Van mit veszíteni az április 8-ai választáson, az ellenzék nem tenne mást, ha hatalomra kerülne, mint 2002 után – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten. Közölte: az ellenzék azt mondja, nem bontja le a kerítést, de azt nem mondja, hogy nem nyitja ki.

Kövér László szétalázta az összes ellenzéki pártot
Fotó: Soós Lajos/MTI

A Fidesz választmányi elnöke az Újpesten tartott lakossági fórumon kiemelte: alaposan mérlegelni kell, ki kormányozza Magyarországot.

Nézzék meg, kik állnak az egyik és a másik oldalon! – kérte.

Ilyen gyenge, nívótlan és semmirekellő ellenzéke Magyarországnak 1990 óta nem volt. Utoljára "a Károlyi-féle banda" volt, amelyik ekkora károkat okozott

– fogalmazott. Gyurcsány Ferenc DK-elnökről szólva azt mondta: személyes felelőssége van a 2010 előtti katasztrófáért.

Pártja egy "neobolsevista szekta", és semmi máshoz nem értenek, csak a fenyegetőzéshez – közölte.

"Tettestársaik" az ország tönkretételében a szocialisták – mutatott rá, hozzátéve: követhetetlen, amit magukkal tesznek.

Azt a Karácsony Gergelyt emelték a nyakukba miniszterelnök-jelöltként, aki egy mérhetetlen párt vezetője. Ezáltal viszont 10 százalékot kell elérniük, ami miatt izgulniuk kell

– mondta a fideszes politikus.

Karácsony Gergely négy éve, az akkori összefogási lázban még azt nyilatkozta, hogy a szocialistákat még a fideszeseknél is jobban utálják. Vajon mennyire becsüli ez a párt a választókat, ha saját magát ennyire becsüli?

– tette fel a kérdést a Kövér László.

A Jobbikról szólva közölte: sok mindent látott, de amit a jobbikosok Vona Gábor vezérletével az elmúlt néhány hétben, hónapban bemutattak, olyat még nem tapasztalt.

Hogyan kínálhatja egy párt a választóknak értékként azt, hogy nem mondtak igazat 2010-ben, amikor a politikába beléptek. Hol beleköpnek a holokauszt áldozatainak emlékművébe, hol Hanuka üdvözletet próbálnak küldeni

– mondta.

Az LMP-ről azt mondta:

még azt sem tudták eldönteni az elmúlt nyolc évben, fiúk, vagy lányok.

Annyit tudni, hogy azt gondolják a politikáról, lehet valami más, de egyebet nem. Az összefogásról is homályban marad a valóságos álláspontjuk, egyik nap Gyurcsány parancsára elmennek a DK-székházába, ott azt mondják, azért nincs együttműködés, mert a Jobbik nincs benne, majd azt, hogy egyáltalán nincs együttműködés, de azért képviselő-jelöltjeik visszalépnek – tette hozzá Kövér László.

A kormány tevékenységét értékelve egészen 2002-ig visszatekintett, és azt mondta:

az első Orbán-kormány alatt volt az ország legjobb négy éve.

A szocialisták-szabaddemokraták ezt követően minden jelentős intézkedést a visszájára fordítottak, és elindították az országot a lejtőn. A devizahiteles csapda 1,3 millió embert sodort veszélybe – jegyezte meg.

A politikus kitért a cigánygyilkosságokra is, és azt mondta: államszervezési és morális szempontból is az összeomlás szélén állt az ország.

Innen jutott el Magyarország oda, hogy négy év erőfeszítéseinek köszönhetően elhárították a pénzügyi, gazdasági csődöt, visszafizették az IMF-hitelt, amivel pórázon akarták az országot tartani, és az első ciklus végére megteremtették a felemelkedés lehetőségét

– mondta Kövér László.

Szólt arról is, hogy különadók formájában a multik, bankok, kereskedőláncok 670 milliárd forintot fizettek be tavaly a költségvetésbe. Az adóssághelyzetet vázolva kifejtette: a kamatteher 450 milliárd forinttal kisebb, mint 8 éve.

