Anikó: kanadaihirlap.com/2018/03/19/az-orban-rendszert-totalisan-es-orokre-le-kell-bontani/
Az Orbán rendszert totálisan és örökre le kell bontani!
Arcvesztés nélkül összefoghatna a Jobbik és a baloldal, együttműködve a zöldekkel és a kispártokkal, ha egyetlen cél érdekében tennék ezt: megszerezni a szavazatok kétharmadát, új alkotmányt és választási törvényt létrehozni majd új választásokat kiírni és feloszlani.
JAJMÁR
@human: A hülyeségcunamit a Gyurcsány kezdte - de csak a mi szemszögünkbõl hülyeség - építi a sajàt pártját. iszik ugyan,de ez tényleg övön aluli volt a Vágó Gábortól.
verőce21
@terlasz: Nem az én ablakom alatt vonultak, te marha! Nem győzött panaszkodni a migránsokra a @Peller Anikó: , hogy az "ablaka alatt" masírozott be Szegeden át az összes kecskeb@szó. Mégis a bevándorláspárti leváltást, ill. "összefogást" erőltetné.
Én meg azt mondom, addig van biztonságban ez az ország, amíg Orbán vezeti! Jó ez így!
(A maffia is szed védelmi pénzt, ha nyitsz egy bármilyen boltot.)
terlasz
@verőce21: Nem tudom megállapítani ezekről a hazug szövegeidről, hogy a butaság vagy a gazemberség vezérli, mert a tényekhez nem sok köze van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.