Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormány a téli rezsicsökkentésként járó 12 ezer forintot nem adta oda időben a fogyasztóknak, ráadásul az elmúlt években magasan tartott energiaárak miatt nem is ennyit, hanem hetvenezer forintot kellene jóváírnia a háztartások gázszámláin.

Tóth Bertalan pénteken közölte azt is, feljelentést tesz és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára ellen.

MSZP: Olyan ez, mint egy kész átverés show – a kormány még az ígért 12 ezer forintot sem adta oda időben

Fotó: Pixabay

A szocialista politikus szerint a rezsicsökkentés egyre inkább hasonlít "egy kész átverés show-ra".

Indoklásként elmondta, 2013 és 2017 között az alacsony beszerzési árak miatt nagyobb mértékben lehetett volna csökkenteni az energiaárakat. Ebben az időszakban egy magyar családnak átlagosan hetvenezer forinttal kellett volna kevesebbet fizetnie a rezsiéért – közölte.

Tóth Bertalan emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök március elején jelentette be a téli rezsicsökkentést, a Nemzeti Közművek pedig március 23-án jóváírta a 12 ezer forintot a számlákon.

A politikus gázszámlákat mutatva be hozzátette: több fogyasztói bejelentés is érkezett hozzájuk, hogy az áprilisi számlákon nem írták jóvá az összeget.

Azt firtatta, miért nem hajtja végre a Nemzeti Közművek a kormányrendeletet. Indít-e vizsgálatot Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal? Mit tesz az energetikáért felelős Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az ügyben? – sorolt kérdéseit Tóth Bertalan.

Közölte, felszólítják a kormányt, ne nyerészkedjen tovább a magyar családokon, hetvenezer forintot írjon jóvá a gázszámlákon. Javasolta, hogy a kormánypártok fogadják el a parlamentben már 10-szer leszavazott szocialista törvényjavaslatot, hogy átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkenjen a gáz ára.

Jelezte, a kormányrendelet be nem tartása miatt közérdekű bejelentést tesz az energiahivatalnál a Nemzeti Közművek ellen és a fogyasztóvédelemnél is bejelentést tesz.

A frakcióvezető kapott kérdést arról, hogy a Magyar Nemzet szerint 1,2 milliárd forint van Belize-ben annak az offshore cégnek a bankszámláján, amelyiknek az igazgatója Szabó Zsolt fejlesztéspolitikai államtitkár és felesége. Tóth Bertalan szerint sorra derülnek ki azok az ügyek, amelyek bemutatják az Orbán-rendszer "államilag szervezett korrupciós hálózatát".

Az ellenzéki politikus tisztségeiről való lemondásra szólította fel Szabó Zsoltot, valamint arra, hogy lépjen vissza az országgyűlési képviselőjelöltségtől.

Közölte, mivel a fideszes képviselő vagyonnyilatkozatában nem szerepel, hogy ebben a cégben tisztséget visel, ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez ellene. Hozzátette: feljelentés is tesz ellene különösen nagy értékben elkövetett költségvetési csalás, vagyis adócsalás, valamint hűtlen kezelés és vesztegetés miatt.

Tóth Bertalant kérdezték arról is, a 24.hu szerint a fideszes Szatmáry Kristófnak az MKB két pénztára igazgatótanácsi elnökeként összesen havi 2,5 millió forint jövedelem jár, de ezt nem veheti fel tiszteletdíjként, ezért a pénztárak biztosítást kötöttek a javára és emellett 3 millió forintos költségtérítést is kap.

Tóth Bertalan közölte, az országgyűlési képviselők – néhány kivételtől eltekintve – nem létesíthetnek egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt. Meg kell vizsgálni, megszegte-e az összeférhetetlenségi szabályt a képviselő, ezért a mentelmi bizottsághoz fordulnak – mondta.

Volt kérdés arról is, az elmúlt időben több olyan eset is kiderült, hogy a Jobbik pénzt ajánlott jelölteknek a visszalépésekért. A szocialista politikus erre úgy reagált, ez a Jobbik dolga.

Arra a felvetésre, egyetért-e Karácsony Gergelynek, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének azon kijelentésével, hogy a Jobbik Simicska Lajos lopott pénzével kampányol, Tóth Bertalan közölte, a miniszterelnök-jelöltjük elmondta erről a véleményét.