Csak ezen két tétel miatt 1120 milliárddal van jobb pozícióban a költségvetés, amit többek között családtámogatásra fordítottak. Ilyen célra a bruttó nemzeti össztermék több mint 5 százaléka jut ma. A jövedelmek 28 százalékkal érnek többet, a családosok jövedelmi pozíciói 40 százalékkal jobbak, mint 2010-ben, emellett 730 ezerrel többen dolgoznak, mint akkor – jelezte.

Az ellenzék egyetlen alkalommal sem támogatta a kormányt, így amit ilyen körülmények között elértek, történelmi eredmény

– összegzett. Kövér László megjegyezte: egyes elemzők nagy bosszúságára, az unortodox gazdaságpolitika úgy tűnik, működik.

Van mit veszíteni – fogalmazott, hozzátéve: a 2002-es helyzetnél is jobb állapotban van most az ország, stabilan emelkedő pályára állt a gazdaság.

Az ellenzék azt csinálná, amit 2002 után, nem érdemes rájuk szavazni, túl nagy a tét

– közölte.

A választás Európa sorsát is befolyásolja, ha most elrontják, nem lehet korrigálni. Lehet mondani, nincs migráns hazánkban, de azért nincs, mert a Fidesz-KDNP kormányoz – jegyezte meg,

A házelnök leszögezte:

az ellenzék Soros György zsebében van.

Az a cél, hogy létrejöjjön egy olyan világ, amelyben "világkormányzás" zajlik – közölte, hozzátéve: az államként, nemzetként való felszámolásunk zajlik.

Kövér László kitért arra is: világossá kell tenni, nincs olyan kerület, amely eleve vesztes lenne, minden kerületért érdemes megküzdeni, de olyan sincs, ahol ne kellene küzdeni a győzelemért az elkövetkező napokban.

Hozzátette: minden szavazat számít, azok is, amelyek adott esetben egyéniben nem adnak mandátumot.

A hátralévő két hétben mindent bele kell adni! – jelentette ki.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Kedves Simicska Lajos, Magyar Nemzet, I.emelet, jobbra a folyoson...

Most mar majdnem minden prominens szemelyisegrol adtal egy kis gusztustalan anyagot, amibol nyilvanvalova valt, hogy minden futyiszesnek nagy darab vaj van a fejen.
Kerlek, a kovetkezo ez a gusztustalan taho legyen, mert nem hiszem, hogy ennek nincs vaj a fejen. Vagy a fule mogott. Vagy BARHOL. Aztan johetne vegre a takony-habony es a rogantonyorol se feledkezz meg.
14 nap van hatra, adj idot az ellenzeknek, hogy a bombad robbanasa utan rendezhessek vegre a soraikat, es egysegesen lephesenek fol ezek ellen a budos maffiozok ellen.
RonaGyuri
Mikor már a remény is halott

Genf, Brüsszel és Groupama, így gyors egymásutánban; a lényeg a LEBŐGÉS

Legalább három-fontos harc a rögvalósággal szemben, legalább három méretes zakó, amiben már a remény is csak távoli fikció.
Orbán Brüsszelben, a derék külgarázdánk Genfben és tegnap este az aranylábú fiuk tették le az asztalra az egyértelmű bizonyítékot, hogy mire lehet számítani.
Nincs kecmec, ezektől ennyit lehet várni. Igaz gyakorta még ezt is sikerül alulmúlniuk. Lásd a derék T.Ház-mester, vöröskatona nagypapa, szoc-hazás szülők, MSZMP káder kölke, az MSZMP-KBB intézetének üdvöskéje egyenesen – na jó némi rohadt-komcsi Soros-ozás után – „az államként, nemzetként való felszámolásunk ”-ról értekezik! =))
justhpeter
A régi bolsevik emlőkön felnőtt Laca osztja az észt rendesen. Csak azt nem veszi észre, hogy korábbi osztásokból mára már neki nem maradt.
nezelodo
Nyolcadkára a Kövér fejében olyan lesz minden velük egyet nem értő, mint ő volt nyolcvankilencig, az Internacionálét énekelve mennek szavazni és bontják le a kerítésüket!
Az ellenük voksolóknak szerinte nincs helye az országban és menniük kell, mint az egykori elvbarátaiknak a megyéjükből és a városukból, akik időben kiismerték az új demokratákat,akik önhibájukon kívül a hírhedt komcsi famíliák leszármazottjait
lampa laz
Laci te, hallod-e, h mekkora hülyeségeket beszélsz?
Hát már elfeledted "gyönyörű " ünnepeinket, április 4, május 1, november 7, amikor zászlót lobogtatva daloltuk lelkesen kádár elvtársnak meg a szovjet elvtásaknak, h

A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista ifjak indulunk,
Mert bennünk apáink reménye.

