A cigányokat sem sikerült integrálni, a bevándorlókat sem lehet – erről beszélt Lázár János mártélyi utcafórumán szerda este.

A Hír TV beszámolója szerint Lázár János azt is mondta,

„ha egyszer beengedjük őket, akkor el fogják foglalni azt a helyet, ahová bejönnek.”

„Onnantól kezdve az egy mese, hogy lehet integrálni, meg majd barátkozunk, meg majd olyanok lesznek, mint mi, nehogy elhiggye valaki. 600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljük világosan. Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre” –  mondta a miniszter.

A Hír TV szerint Lázár szavai azért is meglepőek, mert

Lázár János 2008 és 2012 között gyakorlatilag élharcosa volt a Soros György pénzéből végrehajtott hódmezővásárhelyi roma integrációs programnak.

Címlapkép: Hír TV

(Hír TV)

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Milyen igaz. Mindjárt ott van élő példaként kedvenc Vezéred. Az is csak a lopásra, csalásra szakosodott. Viszont arra profi módon intefrálta magát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Shikari: India és Magyarország már kettő.
quadrocopter
@Shikari: Szopacsova Nyikorogna, megint ütnek? Talán, mert hülye vagy, nem?
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Ebben teljesen igazad van!!!
terlasz
Úgy nem is lehet integrálni a cigányokat, hogy az erre szánt EU-s pénzt ellopják. F. Flórián, természetesen orbáni felhatalmazással.
terlasz
Érdekes momentum az, amikor a jobbik aggódik a cigányokért. Inkább a hatalmas, integrációra szánt pénzösszegért fáj a szívük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.