Az MSZP-Párbeszéd és az Együtt választási együttműködésről szóló megbeszéléséről a frakcióvezető nem tudott részletekkel szolgálni, annyit elmondott: folynak a tárgyalások.

Szabó Zsolt a nap folyamán közleményben tagadta, hogy tulajdonosa vagy igazgatója lenne olyan offshore cégnek, amelynek számláján nagy összegű készpénzt tárolnak. A fideszes Szatmáry Kristóf pénteki közleményében azt írta, nem rendelkezik "havi 2,5 millió forint láthatatlan jövedelemmel".

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Az erről szóló leveleket viszont már postázták.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
miért te már találkoztál olyanokkal, akik megkapták e kegy-cédulákat???
CsipkeRózsa
Az erről szóló leveleket viszont már postázták.
RonaGyuri
@durbincs: mi van semmi szárnyas-betét??? nem lesz ebből baj??? =))
Dr plágium
@CsipkeRózsa: Igen postázták és le írták, hogy március 23-án írják jóvá a folyószámlánkon.
Viszont az áprilisi számlát csak májusban kapjuk, úgyhogy ez úgy hülyeség ahogy van...
peterkelemen
Minimum 60 000 forintot kellett volna jóváírniuk. Ezt is csak a kibaszott választások miatt írják majd jóvá magyarul kenőpémznek szánják az arra fogékony buta rétegeknek.
papa.49
Ma jött meg a gázszámla az egyetemes energia szolgáltató nevű VÍZFEJTŐL JÓVÁÍRÁSRÓL SZÓ SINCS !!!
Nessy
Azt viszont feledik, hogy a társas házakban, sok helyen csak 270 forint családonként a jóváírás. Adok is, meg nem is!
simmering73
Ez az. Kész átverés show már 2010 óta. És a nép kajálja.
Dr plágium
@Nessy: Lenyelik? Le kell vonni az elszámolásnál.
Dr plágium
@papa.49: A következő számládból fogják levonni
Dr plágium
Megnéztem a főgáznál az általam befizetett és könyvelt összegeknél III.21-i dátummal ott szerepel 12.000 ft téli rezsicsökkentés megjegyzéssel.
amaramaistanna
Ezt csinálják a maszoposok is, hazudnak éjjel, hazudnak nappal.Megágyaztak akkor még Gyurcsánnyal az élen a korrupciónak, most jobb lenne , ha befognák a lepénylesőjüket...A kampányajándéknak meg lesz még böjtje rendesen... Veszélyes játékot űz Orbán ezzel...
Nessy
@Dr plágium: A számításoknál van eltérés. nem emlékszem minek alapján, de van ahol a ház kap 120000 forintot, és annyifelé kell osztani, ahány lakástulajdonos van. A nagyobb ház 240000 forintot kap. A közös képviselő számolta ki, hogy egy családra 269 forint jut az egyik házában.
1magyar
Ezt a gazdagok is kapták - gondolom. Özvegyi nyugdíj pótlást adhatnának a gyerekét egyedül felnevelő nőknek is, mert úgy lenne igazságos.
Nem elég, hogy egyedül küszködve felnevelik a gyereket, még nekik jóval kevesebb a nyugdíjuk is.
Sok öregasszony meg jól jár ha férje után még kaphat egy csomó pénzt.
Rockxy
Hüllye ez a fidessz.
12 ezerrel emelni kellett volna a rezsit és akkor most mindenki boldogan káromkodna.
Így meg síkideg mindenki.
Melyik jobb?
papa.49
@Dr plágium: Hála Istennek most csak 4700 Ft a gázszámla mióta nem fűtünk az energia,rezsicsökkentett gázzal !!!
Kérdés hány hónap alatt ketyeg le az a bizonyos 12 ezer ruppó, vagy az lesz hogy június után elveszik a még megmaradt összeg !!!
Dr plágium
@Nessy: Elvileg a téli rezsicsökkentés 12 ezer ft/család valami nagyon nem stimmel.
papa.49
@Dr plágium: Hát erre számítottam én is !!!
Mivel a II. negyedév alatt nem biztos hogy letelik tehát a garancsiféle banda lenyeli ezt is a másik 60 ezer mellé !!!
Nessy
@Dr plágium: Elnézésedet, de nem keresem meg a rendeletet! A társasházak egy részénél van másképp az elszámolás, és ott van egy összegben 120 illetve 240 ezer forint, amit aztán lakás számra osztanak el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.