Tudom, h még ma is otthon titokban könnyes szemmel a sarokban ezt hallgatod...
peterkelemen
Mondja ezt az, aki a legnagyobb károkat okozza az országnak. Szétlopják és leégetik az országot.
peterkelemen
Orbánék leszarják a magyarokat hisz nem kormányzonak csak migránsoznak, sorosoznak és nem létező ellenségeket gyártanak a hazugsággyáraikban. Szégyen ez a kormány! Mennek a történelem szemétdombjára annak is a legaljára!
simmering73
De ilyen arcpirítóan hazudozó, arcátlanul tolvajló kormánya sem volt ennek az országnak az írott történelem óta.
quadrocopter
Kövér-Paraszt korrigálva:

"Ilyen gyenge, nívótlan és semmirekellő kormánya Magyarországnak 1990 óta nem volt. Utoljára "a Horthy-féle banda" volt, amelyik ekkora károkat okozott. Rajtunk kívül!"
papa.49
Megszólalt a pápai ALKANÁSZ, és osztja ami neki nincs, nem is volt soha !!!
A köcsögsége már az eget veri !!!
kereső
- Ezzel az egyszerű tőmondattal hozta szokásos formáját Kövér László házmester, az MSzMP egykori tagja, jelenleg Isten és Orbán akaratából az Országgyűlés elnöke. Morálról beszél az ... Hofi két évtizeddel ezelőtt nem tévedett, amikor ezt mondta: "ha a Kövér megszólal, annak folyik a szájából a szar." ...
Yoda69
Koteles elvtars! Nagyon batran mersz nyilatkozni, akkor miert nem mersz kiallni egy vitara az ellenzekkel? Bunkerbol konnyu lovoldozni a fegyvertelenekre.
papa.49
@Yoda69: Ledobunk egy bunkerromboló bombát rá ))))))))))))))
Yoda69
@papa.49: A fideSS olyan mint egy rosszindulatu rakos tumor az orszag testen. Ha kiirtasz egyet, tiz masik no a helyebe. Viszont ha a fejet levagjuk a daganatnak, elpusztul a kor.
Sámannus
Azzal is dicsekedjé fatökűkém, hogy a bűntársaid má bujkálnak az emberek elől.
Te is fogsz vezekelni, mert együtt működtél a tákolmány kidolgozásában.
Nehogy elbízd magad, azok a számlák a te műved is. Loptatok reggel délben este, és éjszaka.
Eladott Ország
Kövér:"Ilyen gyenge, nívótlan és semmirekellő ellenzéke Magyarországnak 1990 óta nem volt."
De ilyen rohadt, gazember, tolvaj, bűnöző kormánya sem volt ennek az országnak Szent István óta.
kissé felnőttem
ilyen aljas módon szétverni ellenzéket mint ahogyan műveltétek a legreakciósabb világban sem merték megtenni lehet hogy ezért nekem akasztás jár de nem lesztek örökéletüek tudd ha visszatekintenél arra amit 1989-től igértetek hát köszönő viszonyban sincs. És nem vagyok soros kezében sem zsebében. ez csak vádaskodni jó, értelme = a nullával
advocat
Lackó! Azért Trianon Horthy írta alá. A zsidó törvényeket is Horthy hozta. Szóval ezért nem kell őt annyira felemelni. Károlyi meg mit ártott? Egy bukott háború után mit tehetett volna. Azért a Vörös Hadsereg (nagyapád is tagja volt) azért tett valamit. Annyira futotta, de így legalább 93 ezer négyzetkilométer megmaradt. Ha a románok megállnak a Tiszánál?
Maradjunk annyiban Aczél György nem dolgozott rosszul.
advocat
A szocialisták-szabaddemokraták ezt követően minden jelentős intézkedést a visszájára fordítottak, és elindították az országot a lejtőn. A devizahiteles csapda 1,3 millió embert sodort veszélybe – jegyezte meg.
És ki is vezette be a devizahitelt? 2001-ben? Nem Orbán Viktor? Öregszel és felejtesz. Bizony vannak időskori betegségek, amik ezzel járnak. Csak sajnos eltöröltétek a korkedvezményes nyugdíjat. Is.
Rockxy
Alázni kizárólag azt lehet, aki töketlen.
balos
@papa.49: Folytatják a szent istváni hagyományt!A "vak-hitért"eladják és kifosszák az országot a z új fideSSes urak!
papa.49
@balos: Ezt kell megállítani áprl. 8. án mindenki menjen szavazni, nem lehet kifogás semmi, az élhetőbb jövőnk függ ettől a szavazástól !!!
namihami
@Rockxy: Te összekevered az alázást a sárdobálással. Az nem ugyanaz.
Védekezni pedig csak az tud, akinek ehhez rendelkezésére áll az a fórum, ahol ezt meg is tehetné.
Mutass egy olyan ORSZÁGOS médiumot, ahol megjelenhet, ahová egyáltalán behívnak egy ""nemnertárs"" nyilatkozót, hogy lemoshassa a sz@rt magáról, amit ezen ""becsületes"" médiamunkások és az általuk megkérdezett Fidesz-korifeusok úgy kennek rájuk, hogy ott sincsenek. Így könnyű.
Marinéni és Pistabácsi csak azt az MTv1-et és Kossuthot nézi-hallgatja, már 50 éve, ezért neki ez a hiteles. Abban pedig nincs Orbán, Tiborcz, Kósa, Semjén és társaik. Akkor honnan tudna róluk?
Csak példa:: leírom bárkiről, hogy töketlen. És ha még internetje sincs, akkor hogyan is tudná ezt lemosni magáról?
advocat
Továbbá, elemezte Bibó:

a fegyverletétel és a várható béke feltételeit Károlyi Mihály és a Tanácsköztársaság visszautasította, míg Horthyt és csapatát az antant azzal iktatta hatalomba, hogy a trianoni szerződést elfogadják és aláírják.
Borsodi
Hoffi jól mondta ha megszólal Kövér azt tudjuk mert csak szar jön ki a szájából.Ezektől különbeket legeltetett,némelyik még tejet is adott.
magyarbakancs
el figyelve a jobb oldali sajtó szakembereinek beszéd stílusát és a jobb oldali politikusok beszéd stílusát,csak úgy süt róluk az ember gyűlölet.
Főleg azokkal szembe ki merik kritizálni őket.
Lásd Bayer,kövér,Orbán és többi tömjén füstölt bódult egyént.
Yoda69
@quadrocopter: Durva!
Foleg orban beismero nyilatkozata. Ezt eddig meg nem hallottam. Ezt kellene legalabb az elenzeki mediakban bemutatni, es vege is lenne orban hatalmanak.
tudode
Valójában a MÚLTJUKHOZ HÍVEN az összes ELLENZÉKI PÁRTON karaktergyilkosságot követtett el a KÉT GRÁCIA, akiről már "Kádár Jánosnak is megvolt a véleménye"
.
Kövér et. lejjebb az agarakkal ezzel a .. T A B U ...múlttal:
.
----- Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
.
Sőt már Antall József is felfigyelt arra, hogy
.
---- Antall József a volt kommunisták visszatérésének veszélyéről
www.youtube.com/watch?v=xOP7yGM_3NU.
.
ÉS EZEK KITELJESEDTEK,olyan messzire merészeltek elmenni, AMIRE MÉG NEM VOLT PÉLDA a rendszerváltás óta, MEGCSINÁLTÁK ezek a középszerű Bibó-isták a SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSUKKAL!
.
levakarhatatlan ... P I Ó C Á K .. KÉPÉBEN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.