A 168 óra cikke szerint már egy ideje áll a veronai busztragédia miatti nyomozás, amely nem állapított meg magyar felelősséget az ügyben. Ám az eredmények publikálásával a lap szerint megvárják a választást.

A 168 óra cikke szerint már jó pár hónapja áll a magyar nyomozás a veronai tragédia ügyében, mivel nem sikerült semmilyen magyar érintett felelősségét bebizonyítani. Ám az eredménnyel a hatóságok a választásig kivárnak, mert negatívan érinthetné a közvéleményt – olvasható a cikkben.

Veronai busztragédia: már egy ideje nem nyomoznak, de a választásig kivárnak az eredménnyel

Fotó: Twitter/Vigili del Fuoco

A lap szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda először az utólag beépített gáztartály kérdését járta körbe, ám nem az robbant be, sőt, azt sértetlenül emelték ki a roncsból az olasz tűzoltók és még nekik kellett rajta léket ütni, hogy a nyomást csökkentsék. Az ugyanakkor tény, hogy a póttartály hatósági engedélye az ütközés pillanatában nem volt érvényes.

A sofőr, aki sokáig gyanúsított volt, tény, hogy mérsékelt obstruktív alvási apnoéban szenved, ám ezt kezeltette megfelelő, alvás közben használható készülékkel, és a magyar jogszabályok nem zárják ki, hogy ilyen betegségben szenvedők ne vezethessenek járművet – áll a cikkben. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vonatkozó rendelete csak idén januártól érvényes, amely kimondja, hogy "csak olyan szolgáltatóval köthetnek az (oktatási – a szerk.) intézmények szerződést, amely szakorvos által kiállított dokumentummal igazolja, hogy obstruktív alvási apnoe szindrómával nem küzdő gépjárművezetőt biztosít".

A 168 óra szerint az olasz és a magyar hatóságok sokáig azt feltételezték, hogy a sofőr hibájából, valószínűleg pillanatnyi elalvása miatt tért le a busz az útról, és érintkezett a jármű oldala a szalagkorláttal. Ezt a sofőr mindvégig tagadta, mivel ő volt a pihent sofőr, aki addig vezető társát váltotta nem sokkal a tragédia előtt.

A cikk szerint az ütközéskor a szalagkorlátnak amúgy optimális esetben "vissza kellett volna vezetnie a járművet a pályára, de ez a korlát silány minőségű volt, ezért képtelen volt megtartani a járművet, sőt, roncsolta inkább. A busz jobb első kereke ugyanis defektet kapott a vaselemtartó kiálló csavarjaitól, emiatt a szalagkorlát a kormányozhatatlanná vált járművet egyenesen nekivezette a korlát vonalába épített hídelempillérnek.

A tüzet a defektes busznak a korláthoz történő hosszú súrlódásából bekövetkezett nagymértékű felforrósodása, valamint az üzemanyagrendszerből ráömlő gázolaj, illetve rövidzárlat okozhatta. Ezért az olasz hatóság az autópálya-szakasz tervezője, kivitelezője, felügyelője és üzemeltetője ellen is büntetőeljárást indított."

A 168 óra szerint a magyar hatóságok már pár hónapja leállították a nyomozást, lezárni azonban még nem tudták, és vélelmezhetően a választásig nem is fogez bekövetkezni, mert az felzaklatná az érintett családokat és negatívan befolyásolhatná a közhangulatot. A kártérítések is még zajlanak – olvasható a cikkben.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Az igazság mindig a hatalom ellensége. Várjunk arra, hogy tovább titkolódzanak.
Talán nyolcvan év múlva kiderül, mi is volt a gond.
Szégyen és gyalázat, hogy milyen emberek élnek ebben az országban, hogy ezt támogatják, hogy a hatalom mindennél fontosabb.
papa.49
Az biztos volt a busz körül annyi szabálytalanság, meg a sofőr körül is hogy a céget minimum fel kellett volna függeszteni a személyfuvarozástól, de mivel a pizolit kft. vezetője ,,jóemberük,, semmi ilyen nem történt !!!
A magyar hatóságok csak a valóság eltüntetésében jeleskedtek !!!
cikicakk55
Nem értem miben befolyásolná a szavazásokat egy buszbaleset kivizsgálásának végeredménye? Főleg akkor érthetetlen ha a vizagálatokból az derült ki,hogy Magyar részről semmi hibát,vagy felelőtlenséget nem találtak. Az elhunytak ozzátartozóinak minen egyes nap maga a pokol még meg nem tudják a végeredmenyt. Halott gyermekeiket már nem kphatják vissza,de valamennyire tán vigasz lenne számukra ha tudnák,hogy az iskola és a busztársaság mindent betartott, a buszvezetők és a busz is megfelelő állapotban volt. Nekik nem mindegy,hogy ez mikor derül ki. Akkor van baj,ha kiadják,hogy lezárták a vizsgálatot és mindenben az Olasz fél a hibás,és ez nem lenne igaz. Akkor tényleg bekavarna a választásokba,mert az Olasz fél azonnal reklamálna és kiderülhetne,hogy a FideSS kormány ezt is lerázza magáról és a másik országra keni a barna cuccot. Mondjuk egyel több vagy kevesebb az utolső 8 év hazugság cunamijában már nem számít semmit.
görbetükör
Az igazság mindig a hatalom ellensége. Várjunk arra, hogy tovább titkolódzanak.
Talán nyolcvan év múlva kiderül, mi is volt a gond.
Szégyen és gyalázat, hogy milyen emberek élnek ebben az országban, hogy ezt támogatják, hogy a hatalom mindennél fontosabb.
quadrocopter
Melyik büntető eljrási törvépnyben van, hogy meg kell várni egy választás eredményét?
A hatályos magyarban erról egy betű sincs!
justhpeter
Államilag támogatott szélhámosság folyik ebben az ügyben is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.