Egy idős asszony vérmérgezés gyanújával került kórházba, de meg se vizsgálták. Vérmérgezés-gyanújával küldött be a Honvédkórház sürgősségi osztályára egy idős beteget a háziorvosa, azonban az asszonyt hazaküldték – számolt be az RTL Klub Híradója. A kórházban azt mondták, hogy szakmaiatlan volt a beutalás. A nő állapota rohamosan romlott, ébreszthetetlenné vált, és amikor másodszor bekerült a kórházba, már nem tudtak segíteni rajta. Ekkor már beigazolódott a vérmérgezés. A háziorvos levelet írt a kórháznak, amelyben azt kérte, hogy vizsgálják ki, megfelelően látták-e el a betegét. A kórház elutasította a háziorvos kérését, azt írták, hogy az orvosnak nincs joga betekinteni a dokumentációba és így nem is tartják indokoltnak a vizsgálatot.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@karma1: Egyre az tudatosul bennem, hogy 70 év felettieket már nem nagyon akarják megmenteni a betegeket. Példa is van rá amikor anyukámnak 92 évesen gyomor vérzése volt az orvos megkérdezte hány éves a néni mikor megmondtam a korát akkor azt kérdezte akkor most mit csináljon vele. Mérges lettem és azt mondtam talán meg kellene vizsgálni és azt is hozzá vágtam anyukám 30 évig volt ápolónő egy elfekvő korhátba de ott jobban kezelték a ott a betegeket. Erre felkapta a telefon és hívott egy orvost aki megállapította a gyomorvérzése van 10 nap múlva haza is jöhetett, és milyen érdekes még élt rá 3 évet.
Tavaly a párom agyvérzést kapott Ő is már elmúlt már 75 éves a strok szobából nem rehabra vitték hanem egy jól hangzatos krónikus belgyógyászatra ami nem más mint egy elfekvő részleg. Ki volt kötözve és csak infúziózták és bepelenkázták. Másfél hét után haza hoztam mert úgy éreztem ez nem állapot. És láss csodát nincs pelenka járni tud, enni tud csak épp a memóriája nem tökéletes. Ha talán már a igazi rehebra vitték volna akkor a memóriája is jobb lenne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@nyanya001: @karma1: @Clavigo: Na jo, tudom, hogy Magyarországon, és mindegy is, hogy melyik kórházban. Mondjuk a Honvéd, az úgy tudtam, egy elit kórház. :(

Ha ez Tündérország, akkor Ördögországban csak jobb lehet a helyzet.
szaboria1
Még egy érdekes észrevétel ünnep alatt ne legyünk betegek.
nyanya001
@nemkati: Valamikor az volt, a fidesznek sikerült ezt is lesüllyeszteni erre a szintre.
dr. prédikátor
Ha meg akarsz halni akkor irány a HONVÉDKÓRHÁZ!!!Az egy halálgyár!!!
karma1
@dr. prédikátor: Lajkoltalak, de tudod, hogy ez nem a "kedvel"-es, hanem az egyetertes,... Szomoru...
karma1
Asszem, Hippokratesz porog a sirjaban, mint egy grillcsirke, es most vagta foldhoz az elveit...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.