A pesterzsébeti választási bizottságba jelölt embert a DK, de ezt még az NVB is elutasította. Aztán jött a Kúria, megmentve a pártot. A Kúria végzése szerint az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba (oevb) is delegálhatnak tagot az országos listát állító pártok, nem csak a szavazatszámláló bizottságokba. A Kúria szerdán hozott végzésében megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, és megállapította, hogy a DK által a pesterzsébeti választási bizottságba delegált tag megbízása megfelel a törvényi feltételeknek, elfogadható. A DK március 19-én bejelentette delegáltját a budapesti 16-os oevb-be. Az oevb a megbízást visszautasította, arra hivatkozva, hogy abban a választókerületben a DK nem állított jelöltet, ezért nem jogosult oevb-tag megbízására. Az NVB helybenhagyta az oevb döntését. Döntésében arra hivatkozott, hogy az oevb feladat- és hatásköre, illetve illetékessége kizárólag az egyéni választókerületi választáshoz kapcsolódik...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Patyi Mutyi moshatja a nyakát, hogy ne koszolja össze a kötelet!
Mocskos részrehajló tetű!
karma1
Igy nez ki az az eset, amikor a birosagok kezivezerlessel, politikai megsemmisitesre mukodnek, a Kurianal viszont van valaki, aki tokeletesen ismeri a torvenyeket, es ennek megfeleloen hozza a donteseit...
Nincs olyan dolog ma Magyarorszagon, amit a fide$$ ne ku'rna el... "Nem kicsit, nagyon" hogy stilszeruen idezzek,..
Desischado
@karma1: Nem elkúrják, hanem tisztességtelen előny a választás miatt. Szerencsére a Kúriánál valaki a nyakukra lépett, he he he...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.