Orbán Viktor az LMP-t mint pártot védőűgyvédjének Schiffer András volt LMP-s politikus és az LMP alapítója álltal hozta létre, és juttatta a Parlamentbe azzal a feladattal, hogy akadályozzák az ellenzék összefogását, és jelentse fel Gyurcsány Ferencet jelenlegi DK elnököt. A hamis beszéd másik funkciója pedig annak legitimálása, hogy Schiffer és pártja tevékeny részt vállal abban, …

Forrás: olkt.hu
Feltöltő: toma33
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Beéjlám...ha valamit röffentenél ide.Érdekelne a véleményed.
rohács1926
Szél Bernadett szerint Orbán börtönbe fogja zárni őt, ha áprilisban a Fidesz nyer.
Én ezt nem hiszem. Sőt azt sem hiszem, hogy Szél Bernadett ezt őszintén mondta.
Ha ettől tényleg félne – úgy is, mint ember, úgy is, mint több gyermekes családanya , MENEKÜLVE A BÖRTÖNTŐL – hanyatt homlok szaladna megegyezni a DK-MSZP-vel , különösen azután, hogy a jobbik elhajtotta, mint a legyet.
2014-ben az LMP több mint 10 mandátumot – és ezzel kétharmadot – ajándékozott a fidesznek, olyan körzetekben, ahol csak meg kellett volna állapodnia (főleg Budapesten). De nem tette. Most sem teszi. Pedig 6-8 körzetet simán elvehetnének a fidesztől. Szerintem, ha tényleg félne…
Persze lehet, hogy én látom rosszul. Lehet, hogy annyira utálja a DK-MSZP-t, hogy inkább megy börtönbe, mint hogy velük megegyezzen? (Ezt csak az ügyeletes hozzászólójuktól kérdeztem.)
nihil
Valamiért felmerült bennem a gyanú, úgyhogy csak kellő óvatossággal.
"kurvanyád" orosz geci !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.