Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az LMP társelnökét faggatták a zuglói botrányról.

Hadházy Ákos szerint az LMP-be is beépült a Fidesz
Fotó: Soós Lajos/MTI

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, lemond, ha a másfél hét múlva esedékes választáson többséget szerez a kormánypárt. A többi ellenzéki párt vezetőjét is erre biztatja.

A politikus azt is elmondta, ha Barta János, a botrányba keveredett zuglói jelölt nem száll ki, akkor jogászokkal fogják megvizsgálni, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy eltűnjön a neve mellől az LMP logó. Ha pedig kiderül, hogy a párt zuglói szervezete összejátszott a Fidesszel, feloszlatják a bagázst.

A műsorban Hadházy kijelentette,

az összes ellenzéki pártba beágyazódott a Fidesz, és e tekintetben az LMP sem kivétel.

Azt, hogy kire gyanakszik, nem árulta el, de mint mondta, április 8 előtt nem is szabad ezzel foglalkozni.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Én hiszek Hadházynak, már csak azért is, mert eltöltött közöttük pár évet. Van tapasztalata.
És az nagyon sokat számít!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@verőce21: ma, 20:21
Nem vettem részt földárverésen, mert az árverésre készülődők már elijesztettek. A kárpótlási jegyeim egy részét eladtam áron alul, másik részét elajándékoztam. Ezért nincs tapasztalatom!
Én sem gondoltam, hogy kp-ben fogja valaki letenni a 30 milliót. De amíg az ügylet véget nem ér ott marad a letéti számlán. Arról van igazolásod, hogy felhasználtad, vagy visszautalták a szabad felhasználású számládra.
verőce21
@bencemacska: A letétet általában aznap, de két-három napon belül visszautalják az indító számlára. Szerencsére nem használják még ingyen 30 napig a pénzed.

De az abszurd és hülye gondolat tőled, hogy aki veszít, az elveszíti a letétet is! Még mit nem? Akkor ebből meg lehetne élni sokaknak. Nem elég, hogy a licit időtartamáig is használják a pénzedet?
nezelodo
Azon az árverésen lehet, hogy úgy voltak ők is, hogy ne mi nyerjünk a legtöbbet. Meg amúgy sem volt aznap közgyűlés. Szerintem, jobb lett volna nekik,ha nyernek, nem a legtöbbet, de úgy negyvenkét millát, mint Orbán Tokajban. Így is, úgyis mocskolják őket a valóban sáros import sameszok a völgyből amit őriznek a tölgyek...
bencemacska
@verőce21: ma, 09:05
Akkor rosszul emlékszem.
Ahogy a 30 millió Ft is nagyon nagy összeg az én gazdálkodásomban!
Ekkora összegek felett legalább 15 éve nem rendelkezem!-:))))
verőce21
@bencemacska: Akkor Te főkönyvelő lehettél! :)
Commenter
@justhpeter: Nem és nem és nem nyerhet Orbán!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